STS-103 – A harmadik Hubble szervíz-küldetés

Kapcsolódó

Spanyolország az Artemis Egyezmény 25. aláírója

A madridi Moncloa-palota adott otthont az Artemis Egyezmény 25....

Starlink-misszióval zárta a hónapot a SpaceX

Túl van a 240. misszióján a SpaceX, melynek alkalmával...

A nap képe #1121 – LEGO figurák a magasban

1000 db LEGO-asztronauta utazott ballonok segítségével 34 kilométeres magasságba...

A Webb szemügyre veszi a Szaturnusz holdjáról előtörő vízgőzt

A James Webb űrtávcső kutatói egy több mint 9600...

Oleg Kononyenko és Nyikolaj Csub egy évig az ISS-en fog tartózkodni

A jövő évben kisebb látogatásra indul az ISS-re egy...

Folytatjuk a Hubble űrteleszkóp szervíz-misszióit bemutató sorozatunkat, ezúttal az 1999-es harmadik, 3A jelzésű küldetésről lesz szó.

A Hubble felbocsátásáról (STS-31) szóló írásunkat itt, az első szervíz-küldetésről (STS-61) itt és itt, a második szervízútról (STS-82) szóló beszámolót pedig itt olvashatjátok.

Az 1997-es második szervízút (STS-82) után a NASA 2000 júniusára tűzte ki a következő javító-küldetést, azonban a Hubble giroszkópjai közül 1997 és 1999 között három újból meghibásodott. Az űrhivatal így előre hozta a következő javítást 1999 októberére (és egyben két küldetésre osztotta fel a 3. utat, egy második tervezett javítással 2001-ben – innen származik a 3A jelzés).

Az űrteleszkópon összesen 6 db giroszkóp található, ebből 3 db szükséges a megfelelő működéshez, 3 db pedig tartalék. Még egy giroszkóp meghibásodása esetén a Hubble nem tudta volna folytatni a tudományos munkáját, habár a teleszkóp biztonságosan a pályáján tudna maradni, amíg nem küldenek egy javító-küldetést.

Egy ún. Rate Sensor Unit (RSU), melyből 3 db található a teleszkópon és minden RSU-ban 2 db giroszkóp található

A 3A misszió feladatai a következők voltak: a 6 db giroszkóp és a finomvezérlést ellátó szenzor (FGS) cseréje, illetve a fedélzeti számítógép és memória korszerűsítése. A távcső egyik S-sávú adóantennáját (S-Band Single Access Transmitter – SSAT) is cserélni kellett, miután 1998-ban az is meghibásodott.

Indítási nehézségek és csúszások

Bár az űrrepülégép-programban gyakoriak voltak a rendszeres csúszások, az STS-103 indítása kimondottan nehéz szülés volt, összesen 9-szer (!) tolták el a startot. Előszőr a Columbia 1999. július 23-i startja (STS-93) után döntött úgy a NASA, hogy halasztani kell, ugyanis vezetékezési hibákra derült fény út közben, ezért az összes űrsiklót át kell vizsgálni. A Discorvery átvizsgálása után az új céldátum október 28. lett. Menet közben azonban kiderült, hogy a munka tovább fog tartani, ezért a startot eltolták november 19-re (második csúszás).
November 13-án megtörtént az, amit a NASA mindenképpen szeretett volna elkerülni: egy negyedik giroszkóp is meghibásodott a Hubble-n, így a teleszkóp felfüggesztette a munkáját és “safe mode” üzemmódba kapcsolt.
A vezetékezési munkák közben tovább folytatódtak a Discovery-n, az indítási dátum ezért megint tolódott, december 3-ra. Ezt gyorsan elcsúsztatták december 6-ra (harmadik csúszás), ugyanis az ellenőrzések közben az űrsikló egyik hajtóművében egy 1.2 centis beragadt fúrófejet találtak. A sietséget jól jellemzi, hogy az érintett hajtóművet a startálláson cserélték ki, nem gurították vissza az űrsiklót a felkészítő létesítménybe (Orbital Processing Facility – OPF).

