Az amerikai Astra Space űripari magáncég magyar idő szerint 17 óra 22 perckor (helyi idő szerint 8:22-kor) elindította az LV009 jelzésű Rocket 3 típusú hordozórakétáját, fedélzetén három megrendelő rakományával. A rakéta első és második fokozata is sikeresen teljesítette a feladatát, és szokványostól később érkező bejelentésben Chris Kemp vezérigazgató és alapító megerősítette, hogy az összes műhold rendben levált a második fokozatról. A mostani siker kritikus volt az Astra jövőjének szempontjából, ugyanis az előző, NASA által finanszírozott küldetésükön egy technikai probléma miatt a repülés későbbi fázisaiban elvesztették az irányítást az LV008 jelzésű rakéta felett. Erről a küldetésről korábban már írtunk, azóta pedig a hiba okát is feltárták.
A rakéta orrkúpja alatt három megrendelő hasznos terhe kapott helyet, melyeket a Spaceflight Inc. vállalatal való együttműködésben bocsátottak fel, ezért is kapta a küldetés a Spaceflight Astra-1 nevet.
- A Portlandi Állami Egyetem diákjai által épített 1U szabványú OreSat 0 (Oregon Satellite 0) egy technológiai demonstrációs misszió része, melynek keretében az OreSat műholdas platform elemeit tesztelik le a világűrben. A 10 cm élhosszúságú kockaműholdat napelemekkel, akkumulátorokkal, rádiókkal és egy navigációt szolgáló csillagkövetővel látták el.
- A NearSpace Launch S4 Crossover platformja permanensen a rakéta második fokozatára lett szerelve. Ez a küldetés is tech. demonstrációs jellegű, a cég pedig a műholdat tárolására alkalmas platformot szeretnék kipróbálni éles környezetben. A jövőben önálló műholdként indíthatják majd el az S4 Crossovert, ami több kisebb szatellit hordozására is képes lesz.
- A harmadik rakomány egy ismeretlen megrendelő műholdja volt, melyről semmilyen részletet nem árultak el.
A leválasztás után az OreSat 0 és az ismeretlen műhold rendben kapcsolatot teremtett a földi állomásokkal, és a jelentések szerint az S4 Crossover is működőképes a Rocket 3 második fokozatán. A szatelliteket egy 525 kilométer magas napszinkron pályára állította az Astra az alaszkai Kodiak Indítókomplexumból.
A Rocket 3 startra kész. Kép forrása: Astra Space
A hordozórakéta elemelkedése. Kép forrása: Astra Space