1967. április 24-én történt meg az első halálos kimenetelű űrrepülés az emberes űrhajózás történetében.
Repülési program és célok
A repülési programban nemcsak a sorozat űrhajóinak első emberes üzemmódban történő tesztelése szerepelt, hanem a világ első dokkolása egy másik személyzettel ellátott űrhajóval, pontosabban a Szojuz-2-vel, ugyanis az előző két program (Vosztok és Voszhod) űrhajói erre nem voltak alkalmasak. A terv az volt, hogy két fő a Szojuz-2-ből egy űrséta során átszáll a Szojuz-1-be. Erre azért volt szükség, mert a két űrhajó kialakítása miatt nem volt lehetőség a belső átszállásra. Az átszállás után a Szojuz-1 három fővel, a Szojuz-2 pedig egy fővel tért volna vissza.
Az első dokkolást megkísérlő űrhajók nem voltak kellően fejlettek. A Szojuz három pilóta nélküli tesztrepülése teljesen vagy részben sikertelennek bizonyult, és a mérnökök 203 megjegyzést rögzítettek az űrhajó tervezésével kapcsolatos hibákról. A Szovjetunió és az űripar vezetése elégedetlen volt azzal, hogy az előző két évben egyetlen emberes űrrepülés sem volt a Szovjetunióban, míg az Egyesült Államokban 1965 márciusa és 1966 novembere között 10 űrrepülést hajtottak végre a Gemini-program keretében. Az USA először a világon űrhajók találkozását és orbitális dokkolását hajtotta végre (ezzel megis előzték a szovjeteket), emellett rekordokat állítottak fel egy emberes űrrepülés időtartamára vonatkozóan, valamint egy űrséta időtartamát illetően. 1967-ben már megkezdik az Apollo-program első űrrepülésére való felkészülést. A szovjet űrprogram vezetőségének Koroljov halála után nyilvánvalóan nem volt elegendő felhatalmazása a Szovjetunió politikai vezetési körében ahhoz, hogy döntést hozzon a befejezetlen űrhajók fejlesztéséről. Ezen kívül a Szojuz tesztrepülések hasznosak voltak a szovjet holdprogram előkészítésében is.
Próbálkozások
1966 novemberében indult a Kozmosz-133. A start sikeres volt, de a földi irányítás a beavatkozó rendszerek segítségével sem tudta az űrhajó orientációját és helyzetét megoldani. A visszatérés során az űrhajó a Szovjetunió területén kívül landolt volna, így az önmegsemmisítő rendszer aktiválódott és felrobbantotta azt. Ez lett volna az első teszt arra, hogy két űrhajó dokkol a Föld körüli pályán, ugyanis a másik startálláson szintén várakozott egy Szojuz, de kesőbb a vészmentőrendszer aktiválása miatt felrobbant a hordozórakéta, így ez is kudarccal végződött. 1967 márciusában megtörténik az Apollo-1 tragédiája, igy a Szovjetunió előnybe kerül, végül már abban a hónapban a Kozmosz-140-et útjára bocsátják. A Kozmosz kabinja a visszatérés során a befagyott Aral-tóra zuhant és a forró kabin megolvasztotta a jeget és elsüllyedt egy, a hőpajzson keletkezett lyuk miatt.
Indul a Szojuz-1
Fő személyzet: Vlagyimir Komarov
Tartalékos: Jurij Gagarin
Gagarin és Komarov pontosan tudták hogy milyen hibákkal küszködik a Szojuz. Mindkét űrhajós az indítás elhalasztását javasolta, és kérték, hogy javítsák ki a hibákat. Gagarin a mérnökökön kívül maga is összeírt egy 200 hibát tartalmazó listát, amelyet Brezsnyevnek küldött el, de a vezető valószínűleg a levelet sosem kapta meg. Komarov tisztában volt vele, hogy a küldetés tragédiával fog végződni, ezért nem lépett vissza az első számú űrhajós pozíciójából, ezzel is védve Gagarint. El sem tudjuk képzelni, hogy Komarovnak milyen hatalmas lelki teherrel kellett megküzdenie. Tudta hogy meghalhat, ha elvállalja, de ha visszalép, akkor Gagarin hal meg helyette. Gagarin akkoriban még mindig nagyon népszerű volt, és a halála akár Komarov megbélyegzésével is járt volna.
Az eddigi szerencsétlen próbálkozások után mégis úgy döntenek, hogy megpróbálják a következő repülést, ezúttal már emberi jelenléttel. 1967 április 23-án megtörténik a Szojuz-1 indítása Vlagyimir Komarovval a fedélzetén, aki végül elvállalta a küldetést.
