Az Electronból átalakított és fejlesztett járművet alig két hónapja mutatták be a nagyközönségnek.
Máris túl van első sikeres bevetésén a Rocket Lab Hypersonic Accelerator Suborbital Test Electron (HASTE) elnevezésű hordozórakétája, amit szinte napra pontosan két hónapja mutattak be. Az indításra magyar idő szerint 3:24-kor került sor a cég virginiai Wallops Flight Facility komplexumából, a küldetés titkosított jellege miatt viszont a rakományról nem hoztak nyilvánosságra semmilyen információt. Az átalakított orrkúppal és végfokozattal ellátott Electron a Rocket Lab hivatalos közleménye szerint megfelelően teljesítette debütáló repülését, ami a névből adódóan természetesen nem Föld körüli pályára történt, és a repülés végén a hasznos teher az óceánba csapódott. A kívánt célt azonban elérte a cég, azaz bebizonyította, hogy képes rövid felkészülési idővel, költséghatékonyan nemzetbiztonsági megbízású teszteket végrehajtani.
