John Watts Young (1930. szeptember 24. -2018. január 5.) a NASA egyik leghíresebb űrhajósa, a 9. ember, aki a Holdra lépett, és az első ember, aki 6 alkalommal járt a világűrben. Pályafutása alatt 4 különböző űrhajót (Gemini, Apollo parancsnoki modul, Apollo holdkomp, űrrepülőgép) is vezetett.
John Young 1930. szeptember 24-én született San Franciscóban, édesapja (William Young) építőmérnök volt, aki a nagy gazdasági világválságban elvesztette a munkáját, ezért a család a Georgia állambeli Cartersville-be költözött. Édesanyját (Wanda Young) 1935-ben skizofréniával diagnosztizálták, és a Floridai Állami Kórházban kezelték. Apja a Pearl Harbor elleni támadás után csatlakozott a haditengerészethez, Young-ot és testvérét Hugh-t a házvezető gondozására hagyta.
John Young
Young 1948-ban érettségizett le az Orlando High School-ban, később pedig haditengerészeti ösztöndíjjal végezte el a Georgia Institute of Technology-t, évfolyamából második legjobb tanulóként szerezve repülőmérnöki diplomát. A főiskola után a haditengerészethez jelentkezett pilótának, azonban előszőr tüzérségi tisztként szolgált a koreai háborúban. 1953-ban már megkezdhette a repülőiskolát, 1954-ben pedig helikopteres kiképzésre is kiválasztották. 1956-ban már vadászrepülőként szolgált a szuezi válság idején a USS Coral Sea fedélzetén, de éles bevetésben nem vett részt. 1959-ben (osztályában újból másodikként) elvégezte a haditengerészet kísérleti pilótájának a képzését, és 1962-es űrhajóskiválasztásáig F-4 Phantom II repülőgépeket és azoknak a fegyverrendszereit tesztelte.
1962 szeptemberében választották ki a NASA második űrhajósosztályába, a „Next Nine” („Következő Kilenc”) csapatba. Az űrhajóstréning elvégzése után az életfenntartó rendszerek és túléléshez szükséges eszközök kifejlesztésében vett részt. Első űrrepülésére 1965-ben került sor a Gemini-program első emberes küldetésén, a Gemini-3-on. A misszió parancsnoka Gus Grissom volt, Young pedig az űrhajó pilótájaként tesztelte a Gemini űrhajó manőverezési képességeit Föld körüli pályán. Kisebb problémáktól eltekintve a küldetés sikeres volt, és 4 órás repülés után sikeresen tértek vissza. A küldetés után nagy visszhangot kapott (még kongresszusi meghallgatást is tartottak az ügyben), hogy Young egy marhahúsos szendvicset csempészett fel az űrhajó fedélzetére, amit Grissommal közösen fogyasztottak el.
Következő űrutazása 1966-ban volt a Gemini-10 fedélzetén, immár parancsnoki beosztásban. A 3 napig tartó küldetésen sikeresen dokkoltak a Gemini céltárggyal, és Michael Collins pilóta pedig először a történelemben két űrsétát is végrehajtott.
Mike Collins és John Young a Gemini-10 startja előtt
A Gemini-program után következett az Apollo-program, amiben eredetileg a második emberes küldetésre osztották be, azonban az Apollo-1 katasztrófája közbeszólt az eredeti terveknek, és végül a Holdraszállás főpróbájának számító Apollo-10 parancsnoki modul pilótája lett Thomas Stafforddal és Gene Cernannal. 1969 májusában az Apollo-10 sikerrel vette az akadályokat a küldetés során, így minden készen állt az első holdraszállási kísérletre, amit az Apollo-11 el is végzett 1969. július 20-án.
Young az 1972-es Apollo-16 küldetés parancsnoki posztját kapta meg, így negyedik küldetésén a 9. emberként sétálhatott a Holdon. Charlie Duke-kal együtt 3 napot töltöttek a Hold felszínén a Descartes fennsíkon, 3 holdsétát hajtottak végre, és összesen 26 kilométert vezettek a holdjáróval. Érdekesség, hogy Young és Duke az egyik holdséta során tudta meg az irányítóközponttól, hogy a Kongresszus megszavazta az űrrepülőgép-program finanszírozását.
John Young a Holdon
Alan Shepard távozásával Young 1974-ben lett az Űrhajósiroda vezetője, és ezt a posztját 1987-ig meg is tartotta. Számtalan űrhajósosztály kiválasztásában és kiképzésében is részt vett, beszámolók szerint rendszeresen nehéz műszaki kérdésekkel bombázta az újonc űrhajósokat, és nem félt a legapróbb technikai részletekre is rákérdezni.
Az Űrhajósiroda vezetőjeként nagy része volt az űrrepülőgépek kifejlesztésében és tesztelésében is, például egy T-38-as repülőgépet vezetve számtalanszor részt vett az Enterprise prototípus landolási tesztjein is. A Johnson Űrközpont helyettes vezetője, Georgey Abbey ki is választotta Young-ot az első űrrepülőgép-küldetésre, az STS-1-re. Young végül Bob Crippen pilótával 1981 áprilisában indult el a Columbiával, ezzel kezdetét vette az űrrepülőgépek korszaka.
Young az STS-1 küldetésen a Columbia pilótafülkéjében
1983-ban, hatodik alkalommal is elindult a világűrbe: az STS-9 és a Columbia parancsnokaként vezette az első Spacelab küldetést. Bár voltak tervek arra, hogy ő lesz a Hubble-t indító (eredetileg STS-61-J misszió) vezetője, a Challenger katasztrófája azonban átírta a terveket. Young élesen bírálta a NASA-t a biztonsági előírások hiánya miatt, és a balesetet vizsgáló bizottság előtt is tanúskodott, és további biztonsági fejlesztéseket szorgalmazott. 1987-ben leváltották az Űrhajósiroda éléről (Young szerint a NASA-t ért bírálatai miatt), és a Johnson Űrközpont műszaki, biztonsági feladatokat ellátó igazgatójának lett a speciális tanácsadója. Ebben a pozíciójában rengeteg biztonsági fejlesztést eszközölt az űrrepülőgépekhez: a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétát újratervezését, a szárnyak megerősítését, plusz lassítóernyők használata leszállásnál, GPS navigációs rendszer használata stb. 1996-ban lett a Johnson Űrközpont helyettes műszaki vezetője, a közös orosz-amerikai Mir-űrrepülőgép programon, illetve a Nemzetközi Űrállomás folyamatainak a kidolgozásán dolgozott.
42 éves szolgálata után, 2004. december 31-én vonult nyugdíjba a NASA-tól. Pályafutása alatt összesen 15 275 órát repült (ebből 835 óra a világűrben a 6 küldetése alatt), és kb. 15 000 órát töltött tréningeken a repülésekre készülve.
Első feleségével, Barbara White-tal – akivel 1955 és 1971 közt voltak házasok -, 2 gyermeke született, második felesége Susy Feldman volt, akivel 1971-ben keltek egybe.
Young 2018. január 5-én, 87 éves korában houstoni otthonában hunyt el egy tüdőgyulladás szövődményei miatt. Temetésére az Arlingtoni Nemzeti Temetőben került sor.
John Young és az STS-1 és STS-135 űrhajósai
