Tegnap a Trump adminisztráció benyújtotta a tervezetét a NASA 2021-es költségvetésére, lássuk is a fontosabb részleteket.
NASA 2021 költségvetés-tervezet
A Fehér Ház közzétette a NASA 2021-es költségvetésének tervezetét (ajánlását), melyet azonban a Kongresszusnak még jóvá kell hagynia. Mint ismeretes, a republikánusok vezette Szenátus rendszeresen átszabja a Fehér Ház ajánlását – az Obama-kormányzat például az SLS-t szerette volna teljesen elkaszálni, azonban a republikánus többségű Felsőház életben hagyta a programot -, így a végleges költségvetés és prioritások még nagyban változhatnak.

Forrás: NASA
A tervezet legfontosabb részei a következők:
A NASA költségvetése 2021-re 25.2 milliárd USD lenne, ez 12%-os emelés 2020-hoz képest.
3.3 milliárd dollár egy emberes leszállóegység megépítésére az Artemis-program keretein belül (erre korábban nem kapott külön forrást a NASA).
4 milliárd USD jutna mélyűri eszközökre és missziókra, ebből 2.26 milliárdot a jelenleg fejlesztés alatt álló SLS programra (Boeing), 1.4 milliárdot az Orion kapszulára (Lockheed Martin), és 385 millió dollárt pedig a földi irányító rendszerek megépítésére szánnak.
Az Artemis-program teljes költségét 35 milliárd dollárra becsülik, a 2024-es Holdraszállás megvalósításához a NASA büdzséje a következő lenne: 2021-ben 25.2 milliárd USD, 2022-ben 27.2 milliárd USD, 2023-ban 28.6 millárd USD, 2024-ben 28.1 milliárd USD és 2025-ben pedig 26.3 milliárd USD.
A Lunar Gateway űrállomásra 739 milliót szánnának 2021-ben, azonban a NASA részéről továbbra sincs eldöntve, hogy az Artemis-programban (Holdraszállás) használni fogják-e. Viszont újból megerősítették, hogy a Gateway moduljait kereskedelmi rakétákon (tehát nem SLS) vinnék fel 2024-ben.
A Nemzetközi Űrálllomás 1.4 milliárd dollárt kapna, melyet 2024-ig biztosan támogatnak a központi költségvetésből – itt a cél a kereskedelmi partnerek mihamarabbi bevonása az üzemeltetésbe.
Tudományos tevékenységekre és kutatásokra 6.3 millárd dollárt terveznek költeni, viszont a WFIRST teleszkóp (Hubble-típusú, de annál sokkal erősebb infravörös űrteleszkóp) nem kapna támogatást, ezzel sajnos valószínűsíthető a projekt vége.
Megerősítették a korábbi híreket, miszerint a leendő Europa Clipper űrszondát (mely a Jupiter Europa holdját fogja meglátogatni) az SLS helyett szintén kereskedelmi rakétávál tervezik indítani, mellyel kb. 1.5 milliárd dollárt (!!) spórolnak meg. Jelenleg csak a Falcon Heavy és a Delta IV Heavy lenne képes felvinni a nehéz űrszondát. Egy Falcon Heavy indítás ára jelenleg kb. 90-110 millió dollár, a Delta IV Heavy kb. 350 millió dollár. Drága-drága SLS program…
Mint említettem, ez egyelőre a Trump adminisztráció ajánlott költségvetése, a végső döntést a Szenátus fogja meghozni, ott pedig még erősen változhatnak a tervek és összegek – ne feledjük, hogy minden állam szenátora a saját körzetében szeretné a NASA pénzét elkölteni…
Itt és itt tudtok bővebben olvasni a témáról.

Forrás: NASA