Eric Berger, az Ars Technica szakújságírója mai cikkében két belsős forrásra is hivatkozva arról ír, hogy a NASA több Starliner-küldetésekre kijelölt űrhajós átültetését is fontolgatja jövőbeli SpaceX Crew Dragon misszió(k)ra. Bár az űrhivatal még határozatlan ideig nem ad ki hivatalos közleményt erről, olyan újonc asztronauták, akik eddig nem vettek részt űrrepülésen, végül egy Crew Dragonban kaphatnak helyet a Boeing Starliner CST-100 űrhajó bemutatkozásának folyamatos csúszása miatt. Ehhez azonban a Multilateral Crew Operations Panel (Többoldalú Emberes Műveleti Testület) nemzetközi tagjainak jóváhagyása is szükséges. A jelenleg leginkább valószínű változtatás szerint Nicole Mann, Josh Cassada és Jeannette Epps alkothatja a tervek szerint 2022 augusztusában induló Crew-5 személyzetét, Vakata Kóicsi japán űrhajóssal kiegészülve. Mannt 2018 augusztusában jelölték ki a Starliner CFT (Crew Flight Test) küldetésére, ami a SpaceX Demo-2 küldetésének, tehát a Nemzetközi Űrállomásra történtő első emberes tesztrepülésnek felel meg, Cassada pedig az első operatív küldetés tagja volt tavalyi kinevezése óta. A tapasztaltabb űrhajósok esetében egyelőre nem néz ki változtatás, így Butch Wilmore, Michael Fincke és Sunita Williams egyelőre a Crew Flight Test és a Starliner-1 küldetés űrhajósai maradnak.
A Starliner vesszőfutása 2019 decembere óta tart, és lassan három éves lemaradásban lesz a Crew Dragonhoz képest, mellyel hamarosan a harmadik operatív küldetést is megkezdheti a SpaceX, miközben a Boeing továbbra is csak a személyzet nélküli tesztrepülésre próbálja kijavítani és felkészíteni az űrhajóját. Legutóbb augusztus 3-án kísérelték meg az indítását, ám újabb technikai hibák miatt további szervizelés szükséges a járművön. Jelenleg már csak jövő év elején kerülhet sor az újabb indítási kísérletre, és ki tudja, hogy milyen és mennyi csúszás fogja még hátráltatni a Boeinget, hogy a SpaceX mellett ők is űrhajóst juttathassanak a Nemzetközi Űrállomásra.
A Boeing Starliner CST-100 és a SpaceX Crew Dragon űrhajója. Utóbbi már három NASA-küldetésen és egy privát úton (Inspiration4) is repült… Forrás: Boeing/SpaceX