Sikeres indítás Csiücsüanból, idén már ötödszörre

Kapcsolódó

Mind a négy főhajtóművét megkapta a következő SLS rakéta

Halad az Artemis-2 küldetés hordozórakétájának összeszerelése a NASA Michoud...

Az ESA űrhajósa veszi át a Nemzetközi Űrállomás parancsnoki posztját

Ma délután, egészen pontosan 15:40-kor kerül sor arra az...

A nap képe #1239 – ISS az Endeavour fedélzetéről

Dr. Sultan Al-Nejadi a minap osztott meg egy felvételt,...

Bemutatták az európai teherűrhajót, mely Argo névre hallgat

A Rocket Factory Augsburg által vezetett konzorcium bemutatta az...

A 260. Falcon-9 küldetést jelentette a mai Starlink 7-3

Úgy kezdte a SpaceX ezt a hetet, ahol tegnap...

Magyar idő szerint 0:45-kor emelkedett el idén már a nyolcadik kínai rakéta, ami ebben az esetben egy Long March-4C (Hosszú Menetelés-4C) volt. Orrkúpja alatt a Kaofen-12 műholdtípus második darabja kapott helyet. A startot a Góbi-sivatagban található Csiücsüan Űrközpontból hajtották végre, majd percekkel később már az előre tervezett, 594×600 kilométer magas napszinkron pályán keringett az űreszköz.

A Kaofen-konstelláció az egyik legnagyobb kínai civil földmegfigyelő műholdhálózat. Jelenleg 26 darab aktív hold küld képeket a Földről, a legutóbbi bővítés pedig tavaly decemberben történt a Kaofen-14 nehézműholddal. A konstelláció valós idejű megfigyeléseket szolgáltat a kínai civil szervezetek és minisztériumok számára földrajzi mérési, nyersanyag-keresési, környezetkutatási, klímaváltozás-megfigyelési és vészhelyzet-előrejelzési célokból.

A Kaofen-12-02 indítása. Kép forrása: CASC

A most pályára állított Kaofen-12-02-ről sajnos kevés információ elérhető. Tömege feltehetően 1,1 tonna körüli lehet, a szerkezetet pedig a CAST-2000 műholdplatform kibővített változatára építették. A Kaofen-14-hez hasonlóan a Kaofen-12 típusú szatelitek is nagy apertúrájú, 1,5 méteres átmérőjű tükörrel felszerelt optikai műholdak lehetnek. Magát az űreszközt a kínai űrprogram egyik fő beszállítója, a SAST (Shanghai Academy of Spaceflight Technology) tervezte és építette. A Kaofen-1 és -7 közötti szériájú műholdak felbontása publikus volt, ám a Kaofen-8 után már ezeket az adatokat nem tették közzé nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, így erről csak becsléseket tudunk tenni.

A Kínai Geodéziai, Fotogrammetriai és Kartográfiai Társaság egyik dokumentumjában a Kaofen-11 típusú műhold mellett 10 centiméteres optikai felbontást írtak, ami összehasonlítható az amerikai hadsereg által használt Keyhole-11, Hubble-űrteleszkóphoz hasonló, 2,6 méteres főtükörrel ellátott felderítő műholdakhoz. Valószínűleg a ma pályára állított műholdnak is hasonló lehet a képalkotó felbontása.

A ma hajnali űrindítás volt a nyolcadik idei küldetés Kínában. A CASC tervei szerint több mint 40-szer fognak Hosszú Menetelés-típusú hordozórakétákat startolni idén, ami rekordnak fog számítani, és ez mellett még kereskedelmi startup cégek is nagy év elé nézhetnek.

A Kaofen-12-02 indítása. Kép forrása: CASC

Dark mode powered by Night Eye