A Discovery már az indítóálláson

Az indítóállomáson viszont kiderült, hogy az orbiter és a külső üzemanyagtartály közötti tartóban is hibás a vezetékezés, így december 9-re, majd 11-re csúszott az indítás. Az utolsó ellenőrzések közben újabb meghibásodást találtak, a fő hajtóművek egyik folyékony hidrogént szállító üzemanyagcsövét kellett kicserélni, ezért december 16-ra tolták az indítást (hatodik csúcsás).
December 14-én tovább folytatódtak a megpróbáltatások: ezúttal a külső üzemanyagtartály egyik eleménél találtak egy gyanús hegesztést. A mérnőkök 24 órát kértek a kivizsgálásra (melynek során kiderült, hogy a hegesztés rendben van és azt még a gyártás során csinálták), így december 17. lett az új dátum (hetedik csúszás).
December 17-én már elindtult a visszaszámlálás, a külső üzemanyagtartályt feltöltötték folyékony hidrogénnel, a személyzet is rendben beszállt, azonban T-9 perccel a visszaszámlálást leállították a kedvezőtlen időjárás miatt, az indítást másnapra halasztották (nyolcadik csúszás).
Megjegyzés: Érdemes belegondolni, hogy a személyzet hogyan érezhette magát ezen a ponton. November vége óta folyamatosan karanténban voltak, a Hálaadást is ki kellett hagyniuk, és az újabb csúszások miatt egyre jobban fogyott az űrhajósok türelme. Scott Kelly “Egy év az űrben” c. könyvében is írja, hogy a személyzet morálja nagyon leromlott, és legszívesebben mindannyian hazamentek volna a családjukhoz, tudván hogy ha elindulnak, akkor a karácsonyt is a világűrben töltik.
Másnap azonban az időjárási körülmények továbbra sem voltak kedvezőek, újabb egy napos (összesen már a kilencedik) csúszás következett, végül 1999. december 19-én, a 42 perces indítási ablak elején végre sikeresen elindult a Discovery.

Éjszakai start a 39B indítóállásról

Érdekesség, hogy a december 19-i indítás miatt a tervezett 10 napos küldetést 8 napra rövidítették le, illetve a negyedik tervezett űrsétát is törölték. A rövidítésre azért volt szükség, hogy a küldetést időben be tudják fejezni az újév előtt – bár a NASA elmondása szerint teljesen felkészült a 2000-es informatikai átállásra, azért az Y2K félelmek az Űrhivatalt sem kímélték..

A Hubble az elkapás előtt

A sikeres pályára állás utáni két napban a szokásos feladatok kezdődtek meg: a raktérajtók kinyitása, az RMS robotkar ellenőrzése (melyet ezúttal az ESA űrhajósa, Jean-François Clervoy kezelt), illetve egyéb rendszerellenőrzések. Két napos megközelítés után a Discovery megérkezett a teleszkóphoz, amit a robotkarral az űrsikló rakteréhez csatlakoztattak.

Kilátás a fedélzetről a teleszkópra

Első űrséta

December 22-én került sor az első űrsétára, a feladatra Steven Smith és John Grunsfeld űrhajósok voltak kijelölve. Elsődleges feladatuk a 6 db giroszkópot tartalmazó RSU (Rate Sensing Unit) egységek cseréje volt, amit végül sikeresen el is végeztek, bár a három RSU modulból az egyik kiszerelésével nehézségek támadtak.

Smith és Grunsfeld az RSU egységek cseréje közben

Az űrséta során még beépítettek 6 db, mobiltelefon méretű ún. Voltage/Temperature Improvement Kits eszközt, ezek a teleszkóp akkumulátorainak (melyek ekkor már 10 évesek voltak) túlmelegedését és túltöltését hivatottak megakadályozni. Sor került még az előző szervíz-küldetésen beépített NICMOS spektrométer hűtő-szelepének a kinyitására is (ezáltal megfagy a kiáramló hűtőanyag a csőben, így megszűnik az 1997-es beépítés óta tartó szivárgás). Ezzel a NICMOS javítását készítették elő, melyet a következő évben tervezett szervíz-küldetésen hajtanak majd végre.

Steven Smith a robotkar végére rögzítve

Második űrséta

Másnap, december 23-án a Michael Foale és Claude Nicollier páros következett, feladatuk a Hubble központi számítógépének, illetve az a teleszkóp finomvezérlését ellátó szenzorának (FGS – Fine Guidence System) a cseréje. Az előző küldetésen már a számítógépes rendszer egy részét felújították, most pedig az elsődleges rendszert cserélték le, mely 20-szor nagyobb teljesítményre volt képes (a korábbi számítógép még az 1970-es években készült). A feladatok elvégzése után 30 perccel a földi irányítás sikeresen aktiválta az új rendszereket, melyek hibátlanul működtek. Érdekesség, hogy a most beépített FGS egység (mely önmagában 250 kg-ot nyomott) az 1997-ben kiszerelt szenzor felújított verziója, a most kiszerelt FGS-t pedig a következő úton fogják majd visszehelyezni (természetesen felújítás után).

Claude Nicollier a második űrsétán

Harmadik űrséta

A harmadik, és egyben az utolsó űrsétára a következő nap, december 24-én került sor. A Steven Smith és John Grunsfeld páros feladata volt a fent említett SSAT transzmitter (mely a Földre juttatja a tudományos adatokat), és a Hubble memóriájának a cseréje. A fedélzeten lévő 2 SSAT-ból az egyik 1998-ban romlott el, így csak az egyik antennát tudták adatátvitelre használni, de ez nem akadályozta a tudományos munkát. Az antenna kicseréléséhez speciális eszközök voltak szükségesek, mivel a Hubble-n lévő többi eszközzel ellentétben ezt nem úgy tervezték, hogy az űrben javítani lehessen. Végül mind a memória egység, mind a SSAT antenna cseréjét sikeresen elvégezték, illetve új, hővédő paplanokat helyeztek el a Hubble elektronikai rekeszein, hogy az elkövetkező 10 évben is ellenálljanak a világűr káros hatásainak és fenntartsák a szükséges üzemi hőmérsékletet a tudományos eszközök számára.

A harmadik űrséta közben

A sikeres űrséták után, december 25-én, karácsonykor került sor a Hubble elengedésére, 610 km magasságban, mely az űrrepülőgépek által elért legmagasabb orbitális pálya. Ez a küldetés volt a Discovery utolsó önálló űrrepülése, az összes további misszióján az épülő Nemzetközi Űrállomást kereste fel.
Lassú ereszkedés után, december 28-én landolt a Discovery a floridai Kennedy Space Center 33-as leszállópályáján.

Sorozatunk következő részében a 3B jelzésű (STS-109), negyedik szervíz-küldetést mutatjuk be.

A személyzet balról jobbra: Michael Foale, Claude Nicollier, Scott Kelly, Curtis Brown, Jean-Francois Clervoy, John Grunsfeld és Steven Smith.

Fontosabb repülésadatok

Űrsikló: Discovery (az űrsikló-program 96., a Discovery 27. küldetése)
Személyzet: 7 fő
Parancsnok: Curtis Brown Jr. (hatodik, és egyben utolsó űrutazása)
Pilóta: Scott Kelly (első űrutazása)
Küldetés specialisták: John Grunsfeld (harmadik űrutazása), Jean-François Clervoy, (az ESA francia űrhajósa, harmadik, és egyben utolsó űrutazása), Michael Foale (ötödik űrutazása), Claude Nicollier (az ESA svájci űrhajósa, negyedik, és egyben utolsó űrutazása), Steven Smith (harmadik űrutazása)
Start, indítóállomás: 1999. december 20. Cape Canaveral, LC 39-B
Időtartam: 7 nap, 23 óra, 11 perc, 34 másodperc
Magasság: 563-609 km
Landolás: 1999. december 28. Cape Canaveral

Űrséták adatai

EVA 1: 1999. december 22. John Grunsfeld és Steven Smith (8 óra 15 perc)
EVA 2: 1999. december 23. Claude Nicollier és Michael Foale (8 óra 10 perc)
EVA 3: 1999. december 24. John Grunsfeld és Steven Smith (8 óra 8 perc)

A küldetés jelvénye

Források: 
spacefacts.de
Wikipedia
NASA

Dark mode powered by Night Eye