Egy friss bejelentés szerint az Astroscale és a Momentus csapata kereskedelmi megoldást kínál a NASA-nak, hogy a Hubble élettartamát meghosszabbítsák. A két vállalat a közelmúltban egy közös ajánlat keretén belül válaszolt a NASA Hubble Reboost RFI felhívására, melynek céljai közé tartozik a 33 éves űrtávcső biztonságos pályamódosítása, és a közeli, fenyegető törmelék eltávolítása.
John Rood, a Momentus vezérigazgatója ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy: „A Hubble még most is teljes mértékben képes folytatni küldetését; ahol öregszik, az a pálya stabilitása.” Ennek megoldására született az a koncepció, ami magában foglalja a cég Vigoride Orbital Service Vehicle (OSV) járművének alacsony Föld körüli pályára juttatását egy hordozórakétával. Ezt követően az OSV-be épített Astroscale RPOD-technológiáját használnák az űrtávcső biztonságos megközelítésére, majd robotikus befogására. Az összekapcsolódás után az OSV egy sor manővert hajtana végre, hogy a Hubble pályáját 50 km-rel megemelje. Ezen az új pályán a Vigoride és az RPOD képességeit felhasználva az űreszközt körülvevő és fenyegető űrszemét eltávolítása kerülne előtérbe.
