Sorozatunk a befejező részéhez érkezett, ezúttal a 2007-es ötödik, és egyben utolsó Hubble szervíz-küldetést mutatjuk be.
A Hubble felbocsátásáról (STS-31) szóló írásunkat itt, az első szervíz-küldetésről (STS-61) itt és itt, a második szervízútról (STS-82) itt, a harmadik útról (STS-103) szóló beszámolónkat itt, a negyedikről (STS-109) pedig itt olvashattok.
Az ötödik Hubble javító-küldetést (mely az SM4 jelzést kapta) a NASA eredetileg 2005 végére, 2006 elejére tűzte ki, azonban a Columbia 2003-as katasztrófája mindent megváltoztatott.
A szerencsétlenség után 2 évig nem repültek az űrsiklók, és a NASA változásokat eszközölt a programban: minden misszióhoz készen kell állnia egy másik űrsiklónak, hogy probléma esetén az űrhajó segítségére siessen, Föld körüli pályán alaposan megvizsgálják a hővédő csempéket a Canadarm robotkar segítségével, és egyéb új biztonsági előírásokat vezettek be. Megszüntették a szóló repüléseket is (ilyenek voltak a Spacehab tudományos küldetések), és az űrsiklók kizárólag a Nemzetközi Űrállomás építésében vehettek részt – egy baleset esetén a személyzet az ISS-en tud maradni.
2004. január 16-án az akkori NASA Adminisztrátor Sean O’Keefe bejelentette, hogy törlik az utolsó tervezett Hubble-küldetést, mert az túl veszélyes lenne a személyzet számára. A Hubble orbitális pályája jóval magasabban és más szögben van a Nemzetközi Űrállomáshoz képest, ezért nem tudnák biztosítani a menedéket az űrhajósoknak egy újabb szervízút során.
O’Keefe hangsúlyozta, hogy a döntést saját hatáskörben hozta meg, melyet rengetegen kritizáltak a NASA-n belül és kívül is.
A döntés ellenzői közt volt John Grunsfeld is, aki a NASA egyik vezető fizikusa, illetve űrhajós volt, és már kétszer is járt a teleszkópnál szervíz-küldetésen. A döntés miatt egy ideig fontolgatta, hogy elhagyja a NASA-t, de végül maradt és megoldást keresett arra, hogyan lehetne a Hubble-t életben tartani.
2004 márciusában a Hubble működtetéséért felelős intézet (Space Telescope Science Institute) igazgatója, Stephen Beckwith nyilvánosságra hozta a Hubble által készített “Ultra-Deep Field” felvételt, melyen több mint 10 ezer galaxist kapott lencsevégre a teleszkóp. A lépéssel nagy nyomás alá helyezte a NASA-t, és a közvéleményt is próbálták meggyőzni a Hubble felbecsülhetetlen tudományos értékéről.
2004 decemberében a National Academy of Sciences (Amerikai Tudományos Akadémia) vizsgálóbizottsága is arra az álláspontra jutott, hogy a Hubble-t tovább kell működtetni és szervízutat kell indítani hozzá. A bejelentés után alig 5 nappal O”Keefe lemondott a NASA éléről, utódja Michael Griffin lett, aki mérnökként részt vett a Hubble építésében. Griffin kijelentette, hogy nem ért egyet O’Keefe döntésével, és az űrsiklók sikeres visszatérése után egy újabb szervíz-küldetetés indítanak a teleszkóphoz.
A hivatalos bejelentésre végül 2006. október 31-én került sor, ahol 2008-at jelölték meg az új küldetés időpontjának, és a személyzet közt lesz John Grunsfeld is.
A küldetés feladatai
A Hubble-missziókon megszokott rutinos személyzetre rengeteg feladat várt: több javítással, és új műszerek beszerelésével a teleszkóp élettartamát 2014-ig tervezték biztosítani.
Cosmic Origins Spectrograph (COS) beszerelése. A harmadik generációs spektrográf az első szervíz-küldetésen beépített COSTAR műszert fogja váltani, az eddigi legérzékenyebb UV-spektrográf, amit valaha az űrbe juttattnak.
