Ebben a cikkben az SN9-ről megjelenő legfrissebb híreket gyűjtjük össze nektek, hogy egy helyen megtaláljatok minden fontos információt!
Fotó: NickyX
Feb. 2. reggeli frissítés:
- HIVATALOS: az FAA megadta az engedélyt az SN9 repülésére
- Mary is kapott evakuálási értesítést
- ma talán végre sor kerül a várva várt tesztre, minden egyéb lezárást kiírtak
Feb. 1. reggeli helyzet:
- jelenleg feb. 2-3 kedd-szerdára (magyar idő szerint 16 órától 0:59-ig mindkét nap) adott ki útlezárást a megyei sheriff hivatal, illetve 2-4 kedd-csütörtök között áll rendelkezésre teljes légtérzár (magyar idő szerint 15 órától éjflig), illetve NOTAM (Notice To Air Men – figyelmeztetés pilóták számára)
- azonban az FAA végső engedélyére továbbra is várni kell, a fenti lezárások önmagukban nem elegendőek a repüléshez!
- tehát legkorábban kedden repülhet az SN9, ha addig a Légügyi Hivatal kiadja a végső repülési engedélyt
Jan. 31. esti frissítés:
- még pénteken kiírtak újabb útlezárásokat február 1-3 hétfő-szerdára, de ebből ma a hétfői dátumot vissza is vonták.
- ezúttal még a pilóták számára közzétett NOTAM (Notice To Airmen) figyelmzetetést se adták ki, ami a légtér elkerülésére szólit fel
- az FAA végső engedélye is hiányzik, és nem tudni, hogy mikor adják meg azt a SpaceX-nek
- mindent összegezve, a jelenlegi helyzet szerint legkorábban feb. 2-án kedden repülhet az SN9
Jan. 29. napközbeni frissítés:
- ma biztosan nem hajt végre tesztrepülést az SN9, mert a lakosok visszamehettek otthonaikba
- egyelőre nincs újabb lezárásokról időpont, de valószínű jövő héten kerülhet sor legkorábban az újabb tesztnapra
- az út továbbra is zárva, tehát valami műveletet végrehajthat a SpaceX (akár az SN10 átszállítását is, amit pár perce toltak ki a High Bay hangárból)
Jan. 29. reggeli frissítés:
- ami tegnap délutántól néhány óra alatt történt, minden volt csak követhető nem. Ami biztos, hogy az FAA nem adta ki a végső engedélyt a repülésre, mert több forrás szerint is aggályaik vannak a Raptor hajtóművek és a forradalmi Starship-rendszer miatt, ezen kívül a lakott területek közelsége is gond. Az SN8 esetében nem kerültek nyilvánosságra ilyen gondok, ezért érdekes, hogy akkor derült ez ki, amikor a SpaceX már a repülési előkészületeket végezte
- a mai napra újabb evakuálási felhívást kaptak a lakosok
- útlezárás és légtérzár (2,2 km magasságig) magyar idő szerint 15 órától 21 óráig áll rendelkezésre, de a végső engedély továbbra is szükséges
Jan. 28. reggeli frissítés:
- újabb útlezárásokat adott ki a megyei sherif hivatal mára és holnapra: a mai napon magyar idő szerint 16 óra és péntek éjjel 1 között, illetve pénteken 15 óra és éjfél között
- a lakosok evakuálási fehlívást kaptak mára
- az FAA a végső engedélyt még továbbra sem adta ki a repülésre
- a SpaceX mindenesetre kitette Youtube-ra az élő közvetítést az eseményről mára, ez elég jó jelnek tűnik!
- a Starship az eredeti tervek alapján 10 km-es magasságra emelkedik majd
Jan. 27. reggeli frissítés:
- jelenleg legkorábban csütörtökön kerülhet sor a tesztrepülésre, mert a mai útlezárást törölték. Ezen kívül az Elon által említett FAA engedély sem érkezett meg, tehát várnia kell a SpaceX-nek
- nem kizárt, hogy az SN10 is hamarosan csatlakozik az SN9-hez és az SN7.2-höz, ugyanis tegnap átszállították azt a hatalmas darut az indítópadokhoz, ami majd képes lesz a pad A-ra emelni az SN10-et
Jan. 26. napközbeni frissítés:
– Elon írta Twitteren nem rég, hogy „reméljük, hogy az FAA jóváhagyja a holnap délutánra tervezett tesztrepülést”. Tehát hivatalossá vált egyúttal, hogy ma semmiképp nem kerül sor tesztre, holnap viszont szinte biztosan, ha az idő is kegyes lesz Boca Chicaban!
