Ma délután sikeresen elstartolt az idei év első Arianespace küldetése, mellyel párhuzamosan megkezdődhetett a JUICE útja is a Jupiterhez. Ha többet szeretnétek megtudni a misszióról, vagy az űreszközről, kattintsatok az adott linkre!
Az Ariane-5 rakéta a Guyana Űrközpont ELA-3 indítóállásán várta a start pillanatát, mely 14:15-kor következett be. Először a Vulcain-2 hajtómű, majd a két darab szilárd hajtóanyagú segédrakéta gyulladt be, amik a megszokott „könnyedséggel” emelték magasba az európai hordozót. Utóbbiak kb. 70 kilométeres magasságig tartottak az Ariane-5-el, majd teljes kiégésük után leváltak, hiszen ekkor már csak holtteherként viselkednének.
A soron következő művelet az orrkúpok leválasztása volt, mellyel ismét elénk tárult a JUICE, ám csak animáció formájában. Ebben a pillanatban még mindig az első fokozati hajtómű gyorsította a hasznos terhet, ám ez megváltozott a misszió 9. percében, amikor is megtörtént az első és második fokozat szeparációja. Innentől vette át a stafétabotot a HMB7 rakétamotor, melyet hosszan, egészen T+25 percig működtettek. Az űreszköz, vagyis a JUICE ezt követően vált le a szállítóadapterről, majd indult el a közel 8 évig tartó útjára. A start után még egy fontos fázis következett, amikor is az űrszondának fel kellett vennie a kapcsolatot valamelyik földi irányítással. Az ESA biztosra ment ebben a tekintetben is, és Dél-Amerikában, Afrikában és Ausztráliában is adó-vevő állomásokkal követték az űrszondát. Kb. 10 perccel a kapcsolatfelvétel első lehetőségétől számítva végül bejelentkezett a JUICE, és a telemetriai adatok alapján egészséges az űreszköz.
Jelenleg a szondával kapcsolatos ellenőrzések zajlanak, majd megkezdődik a küldetés egyik fontos mozzanata is, mégpedig a napelemszárnyak kibontása (T+95 perc). A JUICE teljes beüzemeléséhez kb. két hétre lesz szükség, melynek során reméljük semmilyen hibajelenség nem lesz tapasztalható.
Az utolsó előtti Ariane-5 tehát ismét tökéletesen látta el feladatát, és már csak egy misszió vár rá nyugdíjazása előtt.

