Némi meglepetésre a Blue Origin New Glenn rakétájával nyerte el a NASA Escape and Plasma Acceleration and Dynamics Explorers (ESCAPADE) nevű küldetését, melynek keretében két űreszköz indul a Mars köré a tervek szerint 2024 végén. Bár Jeff Bezos cége évek óta fejleszti az újgenerációs, részben újrahasználható nehézrakétát, egyelőre néhány nagyobb részegységen, és a ULA-nek is leszállított BE-4 hajtóműveken kívül (melyek ezt a rakétát is hajtják majd) nem sokat mutattak belőle, és még egy komolyabb teszten sem esett át egyik rakétafokozat sem.
Az szintén nem tisztázott még, hogy az ESCAPADE űrszondák egy saját dedikált indítás, vagy költségmegosztó (rideshare) küldetés keretében indulhatnak útjukra. Mindenesetre a mindössze 120 kg-os űreszközök a New Glenn 45 tonnás hasznos teherkapacitásához alacsony Föld körüli pályára igencsak elenyészőek, ami viszont még inkább érdekessé teszi az űrhivatal döntését, hogy maga az indítási költség az űrszondák gyártási költségéhez képest kétszeres vagy akár háromszoros is lehet majd. A Blue Origin 20 millió dolláros szerződést nyert el, 6 millió dollár alapdíjazással.
Az ESCAPADE eredetileg a Psyche-küldetéssel indult volna még 2020-ban, de a keringési pálya és a Falcon-9-ről Falcon Heavy-re történő módosítások miatt halasztották a felbocsátást, ami ezáltal kétessé is vált. 2021-ben a Rocket Lab bejelentette, hogy átalakítja az űreszközöket, hogy a 2024-es indítási ablakban lehetőség legyen a startjukra, ez tavaly meg is valósult, és a szükséges engedélyeztetési és jóváhagyási procedúrák is lezajlottak. Az új-zélandi-amerikai cégen tehát már biztosan nem múlik a küldetés további sorsa, a Blue Originen viszont annál inkább, hiszen, ha valóban jövőre szeretnék végrehajtani az indítást, akkor a New Glenn földi tesztjeit rövid időn belül el kellene kezdeniük, ehhez előbb azonban egy tesztalanyt kellene több éves csúszás után összeszerelniük…
Látványterv a New Glenn indításáról. Remélhetőleg még idén bemutatkozik ez a nehézrakéta is. Forrás: Blue Origin