Rejtett üzenetek az Orion belsejében

Kapcsolódó

USA: Oroszország műholdellenes fegyvert bocsátott az alacsony Föld körüli pályára

Az Egyesült Államok attól tart, hogy a Kozmosz-2576 feltehetően...

A SpaceX új felderítő műhold-konstelláció első tagját állította pályára az NRO számára

A hattagú hálózatot a Northrop Grumman-nel együtt valósítják meg...

A nap képe #1476 – Gibraltári-szoros

A Gibraltári-szoros, melyet a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről örökítettek meg...

Július első két hetére szűkítette az ESA az Ariane-6 debütálásának időpontját

Jól halad az első repülésre szánt rakéta felkészítése, de...

A négyes szám jegyében zajlanak ezen a héten a kínai indítások

Ezúttal egy Kuajcsou-11 állított pályára négy műholdat, csakúgy, mint...

Visszatért az Orion űrhajó, ezzel együtt pedig kijelenthető, hogy az Artemis-1 küldetés is sikerrel lezárult. Mint azt tudjuk, a Holdhoz való utazás egyelőre emberi jelenlét nélkül zajlott, ám az Orion belseje koránt sem volt üres. Az „utasokról” és a hasznos terhekről már olvashattatok nálunk, ám ezúttal más megközelítésben tekintünk be a kabinba, ugyanis rengeteg apró motívumot vehettünk észre benne, melyek különféle jelentéssel bírnak. Ezek a titkos üzenetek, vagy nevezzük őket „Easter egg-nek” régóta kéz a kézben járnak a NASA-val, hiszen egészen a korai űrkutatásig nyúlnak vissza. A Voyager-1 és 2 fedélzetén pl. egy-egy aranylemez található, melyek a Földről származó hangokat és képeket tartalmazzák azok számára, akik esetleg rátalálnak az űreszközre. Az Opportunity és a Spirit marsjárók a 9/11-i ikertornyok roncsaiból származó fémet vittek magukkal, utóbbi ezenfelül a Columbia űrsikló személyzetére emlékező plakettet is. A nemrégiben a Marsra érkező Perseverance szintén különféle tárgyakat vitt magával, az emléktábláktól kezdve az ejtőernyő szövetébe mintázott bináris kirakósig. Az Artemis-1 esetében öt ilyen rejtett üzenetről beszélhetünk, melyeket most bemutatunk számotokra.

Az Orion pilótaülésétől jobbra lévő ablak felett egy madár, pontosabban egy kardinálispinty jelképe látható, mely a 2021-ben elhunyt Mark Geyer, az Orion program korábbi vezetője, a Johnson Űrközpont igazgatója és a St. Louis Cardinals amerikai baseballcsapat elkötelezett szurkolója előtt tiszteleg.

Forrás: NASA

A kabin közepén, a Callisto technológiai demonstráció felett elhelyezett „Charlie” morzejelzésű szimbólum a 2020-ban elhunyt Charlie Lundquist, az Orion korábbi helyettes programvezetőjének emlékét őrzi. Lundquist 2008-tól haláláig dolgozott az Orion programban, és meghatározó szerepet töltött be az Orion fejlesztésében.

Forrás: NASA

Az Orion és az ESA (Európai Űrügynökség) nemzetközi partnerségének bizonyítékaként közvetlenül a pilótaülés előtt és a Callisto alatt található az űrhajó Európai Szervizmoduljának (European Service Module, ESM) kifejlesztésében és megépítésében részt vevő országok országkódja. Ide tartozik az Egyesült Államok, Németország, Olaszország, Svájc, Franciaország, Belgium, Svédország, Dánia, Norvégia, Spanyolország, Hollandia, Norvégia és Franciaország.

Forrás: NASA

Az Orion menetirány szerinti jobb oldalán (starboard), és az ablak alatt a „CBAGF” felirat olvasható. A kottaolvasásban jártasak felismerhetik ezeket a „Fly Me to the Moon” című dal hangjegyeiként. Frank Sinatra 1964-es verziója az Apollo Hold-missziókhoz kötődik.

Forrás: NASA

A 18-as szám bináris kódja a pilótaülés tetején található, a NASA logótól jobbra. Ezzel tisztelegve az ügynökség űrtörténelme előtt, amikor az Apollo-program keretén belül a Holdra utaztak, valamint ezzel ünnepelve, hogy az Apollo-17 után ismét egy emberes űrhajó tér vissza a Holdhoz.

Forrás: NASA

Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Kérjük engedélyezd a reklámokat

Így tudod a Spacejunkie csapatát támogatni, hogy minél több friss hírt hozhassunk Nektek az űrutazás, űrkutatás világából!
Dark mode powered by Night Eye