Idei negyedik indítását hajtotta végre a SpaceX a GPS III SV06 elnevezésű küldetés keretében, és továbbra is 100%-os teljesítményt nyújt 2021 februárja óta. A cég ugyanis ekkor vesztett el utoljára egy első fokozatot műszaki hiba miatt. A Global Positioning System III Space Vehicle 06, melyet Amelia Earhartról neveztek el, aki első hölgyként repülte át az Atlanti-óceánt 1932-ben, az Amerikai Űrhaderő harmadik generációs navigációs műhold-konstelláció hatodik egységeként indult a világűrbe.
A Cape Canaveral Űrhaderőbázis SLC-40 startállásáról végrehajtott indítás időpontját a felkészülési fázisban 14 perccel módosították az eredetileg tervezett 13:10-he képest, hogy a szakembereknek több idejük legyen a műholdnál felmerült apró adateltérés elemzésére. Végül a SpaceX legfiatalabb hordozórakétája gond nélkül emelkedett el és hajtotta végre óramű pontossággal a szokásos fázisokat az emelkedés, a fokozatszétválás, majd az első fokozat visszatérése során is. Ez az egység egyébként a tavaly október 5-én indult Crew-5 küldetés után teljesített ismét indítást, és ezúttal az A Shortfall of Gravitas drónhajóra tért vissza. A második fokozat két hajtóműves pályakorrekciót is végrehajtott, a második, 45 másodperces művelet során több mint 33800 km/órára gyorsította a rakományt.
A GPS műhold-hálózat mind katonai (M-kóddal ellátott alkalmazás), mind civil felhasználásban biztosítja a navigációs rendszert, ahol négy különböző jelű hálózat létezik: L1 C/A, L2C, L5, L1C, ez utóbbin egyébként az európai Galileo-hálózattal megosztva szolgáltatja a legpontosabb helyzetmeghatározást. A ma felbocsátott SV06 műhold megfelelő közepes magasságú Föld körüli pályára állásával már 32 egységet számlál a teljes hálózat. Az SV07 jelzésű műholdat első alkalommal juttathatja majd a világűrbe a ULA újgenerációs Vulcan nehézrakétája a tervek szerint idén októberben.
Fotó: John Kraus (@johnkrausphotos)
Fotó: Trevor Mahlmann (@TrevorMahlmann)
A rakéta éppen a legnagyobb aerodinamikai terhelést jelentő légköri rétegen halad át. Fotó: Jenny Hautmann (@JennyHPhoto)