Szeptember 4-én, vasárnap a Solar Orbiter egy újabb gravitációs hintamanőver miatt ismét elhaladt a Vénusz mellett. Két nappal a legközelebbi megközelítés előtt, augusztus 30-án egy hatalmas koronakidobódás indult el Naprendszerünk második bolygója, így az űrszonda irányába is, ami nem sokkal később el is érte azt. A Solar Orbiterről folyamatosan érkeznek az adatok az eseményről, amelyek rávilágítanak arra, hogy miért olyan fontos az űridőjárás és annak a Naprendszer égitestjeire, az űrhajósokra és űreszközökre gyakorolt hatásainak megértése és megfigyelése.
Szerencsére a CME (a coronal mass ejection rövidítése, mely magyarul koronakidobódást jelent) az űreszközre nem volt negatív hatással, mivel az ESA-NASA közös Napmegfigyelő szondáját úgy tervezték, hogy ellenálljon a csillagunkból kiinduló heves kitöréseknek, sőt, mérje is azokat. A Vénusz nem mindig ússza meg ilyen könnyen: a koronakidobódások hajlamosak a bolygó légkörét erodálni, miközben a részecskék elszáguldanak mellette.
A Solar Orbiter egy évtizedes küldetésének negyedénél tart, hogy közelről tanulmányozza csillagunkat, és rálátást kaphassunk pólusaira. Útját úgy tervezték meg, hogy a Vénuszt néhány keringésenként megközelítve, gravitációjának segítségével megváltoztassa vagy megdöntse a pályáját.
Az űrszonda harmadik elrepülésére a bolygó mellett vasárnap magyar idő szerint éjjel 03:26-kor került sor, amikor a Solar Orbiter 12 500 km-re haladt el a Vénusz középpontjától, azaz nagyjából 6 000 km-re a felszínétől.
Illusztráció a Solar Orbiter Vénusz melletti elhaladásáról. – Kép forrása: ESA/ATG medialab
A manőver során a Vénusztól való távolságát, megközelítési szögét és sebességét aprólékosan megtervezték, hogy pontosan a kívánt hatást érjék el a bolygó gravitációs vonzásával és még közelebb kerüljön a Naphoz. Az elhaladás pontosan a terveknek megfelelően történt, így az űrszonda mintegy 4,5 millió kilométerrel közelebb lesz csillagunkhoz a következő elhaladás alkalmával, mint korábban.
A Solar Orbiter napviharral való találkozása óta hazaküldött adatai megmutatják, hogyan változott körülötte a világűr környezete, ahogy a nagy CME elsöpört az űrszonda mellett. Míg néhány érzékenyebb műszert ki kellett kapcsolni a Vénuszhoz való közeli elhaladás során, hogy megvédjék azokat a bolygó felszínéről visszaverődő napfénytől, a Solar Orbiter „in situ” műszerei bekapcsolva maradtak, és ezek sikeresen rögzítették többek között a Napból kiáramló részecskék számának növekedését.
Csillagunk folyamatosan bocsát ki részecskéket, főként protonokat és elektronokat, de néhány ionizált atomot, például héliumot is. Amikor különösen nagy kitörések és plazma-kilövellések indulnak el a Napból, ezeket a részecskéket magával ragadja, közel relativisztikus sebességre (a fény sebességhez nagyon közeli sebesség) felgyorsulva, amelyek komoly sugárzási kockázatot jelent az űrhajósokra és az űrben keringő eszközökre is.
A Solar Orbiter küldetésének jelentős részét képezi a koronakidobódások jobb megismerése és a Naprendszeren keresztülszáguldó részecskék nyomon követése. A CME-k, a napszél, valamint a Nap mágneses mezejének megfigyelésével az űrszonda tíz tudományos műszere új betekintést nyújt a naptevékenység működésébe. Végső soron ezek az eredmények segítenek majd abban a tudósoknak, hogy jobban megjósolhatóvá váljanak a viharos űridőjárási időszakok, és megvédhessék a Földet és a bolygónk környezetében keringő embereket és eszközöket a Nap heves kitöréseitől.
Mivel a Holdra, később pedig a Marsra tartunk, létfontosságú, hogy megértsük, milyen hatással lehet az űridőjárás az emberi testre, a robotokra, a kommunikációs rendszerekre, de a növényekre és az állatokra is.
Az augusztus 30-án bekövetkezett koronakidobódás. – Kép forrása: ESA/NASA SOHO
A mostani koronakidobódás jól szemlélteti az űridőjárás megfigyelésének egyik nehézségét. Amint az a SOHO (Solar and Heliospheric Observatory) felvételén látható (fent), a Földről nézve nehéz eldönteni, hogy a CME a Föld felé tart, vagy az ellentétes irányba távolodik, mert mindkét esetben úgy tűnik, hogy a koronakidobódás tágul. Ebben jelenthet segítséget a közelgő Vigil-küldetés, melynek számos előnye közül az egyik, hogy az L5 Lagrange pontban (150 millió km-re a Földünktől és a Naptól) keringő eszköz könnyen és megbízhatóan meg tudja majd különböztetni, hogy a vihar közeledik-e vagy távolodik.
Az űrszonda a Nap „oldalát” figyeli majd, és a potenciálisan veszélyes naptevékenységről szinte valós idejű adatokat fog folyamatosan közvetíteni. Ennek köszönhetően előre figyelmezteti a tudósokat a közelgő napviharokra, és így több idő lesz megvédeni a Föld körüli pályán keringő űrhajósokat, űreszközöket, és azt az infrastruktúrát, akiket, illetve amiket nem véd a Föld mágneses mezeje,ez által sebezhetőek csillagunk heves kitöréseivel szemben.