Nemrégiben írtunk arról, hogy bizonytalanná vált az InSight sorsa a napelemekre lerakódott por következtében lecsökkent energiatermelés miatt. A probléma az volt, hogy az Elysium-síkságon régóta nem volt olyan erős szél, amely le tudta volna takarítani a napelemekre rakódott port, emiatt kérdésessé vált az eszköz működésének jövője is a szükséges energia hiányában.
A NASA ezért május 22-én egy innovatív és különös módszert próbált ki annak érdekében, hogy meghosszabbítsák a szonda tudományos munkáját és élettartamát, amely úgy tűnik, bevált, ugyanis 30 watt-óra/sol teljesítménnyel növekedett a napelem energiatermelő képessége.
A napelemtábla tisztításának pillanata. Forrás: NASA/JPL
A módszer elve az, hogy mivel a szél önmagában nem elég erős a napelem letisztítására, magát a probléma forrását, a port hívták segítségül. Az InSight robotkarjával némi marsi talajt kanalaztak fel, és a legszelesebb időszakban (marsi idő szerint dél tájékán) közvetlenül a napelemtábla mellett lepergették. Az északnyugati irányból fújó szél a lehulló port magával ragadta, és a szálló, nagyobb méretű szemcsék segítségével látható módon sikerült valamelyest „lesöpörni” a napelemet.
Korábban több módszert is kipróbáltak, hogy megszabaduljanak a portól, például napelemeket mozgató motorokat is segítségül hívták, amelyekkel a leszálláskor nyitották ki a paneleket, ám eddig nem jártak sikerrel.
A mostani próbálkozás a szél és a por kombinációjával viszont működőképesnek tűnik, olyannyira, hogy a csapat június 5-én ismét megpróbálkozik a napelemek további tisztításával.
Habár ez a módszer sem garantálja azt, hogy az InSight hozzá fog jutni a szükséges energiamennyiségéhez és túléli a közelgő telet, azonban az már biztos, hogy a legutóbbi takarításnak köszönhetően a tudományos műszerek hibernálást elhalasztották, ezzel további értékes tudományos adatokat gyűjtve a Marsról, valamint annak az esélye is megnövekedett, hogy a tél elmúltával folytathatja majd küldetését.