47 év után Oroszországban újra felébredt a Luna-program. Most hogy közeledünk a Luna-25 indításához sorra vesszük a Luna sorozat összes űreszközét. Az első részben már megismerhettük az első nemzedéket, a szondáknak köszöhetően megtörtént az első becsapódás a Holdba és megjelent az első fotó a Hold eddig nem látott túlsó oldaláról.
Második nemzedék (Luna-4; Luna-5; Luna-6; Luna-7; Luna-8; Luna-9; Luna-10; Luna-11; Luna-12; Luna-13; Luna-14)
Luna-4
Ez volt a harmadik és egyben az utolsó az E-6 sorozat azonos típusú szondái közül. A küldetés lágy landolást célzott meg a Hold felszínén. A Luna-4 tartalmazott egy magnetométert, szeizmográfot, egy kozmikus sugárzásmérőt és egy televíziós kamerát. Felépítése: leszállóegység (felszíni szonda), vezérlőegység, orientációs gáztartály és hideggáz-fúvókák, magasságmérő radar, üzemanyagtartályok és a fékező hajtómű, kormányhajtóművek, csillagérzékelő (tájolás), az asztroorientációs rendszer elektronikája, valamint az optikai-mechanika, rádiórendszer, antennák.
1963. április 2-án a bajkonuri kozmodróm 1-es számú indítóállásáról felbocsátották a Molnyija hordozórakétát, amely a Luna-4-et egy közbenső Földközeli pályára bocsátotta. Ezután a felső fokozat segítségével a szondát a Hold felé számított repülési útvonalra vitték. 1963. április 5-én az égi navigációs rendszer tájolása elveszett a pálya korrigálása céljából történő hajtómű bekapcsolása előtt, aminek következtében a repülési útvonal eltért a számítottól, ezért a Luna-4 8500 kilométeres távolságban el haladt a Hold mellett. Az április 2-tól április 6-ig tartó repülés során 12 kommunikációt folytattak le a szondával, az utolsó parancsot április 13-án küldték el, amikor a Luna-4 távolsága körülbelül 1 millió km-re volt a Földtől. A szonda tudományos berendezését a Holdra való leszállás meghiúsulása miatt nem használták, kivéve a kozmikus sugárzásmérőt, amely a repülés során normálisan működött, és a fejlesztők szerint jelentős tudományos információkat küldött a Földre.
Luna-5
Feladata megegyezett Luna-4-gyel, továbbra is a Hold megközelítése, majd a sima leszállás volt a cél. Ezen kívül feladata volt még a Hold felületének fényképezése, repülés közben a kozmikus sugárzás, a napszél, a mikrometeoritok, az interplanetáris anyag és a Hold mágneses terének vizsgálata. 1965. május 9-én felbocsátották a Molnyija hordozórakétát, amellyel a Luna-5 repülési pályára állt a Hold felé. Az 1474 kilogrammos holdszondának 83 óra repülés után, technikai okok és a fékezőrendszer hibája miatt a tervezett lágy leszállása meghiúsult, a Luna-5 a Holdba csapódott, a kezdeti adatok szerint a Felhők tengere, újabb becslések szerint a Kopernikusz-kráter közelében.
Luna-6
1965. június 8-án szintén egy Molnyija hordozórakéta fedélzetén elindult a Luna-6. A repülési program ismét tartalmazta a lágy landolást a Hold felszínén. 1965. június 11-én a Luna-6 80 óra repülés után technikai okok miatt (nem sikerült a pályakorrekció) 150 000 kilométeres távolságra el haladt a Hold mellett, és heliocentrikus pályára állt, így nem fejeződött be a repülési program.
Luna-7
1965. október 4-én felbocsátották a Molnyija hordozórakétát a Luna-7-el a fedélzetén, majd 1965. október 7-én megközelítette a Hold felszínét, azonban a lágy leszállási kísérlet meghiúsult, mert a tájolást beállító érzékelő szögei rosszul voltak beállítva, és a holdszonda elvesztette ezt az irányt, ami megakadályozta, hogy a fékezőhajtómű bekapcsolódjon. A Luna-7 nem tudta csökkenteni sebességet, és a Viharok Óceánja területén, a Kepler-krátertől nyugatra becsapódott a felszínbe.
Luna-8
1965. december 3-án újabb Molnyija rakéta indult, amellyel a Luna-8 repülési pályára állt a Hold felé, azonban nem sikerült elérni a Hold felszínét a fékezőrendszer hibája miatt. A baleset oka egy gyártási hiba volt, aminek következtében megsérült a gumiból készült felfújható lökéstompító ballon, amely a landolás során a felszínnel való találkozást hivatott tompítani. A belőle kiáramló gáz megpörgette a szondát, megakadályozva a fékezőhajtómű beindulását. 1965. december 6-án a szonda a Holdba csapódott a Viharok Óceánjától nyugatra.
