Fontos frissítést kaptak október 20-án az 1977-ben indított Voyager űrszondák annak érdekében, hogy még tovább növeljék élettartamukat. Két fontos területre fókuszált a mérnöki csapat; az egyik a hajtóműveikkel, a másik ezzel szemben a szoftverükkel kapcsolatos. Előbbi az üzemanyagcsövekben felhalmozódni látszó hajtóanyag-maradványok ellen irányul, utóbbi fontosságát pedig a tavalyi évben bekövetkezett Voyager-1 hiba indokolta. A szakemberek ugyan megoldották ezt a problémát, de lényeges, hogy mindez még egyszer ne fordulhasson elő a Voyager-1-nél, és a Voyager-2 is biztonságban legyen.
De mire is valók az imént említett fúvókák?
A szondák hajtóműveit elsősorban arra használják, hogy a rajtuk található antenna mindig a Föld irányába nézzen, így biztosítva a megfelelő kommunikációt. Az űreszközök az alábbi irányban képesen mozogni, illetőleg forogni: fel és le, balra és jobbra, valamint a központi tengelyük körül (akár egy kerék). A fúvókákról továbbá érdemes megjegyezni, hogy teljesen automatikusan működnek.
Nos, hogy jobban megértsük a hiba eredetét, ismernünk kell a Voyager-1 és Voyager-2 üzemanyag-vezetékeit, melyek a hajtóműveken belül 25-ször keskenyebbek, mint az ún. külső társaik. Minden egyes korrekciós fúvókaindítás apró mennyiségű hajtóanyag-maradványt eredményez, ami az évtizedek alatt fokozatosan felhalmozódik, ami bizonyos helyeken egyre inkább jelentőssé vált. Ennek kiküszöbölésére érkezett a szeptemberben és októberben küldött frissítés, amelynek köszönhetően a szoftver mindkét irányban majdnem 1 fokkal több eltérést enged, mint korábban, valamint áttértek az inkább kevesebb, de hosszabb ideig tartó fúvókaműködésekre. Előbbi ugyan előidézheti azt a jelenséget, hogy olykor-olykor a tudományos adatok egy része nem fog elérni hozzánk, a csapat azonban arra a következtetésre jutott, hogy ezen beavatkozás idővel lehetővé teszi a több adat visszaküldését.
Az üzemanyag-ellátással kapcsolatban természetesen nem tudják biztosan, mikor tömődnek el teljesen a vezetékek, de a mérnökök arra számítanak, hogy ezzel az óvintézkedéssel legalább öt évig mindez nem fog bekövetkezni. A csapat továbbá kijelentette, hogy további lépéseket fognak tenni a hajtóművek élettartamának meghosszabbítása érdekében.
