Tegnap jelentette be a NASA, hogy ki lesz a 2022 áprilisában induló Crew-4 negyedik tagja. Korábban már kiderült, hogy Kjell Lindgren parancsnok (NASA), Robert Hines pilóta (NASA) és Samantha Cristoforetti (ESA) utaznak a következő operatív emberes küldetés keretében, és most csatlakozik hozzájuk Jessica Watkins, szintén a NASA asztronautája. Watkins szintén a 2017-es űrhajósosztályból került kiválasztásra – jelenleg az épp fent tartózkodó Crew-3 tagjai közül ketten is, Raja Chari és Kayla Barron is abban az évben végzett. Az űrhajós hölgynek ez lesz az első űrutazása. Gyakornokként kezdte a pályafutását az űrhivatalnál, dolgozott az kaliforniai Ames Research Centerben és a Jet Propulsion Laboratory-nál is, és itt a tudományos csapat tagja is volt a Curiosity marsjáró irányításánál.
Fotó: NASA