A NASA napszondája, a Parker Solar Probe 2023. augusztus 3-án egy rövid, ám fontos korrekciós manővert hajtott végre, amelynek köszönhetően az űreszköz a megfelelő pályán maradt, hogy teljesülhessen a küldetés hatodik, egyben utolsó előtti, és a 2023. augusztus 21-én esedékes Vénusz melletti elrepülése.
A küldetésirányításért felelős csapat előre beprogramozott parancsai alapján a szonda mintegy 4,5 másodpercig működtette hajtóműveit, ami elég volt ahhoz, hogy ~124 kilométerrel kiigazítsa pályáját, és 1,4 másodperccel közelebb hozza a megközelítés időpontját. A pontos időzítés és pozíció kritikus fontosságú az elrepülés szempontjából, mely mint említettük az utolsó előtti lesz, és aminek hatására még közelebb kerül a napszonda központi csillagunkhoz.
„A Parker sebessége körülbelül 14 km/másodperc, így az űreszköz sebességének és irányának megváltoztatását tekintve ez a pályakorrekciós manőver jelentéktelennek tűnhet” – mondta Yanping Guo, az APL küldetéstervezési és navigációs vezetője. „A manőver azonban kritikus fontosságú ahhoz, hogy elérjük a kívánt gravitációs támogatást a Vénusszal kapcsolatban, ami jelentősen megváltoztatja a Parker sebességét és távolságát a Naptól”.
A Parker Solar Probe kb. 635 ezer km/h-val fog haladni, amikor 2023. szeptember 27-én mindössze 7,2 millió kilométerre közelíti meg a Nap felszínét, mellyel megdönti saját sebesség- és naptávolsági rekordját.
