Egy blog az űrutazásról

IAC 2019 – Együttműködési megállapodást kötöttek az Artemis-programban résztvevő cégek

A most zajló Nemzetközi Űrhajózási Kongresszuson a Blue Origin vezetője, Jeff Bezos bejelentette, hogy cége, illetve a Lockheed Martin, Northrop Grumman és a Draper vállalatok közösen dolgoznak majd a NASA HLS (Human Landing System) pályázatára.

Hogy mit is jelent ez pontosan? Azt, hogy együtt fejlesztik ki a Holdraszálláshoz szükséges hardvereket és technológiákat az alábbi módon:

  • Blue Origin lesz a fővállalkozó, ők koordinálják a fejlesztést és építik meg a leszálló egységet, melyet egy BE-7 hajtóművel fognak ellátni
  • Lockheed Martin fejleszti az újrahasznosítható felszálló egységet, és felel az emberes küldetések kiképzéseiért és irányításáért
  • Northrop Grumman fejleszti az ún. Transfer Element egységet, mely a Gateway-ről viszi a HLS-t a Hold felé
  • A Draper pedig a repülésirányítási rendszerekért felel

A HLS amúgy nem része az Orion űrhajónak, a tervek szerint az Oriont az SLS rakéta viszi majd fel, míg a HLS-t valószínűleg egy privát partner juttatja az űrbe, és ott csatlakozik majd az Orionhoz.

Kíváncsian várjuk a folytatást, bár én továbbra is szkeptikus vagyok a 2024-es céldátummal kapcsolatban – tudjuk milyen a politika… De jó látni a haladást és a konkrét terveket.

IAC 2019 – A Rocket Lab már a Hold felé terjeszkedik

Október 21. és 25. között Washingtonban tartják a éves Nemzetközi Űrhajózási Kongresszust, mely idén már hetvenedik alkalommal kerül megrendezésre. Minden fontos szereplő természetes jelen van, és sok érdekes bejelentésre is sor kerül.

Nem kivétel a Rocket Lab sem, ők például bejelentették, hogy az ún. Photon űrhajójukkal (ami igazából az Electron rakétájuk harmadik fokozata – “kick stage”) mini-műholdakat tudnak majd akár Hold körüli pályára is juttatni.

Szép tervek egy olyan cégtől, akik most voltak túl csak a kilencedik küldetésükön, de le a kalappal előttük. A folyamatos innováció már meg van (újrahasznosítási tervek), és az Electron is megbízható hordozórakéta lett. Nekem nagyon szimpatikus cég, szóval így tovább Rocket Lab! Részletek a holdi tervekről a sajtóközleményben, itt.

.

Űrhírek 2019. október 20.

Újabb szokásos heti hírösszefoglalónk, nézzük mi minden történt a héten.

