Egy, a héten aláírt megállapodás értelmében svéd űrhajós repülhet a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére, mégpedig egy Axiom küldetés keretén belül. A Svédország űrügynöksége, valamint az Európai Űrügynökség által szignált, és az Axiom Space-szel kötött szándéknyilatkozat lehetővé tenné, hogy az ESA valószínűleg svéd űrhajósa mintegy 10 napig tartó küldetés erejéig eljusson az ISS fedélzetére.
Az ESA viszont jelenleg nem rendelkezik olyan aktív űrhajóssal, aki svéd nemzetiségű lenne. Aki esetleg szóba jöhet az Marcus Wandt, akit 2022 novemberében jelentettek be az ESA új űrhajós osztályának tagjaként, ám a svéd úriember jelenleg „csak” tartalékos minősítéssel rendelkezik. Röviden az ebbe a kategóriába tartozó asztronauták már megkapták az alapképzést, de az ügynökség még nem alkalmazza őket közvetlenül, állandó szerződéssel, azonban a jövőbeni űrhajós tevékenységekhez rendelkezésre állnak.
A háromoldalú megállapodás értelmében a Svéd Nemzeti Űrügynökség közvetlenül az Axiommal tárgyalna, az ESA pedig úgymond az űrhajóst szolgáltatná a küldetéshez. Utóbbi ennek során szintén kontraktust kötne az Axiommal, melyben pontosítanák a misszió lebonyolításának részleteit.
Svédországot egyébként eddig csak egyetlen űrhajós képviselte az űrben; Christer Fuglesang, akit 1992-ben választottak be az űrhajós testületbe. Az asztronauta összesen 26 napot és 17 órát töltött az űrben, mindezt két küldetésen, az STS-116 és az STS-128 során gyűjtötte be. Emellett öt űrsétán vett részt, aminek összideje 31 óra 54 perc volt.