Wide Field Camera 3 (WFC3) széleslátószögű kamera beszerelése, az előző generációs WFPC2 helyére. A műszer a látható fény, ultraibolya és infravörös tartományban képes észlelni, a Hubble egyik legfejlettebb eszköze.
Soft-Capture Mechanism: dokkolószerkezet felszerelése a teleszkópra. A szerkezet célja egy jövőbeli (ember nélküli) űreszköz csatlakozásának a biztosítása, mely a Hubble élete végén biztonságosan vissza tudja vezetni a teleszkópot a légkörbe, ezáltal megsemmisítve azt.
A Hubble irányérzékelő rendszerének (Fine Guidance Sensor – FGS), illetve a 6 db giroszkóp teljes cseréje.
A feladatok közé tartozott még az egyik adatkezelő számítógépes rendszer teljes cseréje, extra hővédő takarók felhelyezése, a Hubble akkumulátorainak részleges cseréje, illetve az Advanced Camera for Surveys (ACS) és a Space Telescope Imaging Spectrograph (STIS) nagyjavítása.
Előzmények, indítás
A küldetésre előszőr a Discovery űrsiklót jelölték ki, az indítás dátuma pedig 2008 májusa lett volna, azonban több korábbi misszió is késlekedést szenvedett, így az STS-125 is átszervezésre került, és az Atlantis lett a küldetés űrrepülőgépe. 2008 augusztásában megkezdték az Atlantis összeszerelését a külső üzemanyagtartállyal és szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétákkal, eközben a küldetést októberre tolták, mert a külső üzemanyagtartályt gyártó Lockheed Martin nem tudta időre leszállítani az STS-400 jelű (Endeavour) mentőküldetés tartályát.
2008. szeptember 4-én az Atlantist végül kigördítették a 39A indítóálláshoz, azonban szeptember 27-én a Hubble adatkezelő számítógépes rendszere (Command and Data Handling Unit) is meghibásodást jelzett, aminek javítására nem készültek. A NASA 2009-re tolta el a küldetést, hogy ez azt egységet is szervízelni tudják, az Atlantist pedig visszaszállították a VAB-ba (Vehichle Assembly Building). Októberben az Atlantisról leszerelték az üzemanyagtartályt és a gyorsítórakétákat, melyeket a következő ISS összeszerelő úthoz, az STS-119-hez használtak fel.
Az Atlantis végül 2009. márciusában kapott új tartályt és rakétákat, az indítást pedig május 11-re tűzték ki, amikor is egy zökkenőmentes visszaszámlálás után sikeresen el is indult a világűrbe. Föld körüli pályára állás után megkezdődtek a szokásos műveletek: a raktérajtók és és rádióantennák kinyitása, illetve a robotkar és az Atlantis rakterének ellenőrzése.
Második és harmadik nap
Május 12-én, a második nap került sor a hővédő téglák vizsgálatára a robotkar segítségével (az eljárást a Columbia 2003-as balesete után vezették be), melynek során a jobb szárny elülső részén találtak sérülésre utaló jeleket. A felvételek földi elemzése után azonban megállapították, hogy nem történt sérülés, és a személyzet nincsen veszélyben. A lassú megközelítés után másnap, a Megan McArthur irányította robotkarral sikeresen elkapták a Hubble-t, és az Atlantis rakteréhez rögzítették. Eközben már folytak az előkészületek az 5 tervezett űrsétára, melyet a Grunsfeld-Feustel, illetve a Good-Massimino párosok fognak majd végrehajtani.
Első űrséta
Május 14-én Grunsfeld és Feustel kezdte meg munkát, első feladatuk az 1993-ban beszerelt WFC2 kamera eltávolítása, és az új WFC3 behelyezése volt. A WFC2-t tartó csavarokkal meggyűlt a bajuk, többszörös próbálkozásra sem engedtek. A földi irányítás attól félt, hogy ha nagyobb nyomatékot használnak a kicsavarozáshoz, akkor a csavarok megsérülhetnek, és nem tudják kiszerelni a kamerát. Végül Feustel engedélyt kapott a nagyobb nyomaték használatára, és a csavarokat engedtek, így sikeresen eltávolították a régi műszert és behelyezték az új generációs kamerát.
A második feladat az adatkezelő számítógépes rendszer cseréje volt, melynek meghibásodása miatt csúszott a küldetés 2009-re. Az asztronauták fennakadás nélkül elvégezték a folyamatot, így következhetett az aznapi utolsó feladat: a Soft Capture Mechanism felszerelése a teleszkóp aljára. A “puha” dokkolást biztosító szerkezet is probléma nélkül a helyére került, így 7 óra kinntartózkodás után az űrhajósok visszatértek az Atlantisba. Eközben a Földről aktiválták a WFC3 kamerát, és megbizonyosodtak, hogy az új eszköz megfelelően működik.
Második űrséta
Másnap, május 15-én következett a Good és Massimino páros első űrsétája, feladatuk a giroszkópokat rejtő Rate Sensing Unit (RSU) egységek, és a Hubble egyik akkumulátorának a cseréje. Az RSU-k cseréjével kezdték az űrsétát, melyből 3 egység található a teleszkópon, és mindegyik egységben két giroszkóp van. Ez a feladat a küldetés egyik legkritikusabb eleme volt, ugyanis három giroszkóp már teljesen működésképtelen volt, az egyikkel elektromos problémák voltak, a maradék kettő pedig szintén nem funkcionált megbízhatóan.
Az első egység cseréje (RSU2) rendben lezajlott, azonban a második egység (RSU3) helyére nem tudták megfelelően behelyezni az újat, nem illeszkedett megfelelően. Úgy döntöttek, hogy az eredetileg a harmadik egységre (RSU1) szánt új eszközt próbálják meg behelyezni, és ezúttal sikerrel is jártak. A harmadikhoz viszont szintén nem tudták behelyezni az előbbi új RSU-t, ezért az űrsikló rakterében lévő pótegységgel próbálkoztak, mely már gond nélkül illeszkedett az előző helyére. Érdekesség, hogy ez a pótegység egy korábban már használt, de felújított darab volt, amit az előző, 2003-as szervízúton szereltek ki a Hubble-ből.
A problémák miatt az űrséta jelentősen elhúzódott, azonban mindkét űrhajós folytatni akarta a munkát. A második feladat, az akkumulátor cseréje már probléma nélkül lezajlott, és 7 óra 56 perc után az asztronauták visszatértek. Ez a megterhelő EVA volt amúgy a Hubble teleszkópon végzett 20. űrséta.
Harmadik űrséta
Másnap újból Grunsfeld és Feustel következett, és az előzetesen a legnehezebbnek vélt űrséta várt rájuk. Az első feladatuk az 1993-ban beépített COSTAR (ez a műszer javította meg a Hubble látását és korrigálta a szférikus aberrációt) eltávolítása és a helyére a Cosmic Origins Spectrograph (COS) behelyezése volt. A második feladat során számítottak a legtöbb problémára: az Advanced Camera for Surveys (ACS) kamera négy áramkörének cseréje, és egy új tápegység beszerelése várt az asztronautákra. A műszert nem tervezték űrbeli javításra, ezért kérdéses volt, hogy az űrhajósok sikerrel járnak. Az ACS kamera 2006-ban és 2007-ben is meghibásodott, mindkét alkalommal az elektromos rendszerével voltak problémák.
Szerencsére a félelmek nem igazolódtak be, Grunsfeld és Feustel problémák nélkül elvégezték a feladatokat, sőt még egy órával rövidebb idő alatt végeztek a teendőkkel. Az előzetes földi tesztek is megerősítették, hogy mindkét műszer megfelelően működik.