Jan. 26. reggeli frissítés:
- egyelőre úgy tűnik, ma sem kerül sor a repülésre, mert a lakosok csak lehetséges statikus hajtóműtesztről kaptak értesítés, de evakuálásról nem
- az útlezárás és a légtérzár továbbra is érvényben van magyar idő szerint 15 óra és éjfél között
Jan. 25. esti frissítés:
- a mai tesztrepülést elhalasztották a túl nagy felszíni szelek miatt, holnap újrapróbálkozhatnak, minden szükséges engedély és lezárás rendelkezésre fog állni
- egy másik légtérzárat azonban helyi idő szerint éjfélig kiírtak, ami lehet az SN7.2 teszttank tesztjéhez szükséges. Erről semmi további info nem áll rendelkezésre, a lépés érdekes mindenesetre.
Jan. 25. délelőtti frissítés:
- jelenleg jan 25-27 hétfő-szerda áll rendelkezésre, mint lehetséges tesztnap
- úgy olvastuk, hogy „néhány hardware” esetében elképzelhető módosítás vagy csere, konkrétan azonban nem lehet tudni, mik ezek. De továbbra is lehetőségként fennáll a mai nap is a tesztrepülés végrehajtására, aminek a magasságát mégis 12,5 km-re tervezik
- Az egyik hajtómű továbbra is „kérdéses”, de az biztos, hogy ebből kifolyólag ottani idő szerint is délután lehet legkorábban repülés, ami nekünk jó, mert így több esélyünk van este közvetíteni
- a szél nem túl biztató, de délutánra lecsillapodhat annyira, hogy kedvezőek legyenek a feltételek
- a lakosok felhívást kaptak az otthonaik elhagyásáról a mai napra, de közben Mary csak statikus hajtóműtesztről kapott értesítést. Úgyhogy ők sem nagyon tudják, mi várható…
Jan. 24. esti frissítés:
- vasárnap éjjel felszerelték a C4 robbanótölteteket, melyek küldetésmegszakító funkciót látnak el szükséges esetben.
- a lakosok helyi idő szerint hétfő reggel 7-től evakuálási felhívást kaptak. Tehát nagy eséllyel kerülhet sor az SN9 repülésére!
Jan. 22. délutáni frissítés:
- teljes időtartamú statikus hajtóműtesztet hajtottak végre, látványra és hangra is teljesen tiszta és normál 4-5 másodperces tesztnek tűnt
- jelenleg vasárnapra alacsony magasságig (tehát nem tesztrepülésre, lehet a 7.2-t is már tesztelik), hétfőre, keddre és szerdára pedig teljes légtérzárat adott az FAA
Jan. 21. csütörtök éjjeli frissítés:
- végre sor került az újabb statikus hajtóműtesztre! Bár a korábbi tesztekhez hasonlóan ez is elég rövidnek tűnt (1-2 mp), beindították mindhárom Raptort. Sokan csak preburner (tehát előgyújtási) tesztnek vélik, de a hangból ítélve rendes hajtóműteszt volt.
- a jelenleg érvényben lévő légtér-és útlezárások szerint legkorábban hétfőn repülhet az SN9
Jan. 21. csütörtök reggeli frissítés:
- tegnap összesen háromszor kezdte meg a tankolási folyamatot a SpaceX, ám végül egyszer sem került sor a hajtóművek beindítására. A második tankolás közben egy civil a partról tért épp vissza szörfözésből, miközben több száz liter mélyhűtött oxigén volt magas nyomás alá helyezve, ennek valószínű lesz az FAA-nél is következménye
- mára újabb figyelmeztetést kaptak a lakosok várható statikus hajtóműtesztről
- légtérzár mára, holnapra és szombatra is rendelkezésre áll, de amíg az újonnan beépített Raptorokkal nem hajtanak végre legalább egy tesztet, nem repülhet az SN9
Jan. 20. szerda esti frissítés:
- úgy tűnik a mai napon végre újabb statikus hajtóműtesztet hajt végre a SpaceX a hétvégi kettős Raptor-csere után. Már aktivizálták a tankfarmot, remélhetőleg legalább egy, de talán több hajtóműtesztet is láthatunk.
Január 19. kedd esti frissítés:
- törölték a mai útlezárást, de Mary már holnapra is kapott újabb figyelmeztetést a várható tesztről.
