2021. november 3-án nyílt meg a Hold felfedezése című, űrrepülési témájú kiállítás Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban. Az ünnepélyes megnyitón a Spacejunkie.hu hivatalos meghívót kapott, és a helyszínről követtem végig az eseményeket. Először Berner Zsolt, a múzeum főigazgatója köszöntötte a vendégeket és a látogatókat. Mivel az egész kiállítást az Amerikai Egyesült Államok támogatta (a magyar-amerikai diplomáciai kapcsolat kezdetének 100. évfordulója alkalmából), Marc Dillard, az Egyesült Államok nagykövetségének ügyvivője is beszédett mondott. Kihangsúlyozta, hogy a két ország jó kapcsolata mindkét fél számára csak jót jelent, továbbá emlékeztetett, hogy a NASA Artemis-programjába külföldi partnereket is várnak, és ez alól hazánk sem kivétel. Végszóként sikeres küldetést kívánt a 2024-es magyar űrrepüléshez, és ezzel is kiemelte a magyar tudományos szféra kiválóságát.
Ezután Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos köszöntötte a jelenlévő vendégeket – mivel az ASE 33. kongresszusa egy időben zajlott Budapesten, két űrhajós is jelen volt – Michael Fincke és Andrew Feustel űrhajósokat, további NASA-szakembereit, valamint az amerikai nagykövetség küldötteit is. A biztos asszony kihangsúlyozta, hogy Magyarország nemrég fogadta el az Űrstratégiáját, és komoly tervei vannak az űrkutatás területén. Ő is megemlítette a Hunor-programot: kiemelte, hogy az amerikai Axiom Space-szel hajtják végre a küldetést, és megköszönte az amerikai partnerek, többek közt a NASA támogatását.
A kiállítás a megnyitó előtt. Kép forrása: Szabó Bence/Spacejunkie.hu
A kiállításon rengeteg érdekességet tekinthettünk meg, egészen az apró tárgyaktól az embernagyságú makettekig. A legérdekesebbek talán a holdi kőzetminták (!) voltak. A legnagyobbat egy átlátszó üvegpiramisba, a kiállítás bejáratánál helyezték el. Ezt a bazaltos mintadarabot (NASA katalógusszám: #70215,14) az Apollo-17 küldetésen gyújtötte be Harrison „Jack” Schmitt asztronauta, aki egyben hivatásos geológus is volt. A minta származási helye a Taurus-Littrow-völgy, tömege 120 gramm, kora pedig körülbelül 3,75 milliárd év. A kőzetminta érdes, apró kráterekkel borított felülete arra enged következtetni, hogy körülbelül 100 millió évig volr folyamatos mikrometeorit-becsapódásoknak kitéve.
A másik holdi kőzetminta az ún. Goodwill Moon Rock (Jóakarat-holdkőzet, NASA katalógusszám: #70017). Ezt az 1,1 grammos, szintén 3,7 milliárd éves kőzetmintát Richard Nixon amerikai elnök ajándékozta Magyarországnak az Apollo-program után. A plexiüvegbe zárt mintához hasonlót a világ több országa is kapott az amerikaiaktól, a baráti kapcsolatok szimbólumaként. Az apró kőzetminta mellett helyet kapott az a magyar zászló is, ami szintén az Apollo-17 küldetésen Eugene Cernan-el és Jack Schmittel együtt a égi kísérőnk felszínére utazott.
A bejáratnál kiállított mintadarab (NASA katalógusszám: #70215,14). Kép forrása: Szabó Bence/Spacejunkie.hu
Harrison Schmitt a mintavételezés közben, a Taurus-Littrow-völgyben. Kép forrása: NASA
A Holdat is megjárt magyar zászló. Kép forrása: Szabó Bence/Spacejunkie.hu
A Jóakarat-holdkőzet (NASA katalógusszám: #70017). Kép forrása: Szabó Bence/Spacejunkie.hu
További érdekesség Neil Armstrong szkafanderének élethű másolata, valamint a Puli Space egyik makettje volt. A megnyitó után egy nyílt panelbeszélgetésre került sor az asztronautákkal, de még ez előtt lehetőségem volt velük csevegni egy kicsit. Egy dolog biztos igaz: elképesztően nyitott és kedves emberek, valamint jó humorérzékkel vannak megáldva. A panelbeszélgetésen diákok és a sajtó képviselői tehettek fel nekik kérdéseket, valamint az Űrrepülőgépen és a Nemzetközi Űrállomáson zajló életről adtak elő egy prezentációt. Izgalmas volt látni, ahogy a teljes hallgatóság figyelme a két asztronautára valamint a kivetítőre irányult. Végszóként a tanulásra és kemény munkára biztatták a fiatalságot, hisz csak ővelük haladhatunk tovább az űrkutatás területén. Fincke és Feustel magyarul és megpróbáltak elmondani pár mondatot, és meglepően jól sikerült ez nekik.
A kiállított tárgyakon kívül két nagy tabló nyújt információkat a Holdról, az Apollo-programról, valamint a Hold- és űr- és bolygókutatás magyar vonatkozásairól. A Magyar Természettudományi Múzeum a kiállításhoz kapcsolódó programsorozattal is készül. December 31-ig bezárólag az alábbi programokon vehetnek részt az érdeklődők: szabadtéri csillagvizsgálás, tudományos előadások, holdjáró-bemutató.
Az űrhajósok előadása, épp az Artemis-programról beszéltek. Kép forrása: Szabó Bence/Spacejunkie.hu
A kiállítás együttműködő partnerei:
Az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége, Puli Space Technologies Kft., Magyar Csillagászati Egyesület, ELTE TTK / MTA Kozmikus Anyagokat Vizsgáló Űrkutató Csoport, ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Nemzetközi Űrhajós Szövetség (ASE), Nők a Tudományban Egyesület (NaTE)
Források: Magyar Természettudományi Múzeum