Húú, micsoda nap volt! Kicsit nehéz is rendezni a gondolatainkat azután, hogy egy űrtörténelmi eseményt élő adásban tudtuk átélni.
A szerdai elhalasztott indítás után tegnap elstartolt a Crew Dragon, fedélzetén Bob Behnken-nel és Doug Hourley-vel. A teljes indítási folyamat és a Falcon-9 landolása is tankönyvekbe illő volt. Bár folyamatosan adtunk hírt minden történésről a liveblogban, most összeszedjük a legfontosabb eseményeket még egyszer.

Az időjárás ismét nem a szebbik arcát mutatta tegnap Floridában és az Atlanti-óceánon kijelölt landolási és mentési zónákban sem. Gyakorlatilag megint csak ezen múlt, hogy elindulhat-e a küldetés, és egész nap figyelték is az előrejelzéseket a SpaceX és a NASA szakemberei is.
Az indítás előtti előkészületeket a tervek szerint elkezdték és végrehajtották, az űrhajósokat beöltöztették, majd a 39A indítóálláshoz szállították. A két asztronauta még kívülről egy utolsó pillantást vetett a vadonatúj B1058 Falcon-9 Block 5 rakétára, majd beszálltak a felvonóba, ami feljuttatta őket az összekötő hídhoz.
Az időjárás még akkor sem volt túl ideális, amikor már az űrhajósokat szíjazták be üléseikbe. Végül az indítás idejére kedvezően alakultak a körülmények, így a tervezett időpontban, magyar idő szerint 21:22-kor elstartolt a Falcon-9 rakéta és a Crew Dragon űrhajó.
Doug Hurley a start előtt pár másodperccel Alan Shepard híres szavait idézte:
“Let’s light this candle!” – “Gyújtsuk meg ezt a gyertyát (rakétát)!”
Amint elemelkedtek a startállástól, egy ismert és szintén történelmi megjegyzés visszacsengését hallhattuk a NASA kommentátorától Dan Hout-tól:
“America has launched! So rises the new era of the american spaceflight, and with it the ambitions of a new generation continuing the dream.”
“Amerika elindult! Új korszak kezdődik az amerikai űrutazásban, vele pedig egy új generáció, akik folytatják az álmot.”

Lélegzetvisszafojtva figyeltük, ahogy a rakéta és az űrhajó gyorsul és emelkedik, és szinte hihetetlen volt a tudat, hogy két bátor űrhajós ül abban a kapszulában, amit rengeteg befektetett munkával és idővel fejlesztett ki a SpaceX és a NASA.
2 perc 40 másodperc elteltével megtörtént az első fokozat leválása a második fokozatról, és elindult a landolási zóna felé, miközben a Dragon tovább gyorsult és sikeresen a kijelölt orbitális pályára állt. Kb. 9 és fél perccel a start után egy újabb sikeres leszállást hajtott végre a Falcon-9 az Of Course I Still Love You drónhajó közepére. Telitalálat volt újra!
12 perc elteltével a Crew Dragon levált a második fokozatról, mely megfelelő sebességre gyorsította az űrhajót. Ezután az űrhajósok néhányszor megkerülték a Földet és közben ellenőrizték a rendszereket. Majd élőben jelentkeztek be a Dragonból…vagyis pontosabban a Dragon Endeavour-ből! Ugyanis végre kiderült, hogy ezt a nevet adta Behnken és Hurley az űrhajójuknak.

Az éjszaka folyamán több pályaemelő manővert hajtott végre az Endeavour, és az asztronauták néhány óra pihenőt is kaptak.
Az ébresztő zene magyar idő szerint 10:45-kor szólalt meg, és jelenleg a végső műveleteket végzik már, miközben egyre közelednek az ISS-hez. A dokkolás a tervek szerint 16:29-kor lesz, melyet a tegnapi indításhoz hasonlóan élőben közvetítünk.
Még mindig hihetetlen, hogy egy alig néhány emberrel létrejött magáncég idáig eljutott, és minden nehézség és akadály ellenére véget vetett a majdnem 9 évig tartó korszaknak, mely alatt nem tudott az Egyesült Államok saját földjéről embert küldeni az űrbe.

Forrás: Trevor Mahlmann
A tegnapi indítással megkezdődött a kereskedelmi űrutazás új kora! Igazán szerencsésnek érezzük magunkat, hogy részesei lehetünk ennek! Tartsatok velünk, izgalmasak éveknek nézünk elébe!