  • Az első teljesen női űrsétáról szóló cikkünk megvolt, ugye? Ha nem, irány ide.
  • Bemutatta az új űrruháit a NASA, katt a külön cikkünkért ide.
  • Pár képpel itt már beszámoltunk róla, de újabb sikeres küldetésen van túl a Rocket Lab. Ez volt a cég kilencedik indítása az új-zélandi kilövőállomásukról – hamarosan amúgy az USA-ban is nyitnak egy második kilövőállást, ennek építése már folyamatban van a Wallops-szigeten, Virginia államban. Az első indítás innen jövőre várható, illetve a cég elvileg a következő indítással már elkezdheti tesztelni az újrafelhasználáshoz szükséges komponenseket. Erről itt írtunk korábban.
  • Újabb hét, újabb kínai indítás: október 17-én egy Long March 3B hordozó vitt GEO pályára egy kommunikációs műholdat, melyről sok információt nem osztottak meg. Találgatások szerint a műhold ( Tongxin Jishu Shiyan Weixing – TJSW-4 a hivatalos neve) akár katonai célokat is szolgálhat, például rakéta észlelés, elhárítás. Már 3 TJSW műholddal rendelkezett az ázsiai ország, így könnyen lehet, hogy valamilyen katonai/megfigyelő hálózat negyedik tagját bocsátották most fel.
  • Felújítja a 2015 óta nem használt tesztállását a SpaceX. A texasi McGregor-i telephelyén lévő, korábban teljes Falcon 9 hordozókat, és Merlin hajtóműveket gyújtottak itt be, függőleges állásban. 2015 óta azonban egy új, horizontális tesztállásban tesztelik a hajtóműveket, most azonban a Raptorokat fogják itt nyúzni. Elon Musk Twitteren is megerősítette a hírt, reményei szerint tovább tudják optimalizálni és egyszerűsíteni a hajtóművet a függőleges tesztetekkel. Hosszabb írás itt olvasható.
  • Halad az első, már űrutazásra képes Dream Chaser építése is. A gyártó cég (Sierra Nevada Corporation – SNC) 6 küldetést nyert el a NASA-tól, 2021 és 2024 között 6 alkalommal fog utánpótlást szállítani a Nemzetközi Űrállomásra a CRS-2 program keretében. Most az első jármű kompozit szerkezete érkezett meg a gyárba, ezután fogják beépíteni az elektronikus és mechanikai rendszereket, hőpajzsokat stb. Itt tudtok hosszabban olvasni a témáról.
A kompozit főegység
Forrás: Sierra Nevada Corporation

Történelmi űrséta az ISS-en

Először fordul elő, hogy egy űrsétát és az elvégzendő feladatokat két női asztronauta teljesíti. Christina H. Koch és Jessica Meir űrhajósok az EVA-58 űrséta során több javítást is elvégeztek, többek között egy akkumulátor töltőt és áramforrás biztosító berendezést cserélt ki. A kicsit több, mint 7 órás küldetés közben Donald Trump amerikai elnök is felhívta a Fehér Házból a hölgyeket, és gratulált nekik a történelmi alkalomhoz.

Forrás: NASA / theverge.com

A nap képei/gyorshír #26 – Újabb sikeres Rocket Lab küldetés

Idén ötödször, összesen pedig már a kilencedik sikeres küldetésén van túl a Rocket Lab. Ezúttal a kaliforniai Astro Digital cég egy mini-műholdját vitték fel. Részletesen beszámolunk majd a küldetésről a heti hírösszefoglalónkban, addig is lássunk pár szuper képet, plusz a küldetés Youtube-videóját:

Kilövés előtt Új-Zélandon
Emelkedik a rakéta 1. rész
Emelkedik a rakéta 2. rész
Az úgynevezett “kick stage” leválik a hasznos teherrel

Új űrruhák a NASA-tól

Kedden mutatta be Jim Bridenstine NASA igazgató azoknak az űrruháknak a prototípusait, melyeket a jövőbeli Holdmissziókon használnak majd az Artemis-program keretében. A xEMU (Exploration Extravehicular Mobility Unit) és OCSS (Orion Crew Survival System ) szkafanderben elődjükkel ellentétben sokkal könnyebb a mozgás, amit a színpadon guggolásokkal és egyéb pózolásokkal prezentált a két “modell” mérnök. Előbbi ruhát Holdsétákhoz, űrhajón kívüli, utóbbit, ahogy a neve már sugallja, az Orion űrhajón belüli tevékenységekhez tervezték. Bár a xEMU jóval nagyobb, mint az utóbbi évek sci-fi filmjeiben megjelenő űrruhák, véleményem szerint jól néz ki az új festés és szerkezet miatt, és nem utolsósorban véd az űrben fellépő sugárzástól, mikrometeoritoktól és állandó nyomást biztosít a viselője számára. A narancssárga OCSS-t pedig fellövéskor és visszatéréskor fogják magukra ölteni az űrhajósok.

xEMU és OCSS
Forrás: Joel Kowsky / NASA
Kép
Forrás: Joel Kowsky / NASA
Kép
Forrás: Joel Kowsky / NASA