A pert tegnap nyújtotta be a washingtoni szövetségi bíróságon egy több csoportból összeálló koalíció.
Összesen öt környezetvédelmi szervezet tegnap pert indított a washingtoni szövetségi bíróságon a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) ellen, mondván, a hivatal nem járt el elég körültekintően a SpaceX újgenerációs óriásrakétája, a Starship első integrált tesztrepülését megelőző környezeti hatástanulmányoknál és a repülési engedély kiadásánál. A Biological Diversity, az American Bird Conservancy, a Surfrider Foundation, a Save RGV és a Carrizo/Comecrudo Nation of Texas nevű szervezetekből verbuválódott csoport több tagja már korábban is panasszal élt a hatóságok felé, mivel szerintük a Starbase-nek jelenlegi formájában, főleg indítási komplexumként nem is szabadna működnie, hiszen a Rio Grande folyónál és annak völgyében, illetve a Boca Chica Village-nél található környezetvédelmi területek és nemzeti parkok számos veszélyeztetett fajnak adnak otthont, és a kényes ökoszisztéma már eddig is sok negatív hatást kellett elszenvedjen az elmúlt négy évben, mióta a SpaceX megkezdte a komplexum kiépítését és a korai teszteket.
Az FAA tavaly júniusban lezárta a Starbase környezeti hatástanulmányi vizsgálatát, és nagyjából 70 kisebb-nagyobb módosító intézkedés bevezetésének előírása mellett jóváhagyta a gyártó- és tesztkomplexum működését és jövőbeli terveit. Több szervezet már akkor panaszt tett, mivel szerintük normális esetben évekig kellett volna tartania az elbírálásnak, az FAA viszont ennél jóval kevesebb idő alatt zárta le a folyamatot.
Azonban a Starship április 20-i első tesztindítása olyan következményekkel járt, amit nem hagytak szó nélkül a környezetvédők. A perben főleg azt emelik ki, hogy az indítás okozta erőhatások miatt több száz méteres sugarú körben szóródtak szét vasbeton darabok, sőt, még a Mexikói-öböl vize is jócskán kapott a „beton-esőből”, illetve a hang-, fény- és hőhatások súlyosan károsították az élővilágot, és ezt az FAA nem megfelelően mérte fel. A hivatal egyébként az amerikai Fish And Wildlife Service-szel folyamatosan együttműködve végezte a környezetvédelmi hatástanulmányi vizsgálatot és zárta le az eljárást, utóbbi szervezet az indítás utáni nyilatkozatában pedig ki is hangsúlyozta, hogy bár számos törmelékdarab jóval távolabb repült a tervezettől, de közvetlenül egy vadállat halálát sem okozta az incidens.
Az FAA egyelőre annyit nyilatkozott az ügyben, hogy „a folyamatban lévő perrel kapcsolatban nem áll módjukban nyilatkozni”. Megjósolhatatlan, hogy mennyi ideig húzódhat el a pereskedés, és ez mennyiben befolyásolja a SpaceX-et a következő tesztrepülés végrehajtásában, illetve magát az FAA-t az újabb repülési engedély kiadásában.
