Miközben ezeket a sorokat írom, már újra az autóban ülünk, hogy megtegyük utazásunk utolsó részét a texasi Brownsville-ig, amitől nem messze található a SpaceX Startbase telephelye. Hihetetlen, hogy ez a nap is eljött, ennyi hónap készülődés és tervezés után. Starship, jövünk!
Mielőtt azonban odaérnénk, nézzük mi is történt tegnap. A szombati megérkezés után viszonylag korán lefeküdtünk, nagyon fáradt volt a banda a kétnapos utazás után. A kétnapra bérelt ház majdnem tökéletes volt (némi takarítást azért elbírt volna), közelben kajáldák és bolt, illetve szó szerint 2 perc autóra volt a Johnson Space Center is. Vasárnap viszonylag késői kelés és egy feledhető reggeli után célba is vettük az űrközpontot, ami a floridai KSC után jóval lazább programnak ígérkezett, de így is számtalan látványosságot tartogatott.
Fotó: Nagy Szabolcs/spacejunkie.hu
Fotó: Bocz Bálint/spacejunkie.hu
Nem is csalódtunk, megérkezés után már a parkolóban lenyűgöző látványt nyújtott a NASA űrrepülőgépeket szállító repülőgépe, egy átalakított Boeing 747-es, rajta az Independence nevű űrsikló makettel. A Shuttle Carrier Aircraft-nak (SCA) hívott jármű egyike annak a két repülőnek, amit az űrrepülőgépek szállítására használtak. A kiállított NASA 905-ös jelzésű jármű 1977 és 2012 között vitte az űrrepülőgépeket a NASA űrközpontjai között.
Fotó: Szabó Bence/spacejunkie.hu
Fotó: Szabó Bence/spacejunkie.hu
A monumentális űrsikló-SCA páros után a SpaceX egyik Falcon-9 rakétájának az első fokozatát (B1035) csodálhattuk meg, amit két alkalommal használtak (CRS-11 és CRS-13). A kinti kiállítások és egy újabb junk ebéd után beltérre vettük az irányt, ahol Skylab, Apollo és ISS kiállítások vártak minket: rengeteg fantasztikus látnivaló volt itt is, nekem leginkább a különböző Apollo-küldetéseket begyűjtött holdkőzetek tetszettek: belegondolni is elképesztő, hogy mennyi munka és erőfeszítés kellett a hazahozatalukhoz. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy egyáltalán ott lehetek és nézhetem őket.
Fotó: Szabó Bence/spacejunkie.hu
Fotó: Szabó Bence/spacejunkie.hu
Fotó: Bonczók Zoltán/spacejunkie.hu
Fotó: Szabó Bence/spacejunkie.hu
Fotó: Szabó Bence/spacejunkie.hu
A belépőjegy ára tartalmazza a különböző túrákat is, mi az Űrközpont űrhajóskiképző épületébe menőt választottuk, ahol üveg mögülről láthattuk azokat a szimulátorokat, felkészítő állomásokat, amiket abszolválniuk kell az asztronautáknak.
Fotó: Szabó Bence/spacejunkie.hu
Fotó: Szabó Bence/spacejunkie.hu
Szuper volt benézni a színfalak mögé, sajnos azonban a csoportunkban lévő turisták nem igazán tisztelték a helyet: folyamatos beszélgetéssel rontották a hangulatot.
Fotó: Szabó Bence/spacejunkie.hu
A túra végén a külön épületben lévő Saturn-V rakétához vittek minket (így már a megmaradt három holdrakétából kettőt abszolváltunk), itt láthattunk még Little Joe II, Redstone hordozókat, illetve F-5, H-1 hajtóműveket is. Mire végeztünk, megint koraeste lett, a csapat hazaindult, a vacsorát ezúttal is rendelt kínai menü jelentette.
Ma reggel indulás előtt. Fotó: Bonczók Zoltán/spacejunkie.hu
Az utazásról szóló korábbi bejegyzéseink
6. nap – Űrközpont és busztúra az indítóállásokhoz
4-5. nap – A Kennedy Űrközpont látogatókomplexuma
1. nap – (Fél)sikeres megérkezés