A Perseverance marsjáró már a második tudományos kampányának szakaszában jár és jelenleg egy olyan területről gyűjt kőzetmintákat, amelyet a tudósok régóta a legesélyesebbnek tartanak arra, hogy ősi mikrobiális életre utaló jeleket találjanak a Marson. A rover július 7. óta négy mintát gyűjtött a Vörös Bolygó Jezero-kráterében található ősi folyó deltájából, így az eddig begyűjtött kőzetminták száma összesen 12-re emelkedett. Az első két tudományos kampány során már most nagyon sokféle mintát sikerült eltárolni, amelyeket majd a Mars Sample Return kampány keretében visszahozhatnak a Földre. Az első tudományos kampány során a rover a kráter fenekét vizsgálta, és olyan vulkanikus kőzeteket talált, amelyek mélyen a felszín alatti magmából vagy a felszínen zajló vulkáni tevékenység során keletkeznek.
A Jezero-kráter és az ősi folyó deltatorkolata, valamint a Perseverance pozíciója a Mars felszínén. Kép forrása: NASA
A Jezero-kráter és a deltatorkolat kapcsolata
A 45 km széles Jezero-kráter peremén egy ősi folyó deltatorkolata, azaz hordaléklerakódása található. Ez a legyező alakú képződmény kb. 3,5 milliárd évvel ezelőtt alakult ki a kráterben található tó és egy folyó találkozásánál. A folyó által szállított hordalék itt, az egykori tó peremén rétegekben rakódott le. A Perseverance jelenleg a deltatorkolat ezen üledékes kőzeteit vizsgálja.
Wildcat Ridge-nek, azaz „Vadmacska-gerincnek” nevezik azt a körülbelül 1 méter széles sziklát, amely valószínűleg évmilliárdokkal ezelőtt alakult ki, amikor iszap és finom homok ülepedett le egy elpárolgó sós vizű tóban. Július 20-án a rover lecsiszolta a Wildcat Ridge felszínének egy részét, hogy elemezhesse a SHERLOC (Scanning Habitable Environments with Raman & Luminescence for Organics & Chemicals) elnevezésű műszerével.
A SHERLOC vizsgálata szerint a mintákban a szerves molekulák egy olyan osztálya található, amely térbeli korrelációban (kölcsönös viszonyban) áll a szulfátásványok molekuláival. Az üledékes kőzetrétegekben található szulfátásványok jelentős információkat szolgáltathatnak arról a vizes környezetről, amelyben kialakultak.
A Perseverance két mintavételi helye a Jezero deltájában: a „Wildcat Ridge” (balra lent) és „Skinner Ridge” (jobbra fent). – Kép forrása: NASA/JPL-Caltech/ASU/MSSS
Mit kell tudni a szerves anyagokról?
A szerves molekulák elsősorban szénből álló vegyületek széles skálájából állnak, és általában hidrogén- és oxigénatomokat is tartalmaznak, illetve más elemeket is, például nitrogént, foszfort és ként.
Az egyelőre nem jelenthető ki biztosra, hogy az élet jelét találták meg a Jezero-kráterben. Vannak olyan kémiai folyamatok, amelyek ezeket a szerves molekulákat előállítják, és ehhez nincs szükség az élet jelenlétére. Magyarán ezeknek a molekuláknak a jelenlétét potenciális bioszignatúrának tekintik, olyan anyagnak vagy szerkezetnek, amely bizonyíték lehet a múltbeli életre. E vegyületek némelyike az élet kémiai építőköve is lehet, de akár az élet jelenléte nélkül is keletkezhetett.
2013-ban a Curiosity marsjáró szerves anyagokra utaló bizonyítékokat talált az általa gyűjtött kőzetpor-mintákban, a Perseverance pedig korábban szintén észlelt szerves anyagokat a Jezero-kráterben. De ellentétben a korábbi felfedezésekkel, a mostani észlelés egy olyan területen történt, ahol a távoli múltban üledék és só rakódott le egy tóban. Mindez olyan körülmények között, ahol potenciálisan létezhetett élet. A Wildcat Ridge elemzése során az eddigi legnagyobb mennyiségű szerves anyagot észlelték.
A Perseverance több felvételéből összeállított mozaik a „Wildcat Ridge” nevű sziklás kiemelkedést mutatja, ahol a marsjáró két kőzetmintát vett, és egy kör alakú foltot koptatott le, hogy megvizsgálja a szikla összetételét. – Kép forrása: NASA/JPL-Caltech/ASU/MSSS
„A távoli múltban a Wildcat Ridge területén a homok, az iszap és a só olyan körülmények között rakódtak le az egykori tóban, ahol potenciálisan élet is létezhetett” – mondta Ken Farley, a kaliforniai Pasadenában található Caltech (California Institute of Technology – Kaliforniai Műszaki Egyetem) kutatója „Az a tény, hogy a szerves anyagot egy ilyen üledékes kőzetben találták meg – amely Földünkön arról ismertek, hogy megőrzik az ősi élet kövületeit -, fontos. Bármennyire is modernek azonban a Perseverance fedélzetén lévő műszerek, a Wildcat Ridge-mintában található anyaggal kapcsolatos további következtetésekre várni kell, amíg azt a Mars Sample Return kampány részeként mélyreható vizsgálat céljából visszaszállítják a Földre.” – tette hozzá.
A Perseverance által eddig elraktározott minták geológiai változatossága annyira kiemelkedő, hogy a rover csapata azt tervezi, hogy mintegy két hónap múlva (mielőtt a rover folytatná a delta feltárását) előre kiválogatott mintákat tartalmazó tubusokat helyez el a torkolat aljához közel, amit majd a Mars Sample Return kampány során begyűjtenek.