A sorozatos halasztásokról ismert Ariane-6 fejlesztési programja tovább csúszik, és az Európai Űrügynökség (ESA) is megerősítette, hogy legkorábban csak jövő évben kerülhet sor az európai hordozó tesztrepülésére.
Az egyébként várható hírt az ESA főigazgatója, Josef Aschbacher tette közzé egy LinkedIn bejegyzésben pár nappal ezelőtt – több információt sajnos azonban nem tudtunk meg a próbastart várható időpontjáról. Az új európai nehézrakétát az ArianeGroup francia védelmi ipari óriás egyik leányvállalata, az Arianespace fejleszti közös erővel a Francia Űrügynökséggel (CNES) és az ESA-val.
Azért is vehető fontosnak ez a bejelentés, mert egészen tavaly október óta nem volt hajlandó az űrügynökség választ adni az újságíróknak arra, hogy valójában mi a helyzet az Ariane-6 végső teszteléseivel. Később kiderült, hogy egy kulcsfontosságú hajtómű- és jármű tesztsorozat eredményére vártak a szakemberek – és az újabb késésből már nem olyan nehéz kitalálni, hogy a végkimenetel nem éppen az volt, mint amire számítottak a mérnökök.
Az első teljesen összeszerelt Ariane-6 rakéta a Guyana Űrközpontban. Kép forrása: ESA/CNES
A tesztkampány első lépcsőfoka az Ariane-6 integrált visszaszámlási próbája volt július 18-án a dél-amerikai Guyana Űrközpontban (CSG). A művelet során a már összeszerelt rakétát teljesen feltankolták a kriogenikus hajtóanyagokkal (cseppfolyósított hidrogén és oxigén), és egy teljeskörű visszaszámlási szekvenciát szimuláltak. A teszt végét az első fokozaton elhelyezett Vulcain-2.1 rakétamotor rövid, mindössze pár másodperces statikus tesztje követte volna, azonban erre már nem tudtak sort keríteni, mert elfogyott a rendelkezésre álló idő.
Később egy részletes beszámolóban elmondták, hogy az automata visszaszámlálási folyamatot meg kellett szakítani, ugyanis a szenzorok által folyamatosan mért technikai paraméterek egy része túllépte az előre meghatározott korlátokat. A hajtóműtesztet ezt követően elnapolták, mert az egész folyamat olyan hosszú ideig tartott, hogy az oxidálószerként használt cseppfolyósított oxigénből nem volt elegendő a próbához az időablak végére (a kriogén hajtóanyagok sajátossága az ún. elforrás). Az új ütemterv szerint augusztus 29-én kerülhet sor a teszt megismétlésére, ezúttal remélhetőleg gondok nélkül.
Az Ariane-6 felső fokozata is hasonló gondokkal küszködik. Július végén egy hajtóműtesztet szoftveres problémák miatt kellett elhalasztani, erre várhatóan szeptember 1-jén kerülhet sor. Érdemes megjegyezni, hogy a rakéta többi komponensévél ellentétben ezeket a németországi Lampoldshausen-ben tesztelik a DLR (Német Űrkutatási Központ) telephelyén.
A DLR lampoldshauseni telephelyén zajlik az Ariane-6 felső fokozatának tesztelése. Kép forrása: DLR
Aschbacher szavaival élve Európa jelenleg egy „launcher crisis”, azaz „rakéta-krízisben” van: a könnyű és közepes terhek szállítására alkalmas Vega-C rakéta a 2022 decemberi kudarca óta nem üzemképes, az orosz kooperációval megvalósuló Szojuz startokat pedig beszüntették az oroszok ukrajnai inváziója óta. A nehéz terhek felbocsátása sem elérhető jelenleg, ugyanis a legutolsó legyártott Ariane-5 pedig július 5-én startolt el a JUICE űrszondával, egyenesen a Jupiter felé. Ez a szerencsétlen helyzet arra kényszerítette az ESA-t és az európai szerveket, hogy külföldi (többnyire amerikai) rakétákon vásároljanak helyeket a műholdaknak. Ilyen helyzet egészen 1979 óta nem állt fenn, ugyanis az Ariane-1 startja óta mindig be volt biztosítva az önálló, független európai képesség a műholdak felbocsátására.
Az utolsó Szojuz típusú rakéta, ami a közös orosz-európai együttműködés keretében hagyta el a bolygónkat 34 OneWeb műholddal a rakterében. Kép forrása: ESA-CNES-Arianespace/Optique vidéo du CSG – P Piron