Halad az Artemis-2 küldetés hordozórakétájának összeszerelése a NASA Michoud Assembly Facility nevű összeszerelő üzemében. Az űrhivatal, az Aerojet Rocketdyne, az L3Harris és a Boeing szakemberei múlt héten végeztek a négy darab RS-25 főhajtómű beszerelésével, de erről csak tegnap adtak ki közleményt és fotókat. Az első rakétamotort szeptember 11-én helyezték be, majd 15-én, 19-én és 20-án következett a többi RS-25 is. Ahogy korábbi cikkünkben említettük, két hajtómű (egész pontosan az E2047 és E2059) korábbi űrsikló küldetéseken többször használt egységek, míg az E2062 és E2063 új motorok, korábban szintén már repült komponensekkel.

Tegnap egy másik fontos művelet is történt a második SLS rakétával kapcsolatban, ugyanis vasúton megérkezett a két szilárd hajtóanyagú segédrakéta (SRB) öt-öt külön szegmense a Kennedy Űrközpontba. Mivel a részegységek illesztései egy éves, előre meghatározott szavatossági idővel rendelkeznek, ezért összeszerelésük csak jövő február környékén várható, de ez annak függvényében történik majd, hogy a NASA az év elején még mindig a 2024 novemberi vagy decemberi indítási dátummal számol-e.
The Solid Rocket Booster segments for the Artemis II SLS rocket have arrived! Transported via train from Utah, they await transport across the Indian River to NASA for processing. pic.twitter.com/OaNduNyKRY
— Jerry Pike (@JerryPikePhoto) September 25, 2023