A meghibásodások közvetlenül azután kezdődtek, hogy a Szojuz-1 űrhajó Föld körüli pályára állt: a két napelem közül az egyik, illetve egy tartalék telemetria rádióantenna nem nyílt ki, az űrhajóban áramhiányt keletkezett, tönkre ment a fedélzeti- optikai (Nap és csillag) szenzor, az ion szenzor, és a fő- és mellék orientációs hajtóművekből szökött az üzemanyag. Komarov megpróbálta kinyitni a napelemet az űrhajó tengely körüli megforgatásával, de ez nem vezetett semmire. Eközben Bajkonurban az időjárás viharossá vált, ezért a Szojuz-2 startját törölték. Végül a meghibásodások és a törölt start miatt a repülést a vártnál hamarabb leállították. Komarov pihent egy keveset, majd jelentést tett és elmondta, hogy próbálta megérteni, hogy mi lehet az orientációs rendszerrel. A Földön bonyolult kézi vezérlési algoritmust találtak ki, amelyet Gagarin rádión továbbított Komarovnak. A leszálláshoz Komarov manuálisan irányította az űrhajót a pálya Napos részén, majd giroszkópokat használt, amikor árnyékban repült, és manuálisan korrigálta a tájolást, amikor kilépett az árnyékból. Gagarin újra kapcsolatba lépett vele és elmondta a visszatérés menetét, Komarov pedig biztosította őket, hogy mindent végre fog hajtani és ne aggódjanak miatta.
Tragikus visszatérés
A fékezőhajtómű bekapcsolásakor még utoljára Komarov jelentést tett. Elmondta hogy jól érzi magát és ismét kérte, hogy ne aggódjanak. A földi irányítás elmondta, hogy már várják a visszatérését, ekkor Komarov köszönetet mondott és bejelentette a szeparációt. Ez volt az utolsó alkalom arra, hogy Komarovval kapcsolatba léptek. 15 perccel később a Krím-félszigeten található Jevpatorija földi állomás kapott egy vészjelzést, de erre már előre számítottak.
Az ejtőernyős rendszer a légkör sűrű rétegeibe való belépés után meghibásodott, nem teljesen tisztázott okok miatt 7 km-es magasságban (körülbelül 220 m/s sebességgel) nem aktiválódott a fő ejtőernyő, ugyanakkor az 1,5 km-es magasságban a tartalék ejtőernyő nem telt meg levegővel, mivel az összetekeredett. A visszatérő kabin körülbelül 50 m/s sebességgel csapódott a földbe Orszktól 65 km-re, ami a kozmonauta azonnali halálához vezetett. A kabin alján található fékezőhajtóművek tartályai megsérültek, így tűz keletkezett, aminek következtében a kabin szinte teljesen kiégett.
A kigyulladás pillanatát az egyik mentőcsapat a helikopterből nézte végig, majd jelentették, hogy a kozmonauta sürgős orvosi segítségre szorul. Ekkor hírzárlatot rendeltek el. A tüzet nagy nehezen el tudták oltani föld segítségével, mert a habbal oltókkal nem értek el semmit. Nyikolaj Kamanyin az űrhajós testület vezetőjének azt jelentették, hogy Komarov megsebesült, de életben van. Kamanyin 1 órával később érkezett meg a helyszínre és a kabin még mindig égett, de Komarovot nem találták. A helyi lakosok arról számoltak be, hogy látták a kabint nagy sebességgel megérkezni és hogy az ejtőernyő forgott a levegőben, majd később több robbanást is hallottak. 1 óra ásás után megtalálták a kabin roncsait, Komarov az ülésben beszíjazva feküdt. Nyikolaj Kamanyin naplójában így írt erről: „Egy órás ásatás után a kabin roncsai között megtaláltuk Komarov holttestét. A jelek szerint Komarov meghalt a kabin földet érő ütközésekor, és a tűz a testét egy kis, 30 x 80 centiméteres elszenesedett torzóvá változtatta.” A maradványokat Moszkvába szállították, ekkor készült az a bizonyos fotó, ami azóta már körbejárta az internetet, mi viszont kegyeleti okokból nem kívánjuk közzétenni.
Ez a katasztrófa volt az első halálos kimenetelű űrrepülés az emberes űrhajózás történetében.
Ezt követően számos találgatás ütötte fel a fejét a médiában Komarov amerikai állomásokon által lehallgatott rádiózásával kapcsolatban, miszerint halála előtt szidalmazta az űrhajót alkotó tervezőket. Alekszej Leonov 2017-ben hülyeségnek nevezte ezeket a spekulációkat: „Nagyon kevés az idő. Hallod hogyan mész át a légkörön keresztül és megvárod, amíg a fékezés leáll, mindezt néhány másodpercen belül. Aztán megvárod, míg kinyílik a fő ejtőernyő. Nem értette, hogy mi történik. Nagyon rövid volt az egész. Becsapódott a földbe és ennyi.”
A Szojuz-1 katasztrófája után másfél éves szünet következett az emberes űrrepülésben, az űrhajó kialakítását jelentősen megváltoztatták a megbízhatóság növelése érdekében, 6 pilóta nélküli indítást hajtottak végre, köztük 1967-ben megtörtént a két Szojuz űrhajó első automatikus dokkolása is (Kozmosz-186 és Kozmosz-188). 1968-ban újraindították az űrprogramot, 1969-ben pedig a korábban be nem fejezett programot folytatták. A három űrhajóssal ellátott Szojuz-5 dokkolt az egy űrhajóssal rendelkező Szojuz-4 űrhajóval, e küldetés sikere pedig utat nyitott a Szaljut-1 űrállomás felállításához.
A témáról sokkal bővebb és részletesebb információkat tudhattok meg a Parallaxis Youtube csatorna, Sokolébresztő című adásából: