Külön blogbejegyzésekben már olvashattátok, hol és mi történt velünk a több mint két hetes kaland alatt, most ezeket foglaltuk össze egy cikkbe.
1. nap – (Fél)sikeres megérkezés
Megérkeztünk az Egyesült Államokba! Nem minden úgy alakult, ahogy terveztük, ezért a jelenleg sorokat a floridai Cape Canaveral helyett Chicagoból írom, de jól vagyunk. De mi is történt pontosan és miért csak Szabi van egyelőre Floridában?
A csapat budapesti része (Dávid, Bence, Bálint, Zoli) csütörtök reggel 7:10-kor indult Ferihegyről, a cél London volt, ahonnan pedig Chicagoba vettük az irányt. Szabi eközben Londonból ment Dublinba, hogy onnan egyenesen Floridába (Orlandóba) induljon tovább. Nekünk szerencsére a budapesti és londoni utazás is viszonylag zökkenőmentes volt, bár a Heathrow-n azért szednünk kellett a lábunkat: 2 óránk volt a csatlakozásra, és a repülőtéren hatalmas sorok voltak, de végül simán elértük a gépet.
Már az utazás előtt is sejtettük, hogy a chicagói átszállás lesz a problémás, ugyanis csak 1 óra 45 percünk lesz a transzferre, ráadásul a feladott csomagokat is ki kell vennünk, illetve újra feladni. Ezen felül még az immigration (bevándorlási) és a vám ellenőrzéseken is át kell vergődnünk, hogy tovább tudjunk indulni Orlandóig. A gépünk végül késés nélkül leszállt, de a legrosszabb várt minket: több száz méteres sorok mindenhol…
Mire végre mire mindenen átjutottunk, és újra feladtuk a csomagot, valamint átjutottunk az orlandói gép termináljára, már lezárult a check-in. Későbbi járatra már nem volt hely, de az American Airlines nagyon korrekt módon másnapra átfoglalta nekünk, és estére szállodát is biztosított, így bár 1 nappal később, de mehettünk mi is Floridába – a feladott poggyászaink már Orlandóban vártak minket, szerencsére ott is voltak, mint utólag kiderült, bár nem volt a legsimább az átvétel…
A szállodai szobák átvétele után kinéztünk a közelben egy jónak tűnő deep dish pizzázót (Giordano’s), ha már Chicagoban vagyunk, akkor kóstoljuk meg a város nevezetes pizzáját. Nem csalódtunk, nagyon finom pizzákat kaptunk egy szuper, igazi amerikai diner hangulatú helyen. Ránk fért már valamilyen rendes étel a 14 óra utazás után… Vacsora után visszamentünk a hotelba, és korán lefeküdtünk, mert nagyon fáradtak voltunk.
Velünk ellentétben Szabi eközben sikeresen megérkezett Orlandóba, bár a repülőtéri káoszt ő sem úszta meg: két órát várt a feladott bőröndre. A reptéren Gábor várta, aki sokat segített nekünk az utazás megvalósításában is, és a Youtube-csatornán is régóta nagy támogatónk. Ezután a bérelt autót vették fel, ami egy európai szemmel (is) hatalmas GMC Yukon lett – nem az az autó, amit béreltünk, de az autókölcsönzőben is káosz volt.
Szóval egyelőre sajnos a nagy találkozás elmaradt, de ha minden jól megy, akkor ma már az egész csapat Cape Canaveral-ben lehet együtt.
Fura érzés az USA-ban lenni. Zolinak és Bencének az első alkalom, a többiek már voltak korábban. Első benyomásra az utak, épületek, autók (és igazából minden is) tényleg hatalmas méretűek, az emberek kedvesek, mindenhol jéggel kapsz mindent (pacsi) és ezerrel megy mindenhol a légkondi. Jó lesz ez, szuper a csapat, jók lesznek a programok (augusztus 4-én elvileg két indítást is láthatunk!), és lesz két hetünk, hogy megnézzünk mindent. Tényleg életünk egyik legnagyobb utazása.
Holnap remélhetőleg már Cape Canaveral-ből jelentkezünk, addig is hajrá Spacejunkie, hajrá Teamspace!
2. nap – A nagy találkozás
Floridában van az egész csapat!
Bár a tervezettnél egy nappal később, de végre a teljes Spacejunkie utazóstáb megérkezett Floridába, ahol Szabi és Gábor várt már minket. A srácok nem tétlenkedtek tegnap: mikor napközben elindultak hamburgerért, Port Canaveral kikötőjében a SpaceX egyik Falcon-9 rakétájának visszatért első fokozatát, illetve az „A Shortfall Of Gravitas” nevű drónhajóját vették észre, amit persze Szabi azonnal körbefotózott és levideózott. A booster a B1062 jelű fokozat, amit már 8 küldetéshez használtak, és a július 24-i Starlink-misszióról tért vissza a kikötőbe.
Szabiék autózás közben még a Blue Origin floridai telephelye mellett is elmentek, de nem találtak BE-4 hajtóműveket.
A chicagói csapat egy viszonylag nagyobb alvás és korán kelés után a délelőttöt munkával és készülődéssel töltötte, szerencsére ezúttal bőven volt időn elérni a 15:30-kor induló orlandói repülőt – közben a járatot fél órával későbbre rakták… Ha ez egy nappal előbb történik, simán elértük volna a gépet… A gépünk végül rendben elindult, és egy két és fél órás rázós utazás (jajj, továbbra sem szeretek repülni) után sikeresen megérkezett Orlandóba. Florida nagyon meleg, még este is majdnem 100%-os páratartalom és 30 fok volt.
Mivel a repülőtéren esélytelen volt parkolni, és a bérelt autóval is intézkedni kellett, ezért Gábor és Dávid az autókölcsönzőbe ment, míg Szabi a repülőtér körül körözött az autóval – így egyelőre a Nagy Találkozás elmaradt. Közben hál’ Isten a még az előző nap feladott bőröndjeink is meglettek.
Szabi végül felkapott minket és egy gyors „egymásnakörülés” után gyorsan megtöltöttük az autót 6 emberrel és rengeteg bőrönddel.
Kicsit több mint 1 órás autózás után (közben Gábor autóját is felvettük, és végre tudtunk pár nyugodt szót váltani egymással) érkeztünk meg Cape Canaveral-be. A biztonság kedvéért mi is megnéztük még gyorsan az első fokozatot a kikötőben, hihetetlen, hogy élőben láthatunk egy ilyet boostert. A bérelt házunk szerencsére minden igényt kielégít, igazi amerikai nyaraló és kényelmesen elférünk. Némi sör és pizzabeszerzés (igen, kéne már valami normálisat is enni…) után még beszélgettünk egyet, de éjjel 1 óra körül mindenki aludni tért.
3. nap – Helikoptertúra
Amerikai utunk 3. napján egy igazán különleges és adrenalindús programban lehetett részünk: a Cocoa Beach Helicopters cég helikopterpárosával egy nagyjából 30-40 perces repülésen vettünk részt a Space Coast-nak is nevezett floridai partszakasz felett. Szerencsére nagyjából 15 percre van a szállásunk a helyszíntől, így nem tartott sokáig az út a rengeteg felszereléssel. Miután megérkeztünk a leszálló zónákhoz, egy rövid biztonsági összefoglaló videót kellett megtekintenünk, majd egy rövid várakozás után megkezdődött a repülésre való felkészülés. 360 fokos kamera, testre szerelhető GoPro kamerák, vezeték nélküli mikrofon, fényképezőgép…minden is volt nálunk, és ahogy láthattátok már az azóta közzétett felvételeket, hihetetlen élményekben volt részünk!
Az átlagosan 3000 láb (920 méter) magas repülő, ajtók nélküli (ezt külön így kértük…) négyszemélyes járgányokkal bejártuk a Kennedy Űrközpont valamennyi létesítményét. Elrepültünk a SpaceX Port Canaveral-ben található dokkja mellett, ahol a B1062 első fokozat éppen pihent a legutóbbi Starlink-küldetése óta. Természetesen nem volt egyedül a rakéta, ugyanis a Megan és Shannon nevű áramvonalazó kúp (fairing) begyűjtő hajók is a kikötőben várakoztak a bevetésre.
Ezt követően a Blue Origin telephelyét is megtekintettük, valamint a Kennedy Űrközpont látogatóközpontját is megnéztük felülről, ahol a Rocket Garden nevű, valódi rakétákat tartalmazó múzeumot is szemügyre vettük.
A legendás Vehicle Assembly Building nevű szerelőhangár is mutatós volt felülről, ahol jelenleg is a világ egyik legnagyobb rakétája, a Space Launch System (SLS) is vár az augusztusi indulásra. A háttérben a LC-39A indítóállást is láttuk, ahonnan az Apollo, űrsikló, és SpaceX Crew Dragon emberes űrhajók is indultak/indulnak. A SpaceX Roberts road-i telephelyén láthattuk a közelgő KPLO űrszonda indítására szánt Falcon-9 első fokozatot felkészítés alatt.
4-5. nap – A Kennedy Űrközpont látogatókomplexuma
A szombati helikoptertúra után vasárnapra csak lazább programot terveztünk, a Légierő ingyenesen látogatható, és 1-2 óra alatt bejárható Space & Missile múzeumát lőttük be, azonban a tervek gyorsan megváltoztak. Dávid Twitteren vette észre, hogy a kikötőben a „Just Read The Instructions” drónhajó kivontatására készülnek, így mindent félbehagyva azonnal kocsiba vágtuk magunkat, és az 5 percre található Port Canaveral-be mentünk. Némi várakozás után tényleg elindult a drónhajó vontatása, amit a partról néztünk végig, nagy élmény volt ilyen közelről látni a tengeri úszóplatformot.
Ezután még az előző nap ajánlott krokodilhúst is megkóstoltuk végül egy étteremben: semmi különös, ahogy eddig is hallottuk, teljesen csirke íze van.
Hétfőn a Kennedy Űrközpont látogatókomplexumát vettük célba, amit mindannyian nagyon vártunk előzőleg, ugyanis itt található az Atlantis űrsikló is, számos másik legendás űrrelikvia mellett. Ahogy sejtettük, megindító látvány volt a 33 küldetést, egyben az űrrepülőgép-program utolsó misszióját végrehajtó űrsiklót élőben megpillantani, az egész csapat elérzékenyült a látványtól. Azért hozzá kell tenni, az amerikaiak tényleg nagyon értenek a teátrális megjelenítéshez. Ezen kívül még az új „Gateway” kiállítás részeként láthattuk a Falcon Heavy demo küldetéséhez használt egyik Falcon-9 gyorsítórakétát (B1023), illetve a Saturn/Apollo látogatóközpontban (ez a fő komplexumtól távolabbra található, de a belépőjegy része) egy Saturn-V rakétát, Apollo-űrhajót (Apollo-14), és rengeteg egyéb más űrtörténelmi jelentőségű tárgyat. Ide busszal viszik át a látogatókat, ami közben a NASA VAB (Vehicle Assembly Building) épületét is megcsodálhattuk közelről. Annyi látnivaló van, hogy végül úgy döntöttünk, holnap is visszatérünk, és egy extra busztúrára is befizetünk, amiben az indítóállásokat nézhetjük meg közelről. Holnap tehát folytatás következik, addig is egy nagyon részletes képes beszámoló.
A képek készítője: Szabó Bence/spacejunkie.hu
6. nap – Űrközpont és busztúra az indítóállásokhoz
A hétfői egész napos látogatókomplexum után másnap is visszatértünk, ugyanis még előző nap foglaltunk egy extra busztúrát, amin a Kennedy Űrközpont (KSC) indítóállásait nézhettük meg közelről. Sejtettük, hogy újra fantasztikus élményekben lesz részünk, de azt nem, hogy ennyire közel mehetünk a legendás LC-39A és 39B startállásokhoz. A látogatóközpont Saturn/Apollo épületéből alapból szuper kilátás nyílik az indítóállásokra, de a busztúra egy teljesen más perspektívát adott. A túra szervezése és a túravezető is nagyon profi volt, így aki ellátogatna a KSC-be, annak mindenképpen ajánljuk a busztúrát, de lehetőség szerint mindenképpen egy második nap – 1 nap alig elég az Atlantis, Gateway és Saturn/Apollo kiállításokra.
A túrán három különböző helyen is megálltunk, két kilátóból a SpaceX 39A, illetve az SLS 39B indítóállását lehetett lefotózni, a harmadik megálló pedig a NASA VAB (Vehichle Assembly Building) épülete előtt volt.
A 2 órás izgalommal teli túra végén még haraptunk valamit a Saturn Centerben (ne lássak sültkrumplit két évig), majd a srácok még kifosztották az ajándékboltot. Délután Szabi és Dávid elment helyet nézni a csütörtöki indításokra, itthon pedig némi házimunka (mosás, mosogatás, vacsorafőzés) volt a program. A mai napra nem szerveztünk semmi komolyat, mert már nagyban készülünk a csütörtöki Atlas-V és Falcon-9 indításokra (reméljük marad a mostani menetrend), és páran kissé meg is fáztunk a légkondik miatt, így nem árt a kissé lazább program.
Képek készítője: Szabó Bence/spacejunkie.hu
7-8. nap – Dupla indítás
A kétnapos Kennedy Űrközpont túra után úgy döntöttünk, hogy a szerdát főképpen pihenéssel töltjük, ráadásul csütörtökre két rakétaindítást is vártunk: az Atlas-V kora reggel, míg a Falcon-9 startját este.
Szerda délelőtt így pihentünk, illetve a szokásos tartalomgyártás (igen, mi is utáljuk ezt a szót, de tényleg ez a legjobb kifejezés rá) és videóvágás azért nem maradhatott el. Ebédre a közeli meat&deli boltban (kvázi vegyesbolt friss kajával) sikerült kiváló pastramis szendvicseket szerezni: így az útra tervezett egyik megkóstolandó ételt is kihúzhattuk a listáról.
Délután egy hirtelen ötlettől jött tengerparti séta alkalmával láttuk meg a GO Searcher (új nevén Megan) SpaceX hajót, amit aztán végigkövettünk egészen a kikötőig – lassan tényleg a SpaceX összes hajóját kipipálhatjuk az út során. Egész nap óránként néztük a híreket, hogy van-e változás a másnapi indításokkal, de hál’ Isten úgy mentünk aludni, hogy mindkét start ideje változatlan maradt.
Csütörtökön 4:30-kor keltünk, az úti cél pedig az 528-as autópálya egyik lehajtója alatti „titkos” hely volt (a srácok már az előző napokban felderítették a helyszínt), ahonnan az emelkedést kiválóan lehetett fotózni. Ez a helyszín nem a legközelebbi volt, de tényleg fantasztikusan lehetett látni a hajnali fényben induló Atlas-V rakétát. A helyszínen számtalan másik rakétabolond gyűlt össze, így a hangulat is kiváló volt. A kb. 20 kilométeres távolság és a zajos autópálya miatt elég halkan lehetett hallgatni az Atlast, azonban a látvány mindenért kárpótolt. Ami a legfurcsább volt, hogy mennyire fényes a hajtóművek lángcsóvája, tényleg mintha az ember a Napba nézne, és ezt egyetlen fénykép sem tudja visszaadni…
Hurrá, túl voltunk életünk első rakétaindításán! A kitörő örömöt hazaérkezés után gyorsan felváltotta a fáradtság – sajnos az alig pár órás éjszakai alvások és korán kelések kezdik kifejteni a hatásukat -, így a csapat nagy része pihenéssel és alvással töltötte a délutánt. 17:00-kor azonban kocsiba újra be, irány a kb. 50 percre lévő Playalinda Beach-re, amit szinte mindenki a legjobb helyszínnek tart, és alig pár kilométerre van a fontosabb indítóállásoktól. Este 6 óra után pár perccel meg is érkeztünk a festői partszakaszra, ami egyben nyilvános strand is. Kb. pár százan voltak a strandon, az emberek nagy része láthatóan fürdés miatt, de látszott, hogy sokan jöttek az indítás miatt is. Mi is letáboroztunk (annyira közel van a strand az indítóállásokhoz, hogy a part eleje le is volt zárva biztonsági okokból), kamerák és technika beüzemelése. Már a parton sétálva is kezdett egyértelművé válni, hogy nagyon gyenge a térerő, és a nálunk lévő három különféle mobilnettel sem lesz lehetőség egy élő stream-re…. Sebaj, koncentráljunk az élményre, Bálint úgy is egy újabb zseniális videót csinál majd. A látvány ezúttal teljesen más volt, jóval közelebb, hatalmas robajjal emelkedett előttünk a Falcon-9, az emberek pedig ujjongtak. Hihetetlen volt a Merlin-1D hajtóművek utánozhatatlan hangját hallani, és a lángcsóva ezúttal is a Nap fényét utánozta. Amint eltűnt a Falcon-9 a horizonton, az emberek nagy része azonnal pakolni kezdett és nagyon gyorsan kiürült a part. Mi még beszélgettünk, idegenekkel elemeztük a történéseket, de végül mi is elindultunk a parkoló felé, ahol a park egyik őre várt minket: ha nem távozunk azonnal, 150 dolláros bírságot kapunk. Mint kiderült, este 20:00-ig kellett volna elhagyni a partszakaszt, és ekkor már 20:20 volt…Sietve nyúlcipőt vettünk és távoztunk. Pénteken egész nap autózunk majd, ugyanis magunk mögött hagyjuk a Space Coast-ot, elindulunk Texas felé. Addig is az első megálló Pensacola lesz, ahol egy napra szállunk meg.
9-10. nap – A nagy autózás
A csütörtöki floridai zárónap, és dupla rakétaindítás után péntek reggel útra keltünk, hogy magunk után hagyjuk a space coast-ot, és elinduljunk nyugatra, aminek a végén a SpaceX texasi komplexuma, a Starbase vár majd ránk.
Péntek reggel tehát autóba ültünk egy alapos összepakolás után (hihetetlen, hogy öt férfi mennyi szemetet tud pár nap alatt termelni…), és megkezdtük a hosszú autózást. Az első nap este a még mindig Florida államban lévő Pensacola volt a cél, ahol csak egy éjszakát töltünk, majd másnap megyünk tovább Houstonba.
A reggeli nélküli elindulás (öreg hiba) után útközben egy Waffle House-ban azért jól bekajáltunk, majd mentünk tovább Pensacola felé, ahova végül kora este érkeztünk meg.
A ház nagyon menő volt, bár felszereltségben meg sem közelítette a Cape Canaveral-ban lévőt, és a környék sem volt a legbiztonságosabbnak tűnő, de egy éjszakára tökéletesen megfelelt. Elég gyorsan kidőltünk az elmúlt napok izgalma és a hosszú autózás (kb. 9 óra) után, úgyhogy nem volt probléma a leginkább horrorfilmekben látható házban való alvás sem.
Szombat reggel újból gyors összepakolás és indulás, a cél már a texasi Houston volt, ahol két napot töltünk majd el, és közben a Johnson Űrközpont látogatóközpontját is megtekintjük. Az indulás előtt még megbeszéltük, hogy ha már útba esik, akkor elmegyünk a Mississippi államban lévő Pascagoula kikötőjébe is, ahol a SpaceX két leendő Starship tengeri indítóplatformja, a Phobos és Deimos található. Végül könnyen megtaláltuk a jelenleg átépítés alatt álló egykori kőolajkitermelő-platformokat, és szuper felvételeket sikerült készíteni: sajnos nem sokáig, mert egy biztonsági őr gyorsan felfigyelt a kattogó fényképezőgépekre és kamerákra, ezért odébb is álltunk mihamarabb.
Folytattunk az utunkat Houstonba, közben azért egy Wendy’s-ben és egy Sonic-ban (ez ilyen furcsa, csak autós kiszolgálós gyorskajálda) is megálltunk enni, és végül este 18:00 körül megérkeztünk a texasi városba, ahol a NASA Emberes Űrközpontja (Johnson Space Center) és a Nemzetközi Űrállomás irányítóközpontja is megtalálható.
A kétnapos utazás alatt megtettünk 1628 kilométert (1012 mérföld), és kb. 17 órát mentünk egyhuzamban. Nehéz és hosszú út volt, nagy hála Dávidnak és Szabinak, akik felváltva vezettek. Az út során Alabama, Mississippi, Louisiana államokon mentünk keresztül, hihetetlen élmény volt nézni egyrészt a növényzet változását, illetve az amerikai vezetési kultúra megnyilvánulását: balra indexel, de jobbra megy, a kamion is előzhet bármikor, bármit bárhogyan lehet szállítani, és a követési távolság is csak egy kitalált fogalom…
Másnap a következő programunk a houstoni Space Center, ahol újból rengeteg űrrelikviát tekinthetünk meg.
11. nap – A Johnson Űrközpont
Miközben ezeket a sorokat írtuk, már újra az autóban ültünk, hogy megtegyük utazásunk utolsó részét a texasi Brownsville-ig, amitől nem messze található a SpaceX Startbase rakétagyártó- és tesztkomplexuma. Hihetetlen, hogy ez a nap is eljött, ennyi hónap készülődés és tervezés után. Starship, jövünk!
Mielőtt azonban odaérnénk, nézzük mi is történt tegnap. A szombati megérkezés után viszonylag korán lefeküdtünk, nagyon fáradt volt a banda a kétnapos utazás után. A kétnapra bérelt ház majdnem tökéletes volt (némi takarítást azért elbírt volna), közelben kajáldák és bolt, illetve szó szerint 2 perc autóra volt a Johnson Space Center is. Vasárnap viszonylag késői kelés és egy feledhető reggeli után célba is vettük az űrközpontot, ami a floridai KSC után jóval lazább programnak ígérkezett, de így is számtalan látványosságot tartogatott.
Nem is csalódtunk, megérkezés után már a parkolóban lenyűgöző látványt nyújtott a NASA űrrepülőgépeket szállító repülőgépe, egy átalakított Boeing 747-es, rajta az Independence nevű űrsikló makettel. A Shuttle Carrier Aircraft-nak (SCA) hívott jármű egyike annak a két repülőnek, amit az űrrepülőgépek szállítására használtak. A kiállított NASA 905-ös jelzésű jármű 1977 és 2012 között vitte az űrrepülőgépeket a NASA űrközpontjai között.
A monumentális űrsikló-SCA páros után a SpaceX egyik Falcon-9 rakétájának az első fokozatát (B1035) csodálhattuk meg, amit két alkalommal használtak (CRS-11 és CRS-13). A kinti kiállítások és egy újabb junk ebéd után beltérre vettük az irányt, ahol Skylab, Apollo és ISS kiállítások vártak minket: rengeteg fantasztikus látnivaló volt itt is, leginkább a különböző Apollo-küldetéseket begyűjtött holdkőzetek voltak lehengerlőek: belegondolni is elképesztő, hogy mennyi munka és erőfeszítés kellett a hazahozatalukhoz. Megtiszteltetésnek éreztük, hogy egyáltalán ott lehettünk és nézhettük őket.
A belépőjegy ára tartalmazta a különböző túrákat is, mi az Űrközpont űrhajóskiképző épületébe menőt választottuk, ahol üveg mögülről láthattuk azokat a szimulátorokat, felkészítő állomásokat, amiket abszolválniuk kell az asztronautáknak.
Szuper volt benézni a színfalak mögé, sajnos azonban a csoportunkban lévő turisták nem igazán tisztelték a helyet: folyamatos beszélgetéssel rontották a hangulatot.
A túra végén a külön épületben lévő Saturn-V rakétához vittek minket (így már a megmaradt három holdrakétából kettőt abszolváltunk), itt láthattunk még Little Joe II, Redstone hordozókat, illetve F-5, H-1 hajtóműveket is. Mire végeztünk, megint koraeste lett, a csapat hazaindult, a vacsorát ezúttal is rendelt kínai menü jelentette.
12-14. nap – Starbase
Hétfő reggel indultunk Houstonból, hogy megkezdjük utazásunk utolsó fejezetét, a mexikói határnál lévő Brownsville-ben. A településtől nem messze található a SpaceX Starbase telephelye, ahol a Starship rakéta fejlesztése és tesztelése zajlik. Egy újabb 6 órás autózás után sikeresen meg is érkeztünk az újabb szállásunkra, és még aznap délután a Starbase-el szemben lévő South Padre Island-re siettünk, ahol kiválóan lehetett látni a gyártási, és tesztelési területet is, ahol éppen a Booster 7 és Ship 24 tesztjei zajlottak.
Másnap, vagyis kedden a srácok Maria Pointerhez, Boca Chica egyik utolsó lakójához voltak hivatalosak (interjú hamarosan a Spacejunkie Youtube-csatornán), akinél a tesztek miatti útlezárást is el tudták kerülni. Hatalmas szerencse érte ekkor a csapatot, ugyanis egy statikus hajtóműtesztre került sor a Booster 7 egyik Raptor hajtóművével, amiről sikerült is exkluzív felvételeket készíteni.
Később a Ship 24-gyel is végrehajtottak egy hajtóműtesztet, azt már a szálláson néztük végig – a borzasztó meleg és párás időjárás, illetve a kialvatlanság kezdi nagyon megtépázni a csapatot, de most már kihúzzuk valahogy.
Szerda reggel újból korán keltünk, hogy a napfelkeltében tudjuk megnézni a tőlünk kb. 40 percre lévő Starbase-t: illetve mára is útlezárást hirdettek várható tesztek miatt, így délelőtt 10:00-ig mindenképpen el kellett hagyni a környező utat és területet. Elképesztő látvány volt élőben látni azt, amit évek óta követünk távolról. A Starbase, a Starship és a Super Heavy első fokozatok méretei teljesen felfoghatatlanok… Szavakkal tényleg leírhatatlan a látvány, így következzenek a fényképek.
Fotók: Bonczók Zoltán/spacejunkie.hu
15-17. nap – Hosszú út hazáig
A legutóbbi bejegyzésben a szerdai történéseknél fejeztük be a beszámolót, azonban még aznap este újra ellátogattunk Starbase-re, hogy naplementében lőjünk pár fényképet. Reggel teljesen leesett az állunk a SpaceX telephelyét látva, az esti naplemente és a tengerparton egy dombtetőről való kilátás teljesen új perspektívát adott a Starbase-nek: a csapat teljes csendben nézte a lemenő napot a Booster 7 és Ship 24 mögött. Később természetesen az éjszakai kivilágított Starbase felirat előtti fotózkodás sem maradt el (fényképek hamarosan), majd a csapat hazafelé indult az újabb fárasztó, de élményekkel gazdag nap után. A Starbase és Brownsville közötti úton újból megállítottak minket a határőrök, ugyanis annyira közel van a mexikói határ, hogy itt is ellenőrzik az autókat.
Starbase naplementében. Fotók: Szabó Bence/spacejunkie.hu
Elérkezett a csütörtök, amerikai utazásunk utolsó teljes napja, amire lazább programot szerveztünk, ugyanis el kellett kezdenünk a készülődést a másnap reggeli fél 6-os indulásra. Aznapra újabb statikus hajtóműteszt volt várható, így újból felkerestük South Padre Island tengerpartját, ahonnan kiváló kilátás nyílik Starbase-re. Újból hatalmas szerencsénk volt: ezúttal egy 20 másodpercig tartó hajtóműtesztet követhettünk figyelemmel, megkoronázva az amerikai élményeinket. Mivel újabb tesztek már nem voltak várhatóak (újból megnyitották a Starbase előtti utat), ezért egy kötelező cowboykalap vásárlás után vacsorázni indultunk, majd hazafelé vettük az irányt.
Másnap reggel 5:30-kor már elindultunk Houston-ba, hogy kényelmesen elérjük a 16:00-kor induló londoni gépet. A 6 órás autózás után végén leadtuk a kocsit, feladtuk a bőröndöket, majd egy gyors ebéd (hamburger jeee) után újból repülőre ültünk. Viszonylag gyorsan eltelt a 8 órás repülőút, Londonba érve pedig elbúcsúztunk Szabitól, akinek itt ért véget a közös utazás.
Nekünk több mint 5 óránk volt az átszállásig, így próbáltuk elütni az időt a repülőtéren, de ekkor már szinte senki nem látott a fáradtságtól. A budapesti gépünk végül késett 1 órát, teljes káosz volt a beszállás is, de végre valahára hazafelé repültünk.
A több mint két hét alatt összesen 24 órát repültünk, kb. 3000 kilométert autóztunk, több ezer képet, Bálint pedig 4 terrabájtnyi videót készített. Láttuk a Kennedy és Johnson űrközpontokat, két rakétaindítást és két statikus hajtóműtesztet néztünk élőben, és többször bejártuk a SpaceX Starbase telephelyét. Egy életre szóló élmény volt egy hihetetlen jó csapattal, amit sosem felejtünk el. A kérdés azonban jogos, hova menjünk legközelebb?
Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki bármilyen módon segítette a csapat utazását, nélkületek nem jött volna létre ez a kaland! Külön köszönjük Gábornak a rengeteg segítséget és támogatást, aki szerencsére Texasban is velünk volt pár napig és egyengette a csapat utazását.
Séra Gábornak, Zsanettnak, Tominak és Benedeknek szintén nagyon köszönjük, hogy az utazásunk alatt is remek cikkekkel vitték a spacejunkie.hu-t. Köszönjük Discord szerverünk tagjainak is, akik végig kitörő figyelemmel követték végig a kalandjainkat. Ilyen az igazi #teamspace.