A mai napon vészhelyzeti készültséget rendeltek el a Nemzetközi Űrállomáson, ugyanis pályáját törmelékfelhő keresztezte. A létesítmény 7 főből álló személyzete az Űrállomáson tartózkodó Crew Dragon és a Szojuz űrhajókba húzódott.
Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma megerősítette a hírt, miszerint Oroszország egy ASAT (Anti-Satellite), azaz műholdmegsemmisítési tesztet hajtott végre egy már 1984 óta nem működő Ikar-39 (vagy más néven Koszmosz-1408) műholdon. Az esemény következtében hozzávetőlegesen 1500 nyomon követhető maradványt azonosítottak be.
A feltételezések szerint a megsemmisült műhold alkotta törmelékfelhő volt az, amely veszélyt jelentett az ISS-re. A Roszkoszmosz által nagyjából 16:30 magasságában kiadott közlemény szerint a veszély elmúlt, és a Nemzetközi Űrállomást már nem fenyegeti a törmelék, és Anton Skaplerov is azt írta Twitteren, hogy náluk minden rendben, a megszokott módon zajlik.
A műhold darabjai jelenleg egy olyan pályán keringenek, amelynek legalacsonyabb pályamagassága 465 km, legmagasabb pályamagassága pedig 490 km.
A Nemzetközi Űrállomás (kékkel), a Tienho (Kínai Űrállomás, zölddel) és az Ikar-39 (magenta színnel) keringési pályája. Forrás: Jonathan McDowell
Az Ikar-39 szatellit feltehetően a Celina (Tselina) katonai műholdcsalád tagja volt. A modern jelhírszerési (SIGINT) műholdakhoz hasonlóan ezeknek a dolga az ellenséges rádiókommunikáció elfogása, valamint a forrás lokalizációja volt. A hidegháború során a Szovjetunió több ilyen típusú űreszközt is pályára állított, melyekkel folyamatos rádiós lefedettséget tudtak biztosítani a Föld teljes területén. A Celina-műholdakat általában Vosztok, Ciklon (Tsyklon), és Zenyit (Zenith) hordozórakétákkal állították pályára, a mai események középpontjában álló Koszmosz-1408 holdat a pleszecki űrrepülőtérrel állították pályára egy Ciklon-3 hordozóval 1982. szeptember 16-án.
Az ISS és az Ikar-39 pályamagasságának alakulása az évek során. Forrás: Jonathan McDowell
A Nemzetközi Űrállomás a következő ~24 órában minden 90 percben át fog haladni a műhold által generált törmelékfelhőn, az orosz és amerikai küldetésirányítók pedig folyamatosan megfigyelés alatt tartják a helyzetet. Az ISS egy pályakorrekciós manővert is végrehajtott biztonsági okokból.
Nincsek biztonságban az alacsony Föld körüli pályán keringő műholdak sem. A hírek szerint a USSPACECOM – United States Space Command (magyarul az Egyesült Államok Űrparancsnoksága, amely a világűrben végrehajtott katonai műveletekért felelős) azt állítja, hogy tudatában vannak egy törmelékképződési eseménynek a világűrben, dolgoznak ennek elemzésén, és továbbra is biztosítják, hogy minden érintett nemzet rendelkezzen a műholdjaik manőverezéséhez szükséges információkkal, ha ütközés veszélye állna fenn.
Egy Celina-műhold művészi ábrázolása. Kép forrása: Smithsonian Exhibit
Az orosz (vagy korábban szovjet) fél már az 1980-as években kísérletezett műholdelhárító rendszerek tesztelésével. Az első ilyen eszköz egy MiG-31D vadászgépről indító rakétarendszer volt, ami a Vimpel nevet viselte, azonban a Szovjetunió széthullása után a programot nem folytatták pénzügyi okok miatt. 2009-ben az Orosz Légierő újra elindította a programot, 2015-ben pedig már a PL-19 „Nudol” jelzésű ASAT-rakéta első tesztjét is megejtették. A második tesztre egy évvel később, 2016-ban került sor, a Pleszeck Űrközpontból. A következő években három további hasonló kísérletre került sor, azonban ekkor nem éles célpontokkal dolgoztak. Amerikai katonai jelentések szerint egy MiG-31 vadászgépre telepíthető új rendszerrel is rendelkezik már Oroszország, azonban erről semmilyen hivatalos információt nem tudunk.
A mai kísérlet érdekessége (vagy inkább bizonyító tényezője), hogy az Ikar-39 műhold elhaladt a pleszecki kozmodróm felett, továbbá a korábbi ASAT-tesztekhez hasonlóan egy légtérzár is érvényben volt a létesítmény felett a mai nap, pedig semmilyen űrmissziót nem indítottak. Bár hivatalosan nincs megerősítve, valószínűleg ma szemtanúi lehettünk a PL-19 „Nudol” rakéta első éles tesztjének, ami sikeresnek bizonyult, ugyanis a LeoLabs nevű független cég is megerősítette, hogy a radarjaik egy törmelékfelhőt észleltek a Kozmosz-1408 műhold orbitális pályáján.
A Koszmosz-1408 műhold mai elhaladása a Pleszeck Űrközpont felett. Kép forrása: Jonathan McDowell
Cikkünket folyamatosan frissítjük a legújabb információkkal!