Ahogy mi is írtuk a küldetés előzetesében, már a sokadik halasztást szenvedi el a Boeing Starliner űrhajójának a második, személyzet nélküli tesztútjának a startja. Az OFT-2 küldetés eredetileg július 30-án pénteken indult volna, azonban a Nemzetközi Űrállomáson július 29-én történt vészhelyzet miatt augusztus 3-ra tolták az indítást. Kedden pár órával a start előtt az űrhajó szervizmoduljában lévő üzemanyagrendszerének egyik szelepe nem működött megfelelően, ezért az aznapi indítást elhalasztották. A szakemberek több hibalehetőséget is kizártak (például a szoftverhibát is, amivel a Boeingnek rengeteg problémája volt az első tesztúton is), de a hiba pontos okát nem sikerült megállapítani. Tegnap reggel az aznapi indítást is elhalasztották, és a Starliner űrhajó és az Atlas-V rakéta visszagördítése mellett döntöttek. Az űrhajót tegnap ki is kapcsolták, a VIF-be (Vertical Integration Facility) való visszagördülés pedig várhatóan ma történik meg, ahol alaposabban meg tudják vizsgálni a járművet – hétfőn egy nagyobb vihar is volt Floridában, felmerült, hogy esetleg akkor sérült meg valami, de a mérnökök nem tartják valószínűnek, viszont a biztonság kedvéért ezt is megvizsgálják.
A Starliner az indítóálláson
Fotó: Boeing Space
A következő dátum a hétvége lehet (augusztus 7 és 8), azonban ha ma kerül sor a visszagördítésre, akkor várhatóan tovább csúszik a misszió. Bár hivatalosan nem erősítették meg, még arra is sor kerülhet, hogy az űrhajót leszedik a rakétáról, ezesetben több napos vagy hetes csúszásra számíthatunk. Az OFT-2-nek azonban nincsen sok ideje, ugyanis augusztus 28-án már indul is a SpaceX következő utánpótlásszállító küldetése (CRS-23) az ISS-re, és mivel csak két dokkolóhely (IDA – International Docking Adapter) van az újgenerációs űrhajóknak (ebből az egyiket a Crew-2 Dragonja foglalja el jelenleg), ezért a Starliner háttérbe szorulhat. A NASA természetesen egy operatív küldetést helyez előtérbe, és tovább szorítja az időt, hogy a Starliner a tervek szerint egy hetet töltene el a Nemzetközi Űrállomáson. Ezek szerint legkésőbb a hónap közepéig el kell startolnia, különben csak a CRS-23 leválása, azaz szeptember 30. után indulhat legközelebb. Október közepén viszont egy másik fontos Atlas-V rakétának is indulnia kell: a NASA Lucy űrszondáját bocsátják majd fel, aminek limitált az indítási ablaka (21 nap), így az űrhivatal biztosan a szondát helyezi majd előtérbe – ha a Lucy nem tudna elindulni a 21 nap alatt, legkorábban 2022-ben lesz rá lehetőség, hogy elstartoljon a Jupiter felé.
A menetrendet még az is nehezíti, hogy kb. 17 nap kell, míg az SLC-41-es indítóállást felkészítik a következő Atlas-V startra. Reménykedjünk tehát, hogy még augusztusban elinduljon a Starliner és ezúttal sikeres is legyen a küldetés.
Amennyiben új információ érkezik a startról és a hiba elhárításáról, frissítjük a cikkünket.
A Lucy űrszonda érkezése a Kennedy Űrközpontba augusztus 2-án
Fotó: NASA