Probléma nélkül indult el a Progressz MSz-24 teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomásra

Kapcsolódó

A Perseverance ismét megörökített egy porördögöt

A Marson tevékenykedő Perseverance jókor volt jó helyen, hiszen...

Az évtized végéig hosszabbítják meg a New Horizons küldetést

Az Osiris-APEX mellett így egy újabb űrszonda is még...

A nap képe #1245 /Apollo és Artemis/ – A személyzet

A bal oldali felvételen az Apollo-17 űrhajósai; Ronald Evans,...

1 évre szóló Pentagon-szerződést nyert el a SpaceX a Starshield rendszer fejlesztésére

A tavaly bemutatott katonai védelmi rendszer a civil Starlink-szolgáltatás...

Négy javaslat jutott tovább a Kínai Űrállomással kapcsolatos pályázat következő fázisába

A Kínai Emberes Űrrepülésért Felelős Iroda (CMSEO) négy pályázatot...

Szinte napra pontosan három hónappal az előző küldetés után ismét orosz teherszállítmány kezdte meg útját.

A Szojuz hordozórakéták indításánál már megszokhattuk, hogy az első kitűzött időpontban meg is kezdődhet az adott misszió, ez az idei harmadik orosz teher- és utánpótlás szállító küldetésnél sem volt másképp: az eredeti időpontban, magyar idő szerint 3:08-kor megkezdte útját a Szojuz-2.1a a Progressz MSz-24 teherűrhajóval a kazahsztáni Bajkonur Kozmodróm 31/6 indítóállásáról. A küldetés keretében mintegy 2,5 tonnányi ellátmányt és utánpótlást szállítanak a Nemzetközi Űrállomásra a következő elosztásban:
– 500 kg üzemanyag (a pályakorrekciókhoz szükséges hajtóműves manőverek elvégzéséhez)
– 420 kg víz a Rodnyik tisztító- és tárolórendszer feltöltéséhez
– 40 kg cseppfolyósított nitrogén
– 1535 kg élelem, ruházat, eszköz, kísérleti alapanyag és egyéb felszerelés az űrhajósok számára.

Az emelkedést semmilyen műszaki probléma nem akadályozta, és kilenc perccel az indítás után, a megfelelő magasságban levált a teherűrhajó a rakétáról. A Progressz várhatóan két nap múlva, augusztus 25-én érkezik meg az ISS-hez, és dokkol automata üzemmódban 5:49-kor a Poiszk modulra. Ahogy az orosz teherűrhajóknál szokás, az MSz-24 is fél évet fog fent tartózkodni, három hónapig pedig az MSz-23-mal közösen fogják biztosítani a szükséges pályakorrekciós manőverek elvégzését. 

Forrás: Roszkoszmosz
Dark mode powered by Night Eye