December 5-én vasárnap teljesítette 17. repülését az Ingenuity. A repülés ezúttal nem volt problémamentes, ugyanis az utolsó, ereszkedési fázisában megszakadt a rádiókapcsolat az Ingenuity és a Perseverance marsjáró között.
A rendelkezésre álló telemetriai adatok alapján a jármű teljesítette a 187 m-es, északkeleti irányú, 117 másodperces, 10 m magasságban történő repülést, azonban a telemetria az ereszkedési fázis utolsó harmadában, nagyjából 3 méterrel a felszín felett megszakadt, mely a Perseverance és az Ingenuity közötti, a leszállás során kialakult nehézkes rádiókonfiguráció miatt következett be. Az Ingenuity csapata számolt is ezzel az eshetőséggel, a helikoptert úgy tervezték, hogy ilyen helyzetben a repülés után automatikusan kikapcsoljon, és további utasításokra várjon. Fontos megjegyezni, hogy a repülés autonóm módon, előre megadott paraméterek alapján történik, tehát a kapcsolat elvesztése a helikopterrel, nem jelenti azt, hogy a helikopter irányíthatatlanná vált, lezuhant, vagy hasonló tragikus dolog történt.
De mi is okozta a rádiókapcsolat megszakadását és miért pont leszállás közben?
A rádiójel erőssége jelentősen függ attól, hogy az adó és a vevő között mennyire tiszta az útvonal, vagyis a rálátás (LOS – line-of-sight). A rálátást akadályozhatják egyrészt a domborzati viszonyok, például ha a helikopter egy mélyedésben vagy egy domb túloldalán száll le. Másrészt akadályozhatják a Perseverance szerkezetének elemei, ha a helikopter a marsjáró bal, vagy hátsó oldalán van. Ebben az esetben az Ingenuitynek nemcsak a rover szerkezetén és a Radioizotópos termoelektromos generátoron (MMRTG) keresztül kellett kommunikálnia (lásd a piros LOS-t szimbolizáló vonalat a rover lenti ábráján), hanem egy olyan leszállóhelyre is kellett repülnie, ahol egy 4 méteres domb, a Bras is a két jármű közé került, zavarva a rálátást. A kiemelkedés a 10 méter magasságban történő repülés nagy részében kevés akadályt jelentett a rádiókapcsolat számára, de ahogy az Ingenuity ereszkedni kezdett, a Bras elkezdte leárnyékolni a kommunikációt a rover és a helikopter antennái között.
A Perseverance felülnézetből, és az rádiókapcsolat iránya piros színnel. Kép forrása: NASA/JPL
Az Ingenuity repülési útvonala, a Perseverance helyzete, valamint a Bras nevű kiemelkedés. A műholdkép alatt a felszín keresztmetszete látható a Perseverance és az Ingenuity között. Kép forrása: NASA/JPL
Az Ingenuity csapata a 17. repülés megtervezésekor a Perseverance aktuális várakozási helyzetét és tájolási irányát vette számításba. Azt nem lehet elmondani, hogy a csapat hibázott volna, hiszen a marsjáró tervei napról napra változnak, annak érdekében, hogy maximalizálni lehessen a tudományos munkáját. Ne feledjük, a prioritást továbbra is a Perseverance és annak munkája jelenti. Mire a 17. repülés végrehajtásra készen állt, a marsjáró új helyre ment, és a rádiókommunikáció szempontjából kihívást jelentő irányban volt, az Ingenuity az antennától bal-hátsó irányban.
A probléma ellenére a rendelkezésre álló adatok arra utalnak, hogy a küldetés sikeres volt, a jel elvesztéséig minden hiba nélkül zajlott. Körülbelül 15 perccel később a Perseverance több telemetriacsomagot kapott a helikoptertől, amelyekből kiderült, hogy a repülési elektronika és az akkumulátor üzemképes. Az akkumulátor feszültsége +76 millivoltot, azaz +1,2%-os töltöttségi állapotnövekedést jeleztek a 15 perc alatt. Más szóval, az akkumulátort a napelemes rendszer táplálta, ilyen magas szintű töltöttség csak egy függőleges helyzetben álló járművel lehetséges, amelynek napelemtáblája a marsi égbolt felé mutat.
A következő repülés megtervezése előtt a 17. repülés hiányzó adatait át kell vinni a helikopterről a roverre, majd a Földre, hogy minden kétséget kizáróan meggyőződhessenek a jármű egészségi állapotáról. Erre legkorábban ma kerülhet sor, ami után az Ingenuity csapata elvégzi az állapotfelmérést. A 18. repülést a következő két héten belül tervezik, ami a helikoptert további kb. 200 méterrel északkeletre, a Dél-Séítah régió északi széléhez repítené.