Talán nem túlzás azt írni, hogy tegnap ismét egy újabb űrtörténelmi pillanatnak lehettünk szemtanúi a SpaceX Starbase komplexumának indítóállásán végrehajtott tesztnek köszönhetően: sikeresen hajtották végre nem csak saját, de az 1950-es évek óta íródó rakétafejlesztés történetének eddigi legnagyobb erejű statikus hajtóműtesztjét a Super Heavy Booster 7 33 Raptor rakétamotorjávall! Ahogy Elon Musk is megerősítette a művelet után, a 33-ból végül 31 indult be és üzemelt 6-7 mp-ig, teljes időtartamban, ugyanis egyet az irányítócsapat állított le, egy pedig nem pörgött fel megfelelően. De még ez is a legtöbb hajtóművel valaha végrehajtott próbát jelentette, ugyanis anno a szovjet N1 rakétának 30 darab NK-15 motorja volt. Egyes belső információk alapján 69 MN tolóerőt szerettek volna elérni, amit ha leosztunk egy Raptorra, nagyjából 2,09 MN-t kapunk. Ez kb. 92%-os tolóerőszintnek felel meg, így a 31 beinduló Raptor 64,8 MN tolóerőt fejtett ki. Ez az érték szintén új rekordnak számít az N1 45 MN-os tolóerejéhez mérten, tehát több szempontból is újabb elsőségeket mondhat magáénak a SpaceX.
Remek légi felvétel a SpaceX jóvoltából
Magára a tesztre azután kerülhetett sor, hogy megbizonyosodtak a földi kiszolgáló létesítmény (tartálypark, indítóállás, üzemanyag-ellátórendszer) megfelelő állapotáról, és ezeket felkészítették a tankoláshoz. Miután minden készen állt, elindulhatott a cseppfolyósított metán és oxigén átfejtése. Előbbiből a tartály nagyjából 40%-át tankolták meg, de utóbbiból külső ránézésre (a rakéta oldalának jegesedéséből következtetve) teljesen teletankolták. Erre azért volt szükség, mert ha túl könnyű a rakétatest, az óriási tolóerő miatt elképzelhető, hogy az indítóállás tartóelemei nem lettek volna képesek a helyén tartani a B7-et. Végül megtörtént, amire egész este vártunk: a hő- és hangtompító berendezés működésbe lépett, majd kb. 20 másodperccel később beindultak a hajtóművek, elképesztő hangerőt és látványt produkálva. A fentebb már említett 31 egység közel 7 másodpercig üzemelt, és a porfelhő felszállása után mindenki fellélegezhetett, hogy a Boostertől kezdve az indítóálláson át a szerviztoronyig minden egyben maradt, és semmi sem szenvedett komolyabb kárt, amitől még a SpaceX vezetősége is tartott a teszt előtt.
Mi várható a továbbiakban?
A tegnapi első valódi repülés előtti teszttel nagyon közel került a cég ahhoz, hogy a Szövetségi Légügyi Hivatal kiadja a Starship repülési engedélyét, ami alapfeltétel az orbitális tesztindításhoz. Természetesen az adatok átadása és elemzése eltarthat egy ideig, de mindenképp pozitívum, hogy az eddigi legtöbb, 14 Raptorral végrehajtott teszt után ekkora ugrást megtéve sikerült abszolválni ezt a próbatételt. Szintén belső információk alapján jelenleg nem várható újabb hajtóműteszt, de miután az S24-et ismét ráemelik a B7-re, még újabb tankolási- és visszaszámlálási szimulációk következhetnek. Természetesen azt nem tudhatjuk, hogy mikor kerülhet sor az indításra, de márciusnál előbb biztosan nem. A folyamatosan frissülő hírfolyamban mindig beszámolunk a lehető legtöbb információról, hírről (olyanokról is, amiket sehol máshol nem tesznek közzé!), ezért érdemes követnie mindenkinek, akit érdekel a Starship-program előrehaladása!
Soha nem látott erők szabadultak fel 7 másodpercen keresztül! Fotó: Nic Ansuini (nasaspaceflight.com)
Forrás: @NASASpaceflight
A tesztet mi is közvetítettük élőben, melyet itt tudtok visszanézni: