Tegnap jelentette be Maxim Kharlamov, a Jurij Gagarin Kozmonauta Kiképző Központ vezetője, hogy négy űrhajóst választottak ki, akik elkezdik a tréningeket és felkészülést a SpaceX Crew Dragon űrhajóval történő repülésekre. A kozmonauták közül egy-egy indulhat majd a Crew-5 és Crew-6 küldetéseken, de mint minden emberes indítás alkalmával, ezúttal is képeznek ki tartalék űrhajósokat is.
Szergej Krikalev, a Roszkoszmosz emberes űrutazásokért felelős ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy elvi megállapodást kötöttek a NASA-val a „keresztrepülések” újraindításáról, de még az orosz fél részéről egy végső jóváhagyás szükséges. Ezen megállapodás értelmében már nem csak amerikai űrhajós kapna helyet egy Szojuz űrhajón, hanem orosz kozmonauta is repülhet majd az amerikai Crew Dragonnal barter konstrukcióban. Még november elején érkezett a hír, hogy elkészült az előzetes lista a kiképzendő űrhajósok névsorával, és amint a dokumentumok pontosítása és szövegezése véglegessé válik, megkezdődhet a felkészítésük.
Amerikai oldalról márciusban hallhattunk először arról, hogy tárgyalások folynak a Roszkoszmosszal a „keresztrepülésekről” kormányszintű megállapodás keretében, majd október 6-én Joel Montalbano, a NASA Nemzetközi Űrállomás-programjának vezetője beszélt arról, hogy elindult a szerződés konkretizálása, ezt követően pedig október 29-én Kathy Lueders, a NASA emberes űrrepülési programjának igazgatója jelentette be, hogy hamarosan elindulhat a képzés az ISS-re történő közös amerikai-orosz repülésekre. Egyelőre a kozmonauták kilétére nem derült fény, de valósznű, hogy hónapokon belül sor kerül a bejelentésre.
A SpaceX Crew Dragon űrhajója közelíti meg a Nemzetközi Űrállomást. Fotó: NASA