Negyedik űrséta
Május 17-én következett a Space Telescope Imaging Spectrograph (STIS) javítása, mely egy 2004-es elektromos hiba óta nem üzemelt. Az eszközt az ACS-hez hasonlóan nem tervezték űrbéli javításra, ezért nagy kihívás várt a Massimino és Good párosra. A legnagyobb nehézség az STIS elektromos rendszerét rejtő fedlap levétele volt: ehhez előszőr egy útban lévő kapaszkodót kellett eltávolítani a teleszkóp külső borításán, és ezután következhetett a több mint 100 db csavarral rögzített fedlap levétele. Massimino már a kapaszkodó levételénél problémákba ütközött, de végül kézi erővel sikerült eltávolítani az útban lévő kapaszkodót. Ezután folytatódtak a megpróbáltatások: a fedlap csavarjainak eltávolításához egy speciális szerszámot használt (mely megakadályozta, hogy a csavarok szanaszét repüljenek), azonban az eszköz akkumulátora csődött mondott. Szerencsére volt a légzsilipben tartalék, így Massimino annak segítségével végül eltávolította a fedlapot, és ezután már probléma nélkül befejezték az STIS javítását. A nehézségek miatt az űrhajósok több mint 2 órás csúszásban voltak, ezért a még aznapra tervezett másik feladatot (új hővédő takarók felhelyezése a Hubble külsejére) másnapra tolták, és az űrhajósok 8 óra és 2 perc munka után tértek vissza az Atlantis fedélzetére.
Ötödik űrséta
Másnap Grunsfeld és Feustel az utolsó űrsétára készülődött, feladatuk a Hubble irányérzékelő rendszerének (Fine Guiding Sensor, FGS) és a második akkumulátor cseréje, illetve az előző napról elmaradt hővédő takarók felhelyezése volt. A duó hatékonyan és problémák nélkül dolgozott, majdnem 1 órával a tervezett időtartam előtt végeztek, és ezzel befejeződött a Hubble utolsó szervízelése. A 19 éve működő teleszkóp a javításoknak és az új műszereknek köszönhetően erősebb és technológiailag fejlettebb lett mint valaha.
Az utolsó napok
Május 19-én, a repülés kilencedik napján McArthur a robotkar segítségével kiemelte a teleszkópot az űrsikló rakteréből, és szabadon engedte. Az Atlantis lassan arrébb manőverezett, majd még aznap sor került egy rutinszerű, újabb hővédő csempék ellenőrzésére a robotkar segítségével.
Másnap a legénység a nap nagy részét pihenéssel töltötte, illetve több élő interjút is adtak különböző televíziós csatornáknak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó Expedíció-19 állandó személyzetével is beszéltek telefonon, illetve Barack Obama elnök is gratulált nekik a sikeres küldetéshez.
A következő nap, május 21-én a személyzet a másnapi leszálláshoz készülődött elő, azonban az időjárási körülmények nem tűntek megfelelőnek egy floridai landoláshoz. Az időjárás másnapra sem javult, ezért a földi irányítóközpont a kaliforniai Edwards Légierőbázist is készenlétbe helyezte. Május 23-án, szombaton továbbra is problémás volt az időjárás, így az Atlantis nem kezdte meg a visszatérést. Végül egy nappal később, május 24-én Kaliforniában szállt az űrsikló 14 űrben töltött nap után.
Fontosabb repülésadatok
Űrsikló: Atlantis (az űrsikló-program 126., az Atlantis 30. küldetése)
Személyzet: 7 fő
Parancsnok: Scott D. Altman (negyedik, és egyben utolsó űrutazása)
Pilóta: Gregory C. Johnson (első, és egyben utolsó űrutazása)
Küldetés specialisták: John Grunsfeld (ötödik, és egyben utolsó űrutazása), Michael Good (első űrutazása), Megan McArthur (első űrutazása), Andew Feustel (első űrutazása), Michael Massimino (második, és egyben utolsó űrutazása)
Start, indítóállomás: 2009. május 11. Cape Canaveral, LC 39-A
Időtartam: 12 nap, 21 óra, 37 perc, 08 másodperc (197 keringés)
Magasság: 486 – 578 km
Landolás: 2009. május 24. Edwards Légitámaszpont, Kalifornia
Űrséták adatai
EVA 1: 2009. május 14. John Grunsfeld és Andew Feustel (7 óra 20 perc)
EVA 2: 2009. május 15. Michael Good és Michael Massimino (7 óra 56 perc)
EVA 3: 2009. május 16. John Grunsfeld és Andew Feustel (6 óra 36 perc)
EVA 4: 2009. május 17. Michael Good és Michael Massimino (8 óra 2 perc)
EVA 5: 2009. május 18. John Grunsfeld és Andew Feustel (7 óra 2 perc)
Források:
spacefacts.de
Wikipedia
NASA