Magyar idő szerint 01:30-kor sikeresen elindult a CRS-27 misszió Falcon-9-ese az LC-39A startállásról. Az éjszakai indítás velejárójaként ismét csodás felvételeket láthattunk az emelkedésről, mely során minden telemetriai adat megfelelő volt. A hordozó 1 perc 12 másodperckor érte el a Max-Q fázist, azaz a legnagyobb aerodinamikai erőhatásokat jelentő légköri réteget, ám ez, valamint a főhajtómű leállás (MECO – Main Engine Cutoff) is hiba nélkül zajlott le. Utóbbit szinte azonnal követte a fokozatok szétválása, és amint megfelelő távolságra került az első fokozat, beindult a második fokozat vákuumra optimalizált hajtóműve, ami a további gyorsításért volt felelős.
Liftoff! pic.twitter.com/vK0FOQTkbU
— SpaceX (@SpaceX) March 15, 2023
A B1073.7 jelű első fokozat eközben megkezdte a hazaútjához szükséges ún. hajtóműves lassító manővert (boostback burn), ami szintén látványos jelenséget tárt a szemünk elé. A következő fontosabb mérföldkő a misszió 6. percében következett (entry burn), ugyanis ekkor indult be az összesen 9 darab hajtóműből 3 darab, hogy csökkentsék a rakéta sebességét és a rá ható aerodinamikai hatásokat. Az első fokozat természetesen még ekkor is gyorsan közeledett a várakozó „A Shortfall of Gravitas (ASOG)” drónhajóhoz, melynek fedélzetére a küldetés 7. percében abszolválta landolását egy utolsó hajtóműindítással.


A C209 jelű második generációs Cargo Dragon teherűrhajó a misszió 12. percében vált le a második fokozatról, mellyel megkezdődött a közel 35 órás útja a Nemzetközi Űrállomásra. A Harmony modulhoz való dokkolás csütörtökön 12:52-kor várható, mely portot a nem régiben távozó Endurance tett szabaddá. A Dragon rakterében található szállítmányról küldetésprofilunkban, valamint tegnap megjelent cikkünkben olvashattok.
Dragon separation confirmed; autonomous docking with the @space_station on Thursday, March 16 at ~7:52 a.m. ET pic.twitter.com/f46gQX7jLy
— SpaceX (@SpaceX) March 15, 2023