Az Euclid beüzemelése jó úton halad, hiszen ahogyan korábban beszámoltunk róla, az űrtávcső „meglátta” az első fényt, tehát megszülettek az első mérnöki felvételek, melyek a megfelelő fókuszbeállításról árulkodnak. A beüzemelésen dolgozó csapatok továbbá megerősítették, hogy a rendszerek, a teleszkóp, valamint a különféle tudományos műszerek az elvárásoknak megfelelően vagy azokat meghaladóan működnek az űrben.
Egy valami azonban továbbra is fejtörést okoz a mérnököknek, mégpedig a pontos irányzásért felelős műszer, az FGS (Fine Guidance Sensor), aminek üzembe helyezése még nem fejeződött be teljesen. Mindez arra vezethető vissza, hogy jelenleg még hiányzik az a fajta következetesség, amellyel az érzékelő megbízható irányt ad a távcsőnek, azaz az FGS még nem érte el a kívánt szintet. Ennek megoldására intenzív munka folyik a háttérben, hiszen ahhoz, hogy az Euclid minőségben kifogástalan képeket készítsen, nagyon pontosan és stabilan kell egy bizonyos pontra fókuszálnia.
Az FGS ún. vezetőcsillagok segítségével szolgáltatja azt az irányt, ahová a távcsőnek néznie kell. Ezt az információt az űreszköz orientációját és pályamozgását vezérlő rendszer, az Attitude and Orbit Control System, röviden az AOCS használja fel. És bár mint említettük, a legtöbb rendszer jól teljesít, a PV (teljesítmény-ellenőrzés) fázis során olyan esetekre derült fény, amikor az irányítórendszer nem tudta biztosítani és fenntartani a helyes pozíciót. A probléma ugyan időszakos, de olyan gyakorisággal jelentkezik, hogy figyelmet igényel. A csapat ezzel kapcsolatban megállapította, hogy bizonyos körülmények között az FGS nem szolgáltatott megbízható információt.
A helyzet kezelése érdekében arra a döntésre jutottak, hogy leállítják a PV fázist, és szoftverfrissítésekkel próbálják megoldani a problémát, valamint módosítják a teljesítmény-ellenőrzés menetrendjét is. Természetesen a frissítések feltöltése előtt alapos tesztekre is sor kerül, addig pedig egy ideiglenes megoldással azonosítják a problémás FGS információkat, hogy az AOCS megfelelően működhessen.
Amint az új szoftver feltöltésre kerül, az üzemeltetésért felelős csapat egyhetes tesztsorozatot fog végezni, hogy megerősítést nyerjen a frissítés által kívánt hatás, tehát hogy az Euclid ismét megbízhatóan a megfigyelni kívánt területekre irányítható.
