Nem kelett sokat várni, hogy egy újabb kínai rakéta induljon első útjára: a CAS Space vállalat Licsien-1 (Lijian-1, másik nevén Csungke-1A, Zhongke-1A) magyar idő szerint kora reggel hat műholdat állított pályára. A négyfokozatú rakéta a Csiücsüan Űrközpontból indult egy mozgatható startállásról, rakterében hat kis méretű szatelittel. A küldetés sikeres kimenetelét egy órával az indulás után bejelentették a hivatalos szervek, ezzel pedig a CAS Space is belépett az orbitális rakétával rendelkező cégek egyre szélesebb körébe.
A Licsien-1 az indítóálláson. Kép forrása: Chinese Academy of Sciences
A rakéta starttömege 135 tonna volt, hossza nagyjából 30 méter. Az első fokozat átmérője 2,65 méter, ami megegyezik az áramvonalazó kúpok méretével is, a köztes fokozatok keresztmetszete valamivel kisebb. A rakéta méreteiben és teherkapacitásában nagyon hasonló az európai Vega rakétához, 500 kilométeres napszinkron pályára mintegy 1500 kilogrammot képes feljuttatni. Mind a négy fokozat szilárd hajtóanyagú, valószínűleg a Tungfeng-31 (DF-31) interkontinentális ballisztikus rakéta paraméterei alapján tervezték őket.
A hat műholdról nem tudunk sokat, a hivatalos beszámolók szerint különböző űrtechnológiai tesztek elvégzésére lesznek alkalmasak, valamint légkörkutatási, elektromágneses és kvantumkulcs-elosztási kísérleteket is végrehajtanak majd velük.
Legutoljára márciusban debütált egy vadonatúj kínai hordozórakéta, ez a Hosszú Menetelés-6A volt.