Pénteken adta ki az FAA környezetvédelmi jelentésének első vázlatát a SpaceX orbitális indításairól a texasi Boca Chicából. A hivatal 30 napos közösségi véleménynyilvánítási periódust is kiírt, melynek során mindenki kifejezheti tetszését vagy épp nemtetszését a projektről és a vázlatról is. Ez volt az első lépés azon engedélyek megszerzéséhez, amelyekre a SpaceX-nek szüksége van a Starship tesztindításaihoz a Boca Chica-i Starbase komplexumból. Bár korábban úgy tűnt, hogy hosszú hónapok telhetnek még el, mire az összes engedélyt kiadják a hatóságok, most ez közelebb került a tegnapi vázlat kiadásával.
Ez a jelentés egyelőre környezeti szempontokból vizsgálja a Starship-indítások hatásait, kezdve az elemelkedéstől egészen az első és második fokozat visszatéréséig. Magába foglalja az indítási infrastruktúra leglátványosabb elemének, a szerviztoronynak és egyéb szükséges berendezések építésének vizsgálatát és elemzését, az útlezárások hatását a tesztek és az indítások során, illetve a Starship levegőben történő felrobbanása esetén a törmelékek begyűjtésének módját is. Az elemzések nagy része alapján úgy tűnik, hogy nincs komolyabb probléma vagy aggodalom az imént sorolt elemek esetében, és még a korábban leginkább aggályosnak tűnő nagymértékű hanghatások sem fognak problémát jelenteni a közeli South Padre Island-en élő közösség számára egy független vizsgálat alapján. Biológiai szempontból van talán leginkább kedvezőtlen hatással a Starbase fejlesztése és a jövőbeli indítások végrehajtása, hiszen több védett faj élőhelye található a közelben. Ezért, és az útlezárások okozta kellemetlenségek csökkentéséért a SpaceX évente átlagosan öt Starship-indítást tervez a jövőben, melyet szintén megemlít a vizsgálat.
Az FAA nyilvános meghallgatásokat is fog tartani október 6-án és 7-én, mielőtt 18-án lezárulna az egy hónapos nyilvános véleményezési periódus. Elon Musk saját Twitter-oldalán azt kéri mindenkitől, hogy „hallassák szavukat és véleményezzék a terveket, mert ettől függ az emberiség jövője a Holdon, a Marson, és még tovább”. A periódus lezárása után a hivatal elemzi a beérkezett véleményeket és ezek, illetve a saját észrevételeik alapján döntenek arról, hogy folytatódhat-e a Starship végső repülési engedélyének kiadási művelete. Amennyiben változtatásokra lehet szükség, az hónapokra, vagy akár évekre is visszavetheti a programot, mivel rengeteg adminisztrációs- és engedélyezési folyamatot elölről kell indítani.
Bár a SpaceX még nem hozta nyilvánosságra a teljes indítási tervet, a korábbi információk alapján a Super Heavy első fokozat visszatérését a Mexikói-öbölben, a Ship második fokozatával pedig a Hawaii-szigetektől nem messze tervezik a műveletet. Indítások tekintetében a jövőben szintén a Mexikói-öbölből, illetve a Kennedy Űrközpontból, Floridából hajtanának végre startokat.
A SpaceX Starbase komplexuma Boca Chicában, Dél-Texasban. Fotó: RGV Aerial Photography