Nem mindennapi teljesítményt hajtott végre a Firefly, pontosabban fogalmazva először került sor ilyen jellegű rakétaindításra az Egyesült Államokban: az Amerikai Űrhaderő megbízásából alig 27 óra felkészülés után kellett elindítaniuk Alpha nevű rakétájukat. Persze nem valami hirtelen jött ötlettől vezérelve történt minden, hanem nagyon is tervezett módon, ezzel a küldetéssel azt kellett a Firefly-nak bizonyítania, hogy rendkívül gyorsan bevethető rakétával rendelkeznek, és hamar tudnak reagálni akkor is, ha mindössze egy nappal az adott indítási dátum előtt kapják meg a követelményeket és feltételeket.
Űrhaderős megbízás lévén alig került ki nyilvános információ a misszióról, de annyit tudni, hogy a VICTUS NOX nevű titkosított rakományt kellett alacsony Föld körüli pályára állítani Millennium nevű kivető eszközükkel.
Az Alpha a Vandenberg Űrhaderőbázis SLC-2W startállásáról kezdte meg a repülést magyar idő szerint 4:28-kor, a Firefly pedig nagyjából négy órával később erősítette meg hivatalosan, hogy a küldetés sikerrel zárult, a rakományt a kijelölt pályára állították. A mostani siker nagy lendületet adhat a cégnek, mely legutóbb tavaly októberben hajtott végre indítást, akkor az Alpha első alkalommal érte el a Föld körüli pályát.