A kíváncsi és vastag pénztárcával rendelkező űrturistáknak még egy kicsit várniuk kell arra, hogy a Virgin Galactic gépein jussanak az űr határának közelébe, ugyanis a cég nemrég jelentette be, hogy csak jövő év elején indítja el a menetrendszerű repüléseit.
Az űrturizmussal foglalkozó cég május 5-én jelentette be, hogy korlátozott munkaerő-körülmények és ellátásilánc-problémák miatt csak 2023-ban valósulhatnak meg a cég első fizetős utasokat szállító útjai a világűr határának közelébe. A jelenlegi információk szerint egy fő számára 450 ezer dollárba kerül a Virgin Galactic űrugrása és az erre történő rövid kiképzés. Tavaly novemberi számok szerint már több mint 700-an jelezték a cégnek, hogy érdeklődnek az űrugrások iránt, ez a szám idénre pedig már a 800-at is átléphette.
A Virgin Galactic legelső teljes személyzettel történő repülését 2021 júliusában hajtották végre, Sir Richard Branson brit milliárdossal a fedélzeten, aki egyben a Virgin-cégcsoport alapítója és tulajdonosa. A Unity-22 misszió mindössze pár nappal előzte meg a Jeff Bezos űrrepülését, aki szintén a saját cégének rakétájával indult a világűr határára egy szuborbitális repülésen. A Branson-féle VSS Unity SpaceShipTwo-típusú űrhajót a VMS Eve szállítórepülő emelte 15 kilométeres magasságba, ahonnan a Unity saját rakétamotorjával gyorsította fel magát a hangsebesség háromszorosára (~3700 km/h), és ért el 86 kilométeres magasságba.
A repülés után többen felvetették a kérdést, hogy mennyire nevezhető-e a Virgin Galactic repülése űrugrásnak, hiszen nem lépi át az űrhajó a 100 kilométeres magasságban húzódó Kármán-vonalat, ami a világűr nemzetközileg elfogadott határa, bár a Föld légkörének hatásai még jóval nagyobb magasságokban is érzékelhetőek.
A Virgin Galactic egyik SpaceShipTwo-típusú gépe a futópályán. Kép forrása: Virgin Galactic