Array

Levegőben az Orion űrhajó

Kapcsolódó

Egyiptom is elkötelezte magát az kínai-orosz ILRS-projekt mellett

Az afrikai állam nyolcadikként írta alá az együttműködési megállapodást. Tegnap,...

Két Starlink-indítás szerepel a SpaceX heti menüjében

Ismét egy floridai és egy kaliforniai felbocsátást hajt végre...

A nap képe #1309 – KSC ünnepi hangulatban

A Kennedy Űrközpont idei ünnepi dekorációja.

Megérkeztek a Psyche első felvételei, valamint tudományos adatokat is küldött az űrszonda

A bolygónkat október 13-án elhagyó Psyche űrszonda több sikeres...

Tegnap este a hét harmadik kínai küldetésén a harmadik különböző rakéta indult

A Csielung-3 hordozórakéta második útját teljesítette, majdnem egy évvel...

Frissítés – 2021.10.21

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Artemis-I küldetés, miután az Orion űrhajót az SLS-re emelték, és összeillesztették a két egységet.

Képek forrása: NASA

Ahogy tegnap beszámoltunk róla, utolsó fázisához érkezett az SLS összeszerelési munkálata azzal, hogy az Oriont a NASA jármű-összeszerelő épületébe (VAB) szállították. Ez az utolsó fázis a mai napon el is kezdődött, az űrhajó a levegőbe emelkedett. Na persze még nem a hordozórakéta repítette a magasba, hanem egyelőre egy daru kezdte ráemelni annak tetejére. Ha ez megtörtént, csatlakoztatják a Stage Adapterhez, így alkot majd egy egységet az SLS és az Orion. Remélhetőleg pár hónapon belül az első valódi repülés is megtörténik az Artemis-I küldetés keretében.

Levegőben az Orion űrhajó, alatta az SLS rakétával. Forrás: NASA

Dark mode powered by Night Eye