Luna-9
1966. február 3-án, az űrkutatás történetében először hajtott végre egy űreszköz lágy landolást a Hold felszínén, és először közvetített telepanorámákat a Hold felszínéről a Földre. A holdszonda aktív élettartama 75 óra volt. A Luna-9 előtt 11 kísérlet történt a Holdra való lágy landolásra az E-6 program keretében, azonban csak 3 űreszköz érte el a Hold felszínét, de ezek mind becsapódtak. 1965-ben Koroljov kezdeményezte a szonda tervrajzainak átadását a Lavocskin Tervező Iroda számára, Georgij Babakin vezetése alá és a Luna-9 lett az első olyan űreszköz, amelyet az új cég készített az OKB-1-ből átvitt lemaradásból.
Ezt követően több holdszondát indítottak az E-6C és az E-6M programok keretében. Ezek is az OKB-1 fejlesztésein alapultak, de később az E-8 és E-8-5 programok teljesen új fejlesztések voltak.
A szonda egy lezárt gömből állt, 1,2 atm nyomás alatt. A belsejébe rádiórendszert, időprogramozót, akkumulátort, hőszabályozó rendszert és tudományos műszereket helyeztek el. Négy sziromantenna a szonda felső részén helyezkedett el, és landolás után automatikusan kinyíltak, emellett itt is megtalálható volt a lökéstompító ballon.
1966. január 31-én indult el a Luna-9, mely eljutott a Holdig, majd február 3-án végrehajtotta az első lágy landolást a Viharok Óceánján. A szondával 9 kommunikációs értekezletet tartottak, összesen több mint 8 órán keresztül. Ezen ülések során a szonda panorámaképeket sugárzott a Hold felszínéről a leszállóhely közelében, amelyeket a horizont felett különböző napmagasságokban készített. Az optikai-mechanikus kamera látószöge vízszintesen 360°-ban, függőlegesen 36°-ban állt, a képkockánkénti sorok száma 6000 volt, a soronkénti elemek száma pedig 500. A képátviteli sebesség másodpercenként 1 sor volt, így egy panoráma átviteli ideje 100 perc volt.
Luna-10
1966. március 31-én egy Molnyija-M hordozórakéta hagyta el a bajkonuri kozmodrómot, amely a Luna-10-et alacsony földi pályára állította, ezután a szondát áthelyezték a Holdra tartó repülési útvonalra. 1966. április 3-án a Holdtól 8000 km-re megkezdődött a fékezés, ennek eredményeként a Luna-10 0,64 km/s-mal csökkentette a sebességét, és a világon először Hold körüli pályára állt. 20 másodperccel a fékezés után egy úgynevezett holdszputnyik levált a keringő egységről. Az alapkutatáson túli feladata az volt, hogy segítsen a Hold alakjának és tömegének pontosabb meghatározásában. Működése során 9, a holdfelszín tanulmányozására szolgáló gamma-sugárzási spektrumot, a Hold körüli térség 10 mágneses metszetét, 74 pályamérési adatrendszert és 17 sugárzási, röntgen-fluoreszcenciás mérési sorozatot szolgáltatott. Két hónapon keresztül működött, 460 Hold körüli keringése alatt 219 rádiókapcsolatot létesítettek az űreszközzel. 56 napos élettartamát követően a vegyi akkumulátorok töltésének kimerülése miatt (nem volt felszerelve napelemekkel) az utolsó kapcsolatfelvétel május 30-án volt.
Tudományos eredményei:
- a Hold (vagy más égitest) első mesterséges műholdja;
- a holdi medencék talaja a bazaltra hasonlít;
- pályamérésekkel meghatározták a Hold nem gömbszerűségét (gravitációs potenciál);
- mágneses tere gyakorlatilag nincs;
- a Hold közelében a mikrometeorok sűrűsége 100-szor akkora, mint a bolygóközi térségben.
A Földről érkező parancs szerint továbbították az Internacionálé dallamát a rádiócsatornán a rögzített közvetítést vagy más információk szerint az élő adást az SZKP XXIII. Kongresszusának egyik ülésén mutatták be.
Luna-11
1966. augusztus 24-én a Luna-11 indult el a Hold felé, majd augusztus 27-én pályára is állt. A 27-én végrehajtott fékezést követően 20 másodperccel később levált az önálló holdszputnyik és Hold körüli pályára állt. Az alapkutatáson túli feladata további adatgyűjtés volt a Holdra történő lágy leszállás megvalósításához. Két hónapon keresztül működött, 227 Hold körüli keringés alatt 137 rádiókapcsolatot létesítettek az űreszközzel. 39 napos élettartamát követően az akkumulátorok kimerülése miatt az utolsó kapcsolat október 1-jén volt, majd 4-én a holdszputynyik becsapódott a Holdba.
Luna-12
1966. október 22-én került sor az indítására, október 25-én pedig Hold körüli pályára állt. Ezen művelet után 2 órával beindultak a fotó-televíziók, amelyek 64 percig működtek. A felmérés eredményeként az FTU-B-ből 28, az FTU-M-ből 14 normál minőségű kép jutott a Földre, viszont az US-3 spektrofotométerről nem érkezett információ a készülék meghibásodása miatt. Az alapkutatáson túli feladata szintén további adatgyűjtés volt a Holdra történő lágy leszállás megvalósításához. 602 Hold körüli keringés alatt 302 rádiókapcsolatot létesítettek a szondával. 86 napos működés után merültek ki az akkumulátorok, az utolsó kapcsolat január 19-én volt.
Luna-13
1966. december 21-én elindult a 13. Luna holdszonda, majd repülési pályára állt a Hold felé. December 24-én 79 órás repülés után, egy névtelen kráterben 400 kilométerre a Luna–9 leszállási helyétől landolt, az Oceanus Procellarum medence belsejében. Az energiaellátást vegyi akkumulátorok biztosították.
Kutatási feladata: adatgyűjtésével elősegíteni a Holdra történő lágy leszállás további megvalósítását. Az alapműszereken kívül 3 darab akcelerométerből álló dinamográffal, 2 darab panoráma-felvevőkamerával is ellátták. Látóterébe 1,5 méteres kihajtható tartósínen céziumizotópos gamma-sugaras sűrűségmérőt és talaj-szilárdságmérő penetrométert helyeztek el. Az első helyszíni talajvizsgálatokat (szilárdság, sűrűség) hajtotta végre.
A felszíni szondával egy héten át 9 alkalommal létesítettek összeköttetést. A felvevő kamerák közül csak az egyik üzemelt, és összesen 3 panorámaképet készített. Ezen kívül a szondát földpenetrométerrel, sugárzássűrűség-mérővel és dinamográffal is felszerelték, amelyek segítségével a holdtalaj (regolit) felszíni rétegének sűrűségének és szilárdságának első műszeres vizsgálatát végezték el. Az utolsó kapcsolat a szondával december 30-án volt.
Luna-14
A szovjet holdi szondák második generációjának utolsó darabja, melyet a Luna-12 alapján hoztak létre. Az E-6 sorozathoz, és az E-6LS módosításhoz tartozott. Az indítást 1968. április 7-én hajtották végre szintén egy Molnyija-M hordozórakétával. A szonda szolgálati rendszereit és kialakítását tekintve hasonlít a korábban Földközeli pályára bocsátott Kozmosz-159 műholdra. A Luna-14 egy másik analógja 1968. február 7-én indult, de a harmadik fokozat idő előtti leállása miatt a repülés 524 másodpercében nem lépett Föld körüli pályára.
1968. április 7-én a Molnyija-M hordozórakéta a Luna-14-et a Holdra tartó repülési útvonalára bocsátotta, majd a szonda április 10-én Hold körüli pályára állt. 75 napig működött (a repülési program 30-at írt elő), amíg a vegyi akkumulátorok kapacitása ki nem merült. Ennél a küldetésnél már megjelent egy teszt Lunohod-egység a Lunohod-program elősegítésére. 176 Hold körüli keringés alatt 271 rádiókapcsolatot létesítettek a szondával, ezek közül az utolsó április 30-án volt. A Luna-14 repülési programja teljes egészében megvalósult.
Tudományos redményei:
- Az új DRC rádiókomplexum működését különböző módokban tesztelték, többek között a szonda különböző helyzeteiben a Hold felszínéhez képest, valamint holdnyugtakor;
- Az űreszközön végzett kísérletek lehetővé tették a kerékhajtás tömítéseinek anyagának, valamint a Lunohod alváz csapágyainak végső kiválasztását;
- A holdpályán végzett pályaméréseiből jelentősen finomított információkat kaptak a gravitációs mezőről és a Hold alakjáról;
- A jövőbeni Hold-expedíciók érdekében méréseket végeztek a Napból érkező töltött részecskék és a kozmikus sugarak áramlásáról.