Január 18. hétfő esti frissítés:
- a mai útlezárást törölték
- statikus hajtóműteszt kedden várható, és szerdán már meg is kísérli a SpaceX a tesztrepülést 10 km-es magasságra
Január 18. hétfő reggeli frissítés:
- a SpaceX mindkét Raptort kicserélte a hétvégén
- Mary (a NasaSpaceflight csapat tagja, aki napi videóival segít nekik és a világnak és Boca Chicaban él még mindig), a mai napra újabb hivatalos figyelmeztetést kapott „várható statikus hajtóműtesztről”
- jan. 18-20 hétfő-szerda között továbbra is útlezárás és légtérzár is aktuális még.
Január 16. szombat reggeli hírek:
- Az SN44 sorszámú Raptort ki is szerelték és az éjszaka folyamán már egy új hajtóművet is odaszállítottak, amit valószínű még ma beszerelnek. A másik hajtóműről nincs még info.
- Jelenleg útlezárás és légtérzár is jan. 18-20 hétfő és szerda között áll rendelkezésre, de az új hajtóművekkel további teszteket kell végrehajtani, mielőtt repülhet az SN9
- Eric Berger újságíró szerint február előtt nem kerülhet sor a tesztrepülésre, de a SpaceX háza táján hamar változnak az események.
Január 15. péntek reggeli hírek
Elon válaszolt pár kérdésre Twitteren:
- A háromból két hajtómű enyhén megsérült, ezért cserélni kell. De folyamatosan azt is fejlesztik, hogy minél rövidebb idő alatt tudjanak kicserélni hajtóműve(ke)t.
- Új statikus hajtóműteszt szükséges a csere után.
- Mivel hétvégén nem szoktak tesztelni, lehet jövő hét elején kerül sor erre
Az FAA (Szövetségi Légügyi Hatóság) újabb napokra adott ki légtérzárat jan. 18-20 között, ezeken a napokon a sheriff hivatal is útlezárásokat engedályezett már korábban. De mivel újabb hajtóműtesztre lesz szükség, ezért a tesztrepülésre legkorábban a jövő hét második felében kerülhet sor valószínűleg.
Január 13. reggel
- Valóban megkíséreltek egy második hajtóműtesztet, ám még a gyújtás előtt leállították a folyamatot, így ismét nem láthattuk a három Raptort teljes tesztüzemi működés közben. Mára újabb felhívást kaptak a lakosok, így ma újra esély nyílhat a hajtóműtesztre. A repülés így egyre inkább valószínű, hogy hétvégére tolódik.
Január 12. éjfél
- Lezárták az utat Boca Chicaban, és az útlezárást meghosszabbították helyi idő szerint este 8-ig, ami nálunk szerda hajlani 3 óra. Lehet mégis elvégzik a második hajtóműtesztet még ma/holnap?
Január 12. este
- Kedd esti update: úgy tűnik ma sem lesz statikus hajtóműteszt a továbbra is túl nagy szél miatt, ami az ellenőrző műveleteket sem teszi lehetővé. Holnap talán jobb körülmények uralkodnak majd.
Január 12. reggel
- A mai napra is kaptak a lakosok felhívást és értesítést várhatóan statikus hajtóműtesztről, de meglátjuk, végre is hajtja-e a SpaceX, mert nagyon kedvezőtlen az időjárás Boca Chicaban napok óta, és szinte egész héten hasonló várható
- Új légtérzár dátumot is kitűztek jan. 15-re péntekre
Január 9. éjfél
- Úgy tűnik pénteken nem teszteltek mégse, bár ottani idő szerint van még pár óra
- Új útlezárások jan 11-13 hétfő-szerdára 15 óra és éjfél között, de vasárnap továbbra is csak légtérzárat jelentettek be
- Hétfőn és kedden viszont már útlezárás van légtérzárral és minden adott a repüléshez, azonban elég rossz időjárást jósolnak a következő napokra.
Január 8. reggeli hírek
- Ma 15 órától éjfélig útlezárás, de az ideiglenes légtérzárat törölték.
- Valószínű egy második hajtóműtesztet hajtanak végre
- Jan 10. vasárnapra megmaradt a légtérzár és az útlezárás is, elképzelhető ezen a napon a repülés
- Jan. 11-12. hétfő-keddre további légtérzár dátumot adtak meg, erre útlezárás egyelőre nincs