Sorozatunk következő részében az 1997-es második Hubble szervíz-missziót vesszük górcső alá.
A Hubble felbocsátásáról (STS-31) szóló írásunkat itt, az első szervíz-küldetésről (STS-61) szóló kétrészes írásunkat pedig itt és itt olvashatjátok.
4 év telt el a teleszkóp első nagyjavítása óta, és a NASA 1997-re tűzte ki a második szervíz-küldetést, amire ezúttal a Discovery űrsiklót jelölte ki – mely űrhajó vitte a világűrbe a Hubble-t 1991-ben.
A teleszkóp minden műszerét úgy tervezték, hogy az űrben javítható és cserélhető legyen, ezt a koncepciót az első javító-küldetésen sikeresen be is bizonyították.
A mostani misszió feladata a Hubble tudományos munkájának javítása új műszerek beépítésével, illetve egyes meglévő eszközök/elemek modernebbre cserélése volt. A két legfontosabb új műszer az STIS és NICMOS spektrográfok voltak:
Space Telescope Imaging Spectrograph (STIS)
Egy spektrográf, és egy 1 megapixeles kamera kombinációja. Érzékelési tartománya az ultraibolyától, a látható fényen át egészen az infravörösig terjed.
Feladata a két első generációs spektrográf felváltása, élettartamát öt évre tervezték. A műszert a Ball Aerospace cég építette.
Near Infrared Camera and Multi-Object Spectrometer (NICMOS)
Magyar neve: közeli infravörös kamera és több-objektumos spektrométer.
Érzékelése 800 nm-től 2500 nm-ig terjed, ami a közeli infravörös tartományban kezdődik és megközelíti a közepes hullámhosszú infravörös sugárzás tartományát.
Maximális hatásfokú működéséhez -196 Celsius fok alatt kell tartani a műszer hőmérsékletét, különben a saját hőkibocsátása rontaná a tudományos adatok minőségét. Beépítése előtt 118 kg szilárd nitrogén párologtatásával oldották meg a hidegen tartását – a hűtőanyaga két év után fogyott ki, de addig minden tudományos célját teljesítette.
A Hubble küldetésekre a személyzetet a NASA mindig a világűrt már korábban megjárt, tapasztalt űrhajósokból állította össze. A parancsnok újból Kenneth Bowersox lett, aki az előző (STS-61) Hubble javító-küldetés parancsnoka is volt. A robotkar (RMS) kezelője pedig az a Steven Hawley, aki a Hubble-t felbocsátó küldetésen (STS-31) volt felelős szintén a robotkar irányításáért. A négy tervezett űrsétát újból két csapat között osztották el, úgy hogy az űrséták között 1 pihenőnapjuk is legyen az űrhajósoknak. A Mark Lee és Steven Smith páros felelt az első és a harmadik, a Gregory Harbaugh és Joseph Tanner páros pedig a második és negyedik űrséta elvégzéséért.
Első sor, balról: Bowersox, Hawley, Horowitz
Február 11-én indult a Discovery a floridai 39-A indítóállásról, és sikeresen orbitális pályára is állt. Pályáraállás után a szokásos feladatok kezdődtek: a raktérajtók kinyitása, és a Ku-radar antenna üzembe helyezése (ez segíti majd a Hubble-el való randevút és az elkapást).
Az indítás utáni napon került sor a robotkar szokásos ellenőrzésére, illetve aktiválták a Hubble-t az űrsiklóhoz “dokkoló” berendezést (space support equipment).
Két nap keringés, és folyamatos pályaemelő manőverek után a harmadik napon érkezett meg az űrsikló a Hubble közelébe. Kb. 700 méter távolságban a Hubble alatt (az alulról történő megközelítésre azért volt szükség, hogy a hajtóművek égéstermékei ne szennyezzék be a teleszkópot) Bowersox kézi irányításra váltott, és így folytatta a megközelítést. Amikor a Hubble már csak kb. 10 méterre volt a Discorvery-től, Steven Hawley a robotkar segítségével megfogta, és az űrhajó rakteréhez csatlakoztatta a teleszkópot.
1. űrséta (harmadik nap)
A Mark Lee és Steven Smith páros feladata a két régi spektrográf (Goddard High Resolution Spectrograph és Faint Object Spectrograph) kiszerelése, illetve az újak (Space Telescope Imaging Spectrograph és Near Infrared Camera and Multi-Object Spectrometer) beszerelése volt. A műveleteket különösebb nehézségek nélkül el is végezték a 6 óra és 42 percig tartó űrsétán. Egy kis probléma akadt, nevezetesen a légzsilip nyomáscsökkentésekor némi levegő kiszökött, mely kicsit meghajlította a napelemtáblákat, de azok szerencsére nem sérültek meg.
2. űrséta (negyedik nap)
Február 14-én került sor a második űrsétára a Harbaugh-Tanner páros részvételével. Az űrhajósok feladata a teleszkóp finomvezérlését ellátó szenzor (Fine Guidance Sensor, FGS), illetve a Hubble belső memóriájának egyik meghibásodott egységének (Engineering and Science Tape Recorder – földi kommunkáció híján a Hubble itt tárolja az adatait) a cseréje. Továbbá beszerelésre került egy ún. Optical Control Electronics Enhancement Kit, mely az FGS szenzor finomvezérlési képességeit javította. Az űrséta során az űrhajósok észrevették, hogy a Hubble nap felé néző (menetirányban lévő) oldalán a hőszigetelés megrepedezett.
3. űrséta (ötödik nap)
Másnap újból Mark Lee-re és Steven Smith-re került a sor, feladatuk egy újabb ESTR egység, illetve a Data Interface Unit (DIU) cseréje volt. A memóriaegységek korszerűsítésével a teleszkóp immáron 12 gigabit adatot volt képes tárolni, a korábbi 1.2 gigabit helyett. Az űrséta során a Hubble finomvezérlési alrendszerében található 4 darab “Reaction Wheel Assemblies” műszert egyikét is újjal váltották fel.
4. űrséta (hatodik nap)
Február 16-án került sor a negyedik (és egyben az utolsó tervezett) űrsétára. Harbaugh és Tanner a napelemek pozicionálásáért felelős egységet (Solar Array Drive Electronics) cserélték újra, illetve a Hubble magnetométerét védő fedeleket váltották újakkal. A második űrsétán felfedezett, sérült hőszigetelések két helyére pedig hőtakarókat helyeztek fel. Eközben a NASA-nál döntés született, hogy egy ötödik űrsétát is beiktatnak, hogy további hőtakarókat helyezzenek fel a sérült területekre.
5. űrséta (hetedik nap)
Mark Lee és Steven Smith hajtotta végre az előre nem tervezett űrsétát, az asztronauták több hőtakarót helyeztek el a teleszkóp „Support System” moduljának tetején, melyben kulcsfontosságú műszerek találhatóak.
Az öt űrséta teljes ideje ezzel 33 órát és 11 percet tett ki, ez kb. 2 órával lett kevesebb, mint az első szervíz-küldetésen végzett összes űrséta ideje.
A küldetés során többször is megemelték az orbitális pályát, így február 19-én kb. 6 kilométerrel magasabban engedték el az űrteleszkópot. Az elért 620 x 594 km keringési pálya a legmagasabb, ahol addig űrsikló repült.
A Discovery 10 napos küldetés után, február 21-én landolt Floridában, a Kennedy Space Center 15-ös leszállópályáján.
Minden újonnan beépített (és lecserélt) műszer megfelelően működött, a NASA technikusai semmilyen hibát nem tapasztaltak, így a missziót teljes sikernek nyilvánították.
Sorozatunk következő részében az 1999-es harmadik szervíz-küldetésről (STS-103) lesz szó.
Fontosabb repülésadatok
Űrsikló: Discovery ( az űrsikló-program 82., a Discovery 22. küldetése)
Személyzet: 7 fő
Parancsnok: Kenneth Bowersox (negyedik űrutazása)
Pilóta: Scott Horowitz (második űrutazása)
Küldetés specialisták: Joseph Tanner (második űrutazása), Steven Hawley (negyedik űrutazása), Gregory Harbaugh (negyedik űrutazása), Mark Lee (negyedik űrutazása), Steven Smith (második űrutazása)
Start, indítóállomás: 1997. február 11. Cape Canaveral, LC 39-A
Időtartam: 149 keringés, 9 nap, 23 óra, 38 perc, 9 másodperc
Magasság: 475-574 km
Landolás: 1997. február 21. Cape Canaveral
Űrséták adatai
EVA 1: 1997. február 14. Mark Lee és Steven Smith (6 óra 42 perc)
EVA 2: 1997. február 15. Gregory Harbaugh és Joseph Tanner (7 óra 27 perc)
EVA 3: 1997. február 16. Mark Lee és Steven Smith (7 óra 11 perc)
EVA 4: 1997. február 17. Gregory Harbaugh és Joseph Tanner (6 óra 34 perc)
EVA 5. 1997. február 18. Mark Lee és Steven Smith (5 óra 17 perc)
Források:
spacefacts.de
Wikipedia
NASA