Azok után, hogy 1 hónappal ezelőtt a James Webb űrteleszkóp megérkezett Francia Guyanába és elkezdték annak „kicsomagolását”, illetve felkészítését, az Ariane-5 hordozórakéta egyes elemei is folyamatosan érkeznek a Guyana Űrközpontban található összeszerelő csarnokba. Elsőként az 5,4 m átmérőjű és 30,5 m magas központi fokozat érkezett meg november 6-án a létesítménybe, melynek vertikális helyzetbe emelése is megtörtént. A rakéta indításkor 175 t folyékony oxigén és folyékony hidrogén hajtóanyagot tartalmaz majd, Vulcain-2 típusú hajtóműve 140 t tolóerőt biztosít.
A központi fokozatot a két szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta követte, melyek átmérője 3 m, magasságuk 31 m. Mindkét booster 240 t szilárd hajtóanyagot tartalmaz, együttesen 1200 t tolóerőt generálnak, ami a felszálláskor szükséges tolóerő 90 százaléka. Várhatóan még ezen a héten megtörténik a gyorsítórakéták központi fokozattal való összeszerelése.
Indításkor először a Vulcain-2 hajtóművet gyújtják be, majd néhány másodperccel később, amikor eléri a névleges működési teljesítményt, a két gyorsítórakéta is működésbe lép. A rakéta összesen mintegy 1364 t tolóerőt fejt ki az emelkedés során.
A világ legnagyobb teljesítményű és méretű űrteleszkópja várhatóan 2021. december 18-án indulhat el a világűrbe.
Az Ariane-5 függőleges helyzetbe történő emelése. Forrás: ESA/CNES/Arianespace/Optique vidéo du CSG – P.Baudon
A Vulcain-2 hajtómű. Forrás: ESA/CNES/Arianespace/Optique vidéo du CSG – P.Baudon
A két szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta. Forrás: ESA/CNES/Arianespace/Optique vidéo du CSG – P.Baudon