Tegnap ünnepélyes ceremónia keretében írta alá a 22 tagország képviselőjének jelenlétében Josef Aschbacher, az Európai Űrügynökség (ESA) igazgatója és Ludovit Paulis, szlovák nevelésügyi-, tudományért, kutatásért, és sportért felelős miniszter azt a dokumentumot, amivel a Szlovák Köztársaság hivatalosan is az ESA társult országai közé csatlakozott. A dokumentumot később Zuzana Čaputová, Szlovákia köztársasági elnöke is aláírta, miután a parlament ratifikálta azt. A hét évre szóló társult tagság ideje alatt a felek további integrációs folyamatokról és megállapodásokról döntenek majd, hogy végül a hivatalos tagsági szintre emelkedjen a Szlovák Köztársaság státusza is, amely egyébként már 2010 óta rendelkezett a világűr békés felhasználásáról kétoldali megállapodással. 2016. február 4-e óta volt a közép-európai állam a European Cooperating State (ECS) Agreement, azaz az Európai Együttműködési Megállapodás tagja, ezt írta most felül a társult ország státuszhoz való csatlakozás. Ennek köszönhetően Szlovákia jóval több európai programban, tevékenységben, hivatalos találkozókon és tanulmányi projektekben vállalhat szerepet a jövőben.
Szomszédunkban is egyre több startup magáncég kezd űripari tevékenységbe, illetve a minisztérium is egyre nagyobb hangsúlyt fektet a tudományos és high-tech beruházások támogatására. Ebben szeretnének az ESA-val még szorosabban együttműködve még tovább lépni, ami az űrügynökség számára is előnyös az új megoldások, ötletek megosztásának köszönhetően.
Josef Aschbacher (balra) és Ludovit Paulis (jobbra) a hivatalos dokumentum aláírásánál. Fotó: ESA