Ma délután indult a SpaceX hatodik Starlink küldetése, miután a vasárnapi start megszakításra került 1 másodperccel indítás előtt.
Akkor az automatikus indítás-megszakító rendszer állította le a folyamatot, mert az egyik Merlin hajtóműnél a szokásostól eltérő adatokat mért.
Szerda délután került sor a második indítási kísérletre, és ez alkalommal sikeresen elindult az immáron ötödször használt Falcon-9. A rakéta emelkedése hibátlanul zajlott, és rendben megtörtént a második fokozat leválása is.
Az első fokozat “entry burn”-je közben (ilyenkor begyújtanak 3 hajtóművet, hogy csökkentsék a rakéta sebességét és a rá ható aerodinamikai hatásokat), már látható volt, hogy valami nincs rendben – a booster erős forgásba kezdett, és hamarosan a kamerakép is megszűnt.
Ezután már nem hallottuk a “landing burn”-t (landolás előtti utolső hajtómű-begyújtás) és a landolást se bejelenteni.
Eközben a második fokozat sikeresen pályára állította a 60 db Starlink műholdat, melyek később rendben le is váltak, úgy hogy a küldetés elsődleges célja teljes siker lett.
Elon Musk később megerősítette, hogy még az emelkedés vége felé az egyik Merlin meghibásodott/leállt, de ez nem befolyásolta a röppályát. Ezen a videórészleten jól látszik a hiba:
Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a vasárnapi megszakításnak köze lehet-e a mostani esethez, de mindenképpen kivizsgálják a meghibásodást. Azt is elmondta, hogy 5 nehéz küldetésen van már túl ez a hordozó, így nem csodálkoznak, hogy hiba történt, de ebből is tanulni fognak a jövőben és pontosan ezért csak Starlink küldetéseken használnak ilyen sokszor egy boostert, a kereskedelmi indításoknál nem vállalnak ilyen kockázatot.
A SpaceX-nek amúgy 1 olyan fokozata van, amivel megpróbálhatják az ötödik indítást és landolást, ez a B1049 jelű hordozó, melyet egy jövőbeli Starlink küldetésen láthatunk majd.
Az indítás után a két áramvonalalazó kúpot (fairing) is megpróbálták újból elkapni hálóval, azonban végül mindkét felet az óceánból halaszták ki a hajók. Érdekesség, hogy amúgy a mostani fairing-ek is már használtak, tavaly májusban az első Starlink indításkor védték emelkedés közben a 60 db műholdat. Ha ezt nézzük, a mostani misszióban csak a második fokozat volt új, minden mást már korábban is használtak.

Forrás: SpaceX
Összegezve, és ami a legfontosabb, hogy a hibák ellenére újabb sikeres indítást könyvelhet el a SpaceX, és tovább feszegetik az újrasznosítás határait. Biztos vagyok benne, hogy minden hibával egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy egy Falcon-9-et tízszer használjanak újra. Amíg a Starship el nem készül (és megbízhatóan nem repül), addig még nagyon sokat láthatjuk a világ egyik legsikeresebb és legmegbízhatóbb rakétáját.
Ui: Kérünk Titeket, kerüljétek a nagy híroldalak a “Felrobbant a SpaceX rakétája” és “Újabb SpaceX fiaskó” és hasonló című írásait, mert biztos vagyok, hogy ebből is lájkvadászatot fognak csinálni…
