Jó úton halad a Rocket Lab a harmadik indítóállomásának építésével.
A cég nemrégiben kezdte építeni a harmadik startállomását a meglévő új-zélandi LC-1 mellé. A “Pad B” névre keresztelt starthely a tervek szerint év végéig készül el, így a Rocket Lab könnyebben és gyorsabban tudja majd kiszolgálni az ügyfeleit, évi akár 130 indítási lehetőséget is biztosítva. Nemrégiben az Egyesült Államokban nyitották meg a második indítóállomásukat a Wallops-szigeteken, illetve Kaliforniában pedig új főhadiszállást is építenek.
Másik Rocket Lab hír – amit a cég CEO-ja, Peter Beck osztott meg Twitteren -, miszerint elkészült az első fokozat visszatéréséhez szükséges ejtőernyő prototípusa. Mi is már többször írtuk, hogy a vállalat az Electron újrasznosítására készül, ehhez pedig az utolsó két küldetésen az első fokozat már irányított pályán tért vissza, és persze rengeteg adatot gyűjtöttek közben. Mindkét esetben a hordozó túlélte az erős aerodinamikai hatásokat, és egy darabban esett a tengerbe. Ezt a mérföldkövet hívta Peter Beck “Get through the wall”-nak, vagyis a fal áttörését. A következő lépcsőfok az ejtőernyő tesztelése és elkapása lesz (az ernyővel visszatérő első fokozatot helikopterrel fogják majd begyűjteni), természetesen egyenlőre nem éles küldetésen.
Kíváncsian várjuk az újabb fejleményeket, úgy tűnik nagyon izgalmas éve lesz a Rocket Lab-nek.

Forrás: Peter Beck