Mind az SLS rakéta, mind az Orion űrhajó bizonyította, hogy biztonságos és alkalmas űrhajósok szállítására.
Lezárult a tavaly december 11-én véget ért Artemis-1 küldetés utólagos átfogó vizsgálata, mely alapján a NASA hivatalosan is megerősítette, hogy az SLS és az Orion készen áll emberek szállítására, és tovább haladhatnak az Artemis-2 küldetés előkészítésében. Az elmúlt három hónapban a mérnökök széleskörű adatelemzést folytattak mindkét jármű esetében, hogy minél többet tanuljanak azok működéséről, és hogy minél jobban felkészítsék a rendszereket a már űrhajósokkal történő jövőbeli missziókra.
A hordozórakéta nem csak elérte, de több esetben túl is szárnyalta az előzetes elvárásokat a teljesítményt és a belső rendszerek működését illetően. Majdnem tökéletes holdirányú pályára állította az Oriont, amivel sok üzemanyagot tudtak spórolni az űrhajó saját meghajtási rendszerében a későbbi pályakorrekciókhoz.
A földi kiszolgáló rendszerek esetében a mobil indítóállványzat a várakozásokhoz képest nagyobb sérüléseket szenvedett az indítás extrém erő- és hőhatásai miatt. Már zajlik a platform javítása és fejlesztése az Artemis-2 követelményeinek megfelelően.
Az űrhajó vizsgálatát illetően több mint 155 GB adatmennyiséget kellett feldolgoznia és kielemeznie a mérnököknek, ami jóval több, mint korábban bármikor volt. Ez nem is meglepő, hiszen az Orion lett a valaha a Földtől legtávolabb jutó, személyszállításra alkalmas űreszköz, amikor a Holdtól is továbbhaladva több mint 434000 km-re távolodott el bolygónktól. Összesen 161 tesztelési pontot teljesített, amiből 20-at a küldetés közben adtak a listához a szakemberek. Az Európai Szervizmodul 20%-kal több áramot termelt 25%-kal alacsonyabb áramfogyasztás mellett az előzetes becslésekhez képest. A leglényegesebb műveleteket (úgy mint a rakétafokozatról való leválás, pályakorrekciók, ejtőernyők kinyitása) hibátlanul hajtotta végre az összesen 375 különböző pirotechnikai eszközből álló rendszer. Az Orion mindössze 3,86 km-rel a kijelölt leszállási ponttól szállt vízre a Csendes-óceánon. Miután visszaszállították a Kennedy Űrközpontba, megkezdődött az újrahasználandó alkatrészek (GPS-jeladók, antennák, navigációs mérőműszerek) kiszerelése, karbantartása és beszerelése az Artemis-2 űrhajójába. A hőpajzsot illetően még részletesebb vizsgálatokat végeznek majd el a következő hónapokban, ugyanis ebben az esetben találták a legtöbb eltérést az előírásokhoz képest. Műszerek százainak adatait kell átvizsgálni, amiket a kapszula és a hőpajzs különböző részein helyeztek el, hogy minél több információt nyerjenek az űrhajó visszatérése során fellépő erőhatásokról.
Az eddig lezárult vizsgálatok alapján az űrhivatal lehetségesnek látja, hogy 2024 végén elindulhasson az Artemis-2 küldetés, mely a program első személyszállító tesztrepülése lesz. A járművek szerelésének tervezett menete alapján májusban illesztik rá az Orionra a hőpajzsot, az SLS szilárd hajtóanyagú segédrakétái és központi első fokozatát is az év végéig a Kennedy Űrközpontba szállítják, miután utóbbiba beszerelték a négy darab RS-25 főhajtóművet. A felújított mobil indítóplatformot nyáron vetik alá különböző teszteknek, többek között a személyzet vészhelyzeti kimenekítési folyamatát is elemzéseknek